Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 11. szám - Kovács Imre Attila: Az ész tényei és a szellem fényei (Fejér Ádám: Régiónk népeinek kulturális önmeghatározása és a regény)
Az ész tényei és a szellem fényei ✓ Fejér Adóm: Régiónk népeinek kulturális önmeghatározása és a regény Fejér Ádám hisz a regionalitásban, gondolatmenetében mint előföltevés, sőt adottság jelenik megKelet-Közép-Európa. Szóhasználata („régió”) metaforikus, szemben a „térség” kifejezés földrajzi-politikai problematikát sejtető konnotációjával. A megtapasztalt egységet (- régió) egy megalapozandó és/te- hát létrehozandó szellemi-szemléleti egész feladatával kapcsolja ősze. A kötet (felszíni) érdekességét pont ez jelenti, hogy ugyanis utána vagyunk a ’80-as évek nagy Közép-Eu- rópa vitájának, melyet Kundera provokált (A Nyugat elrablása, avagy Közép-Európa tragédiája)i, illetve az elvi síkon folytatót vitát a történeti-politikai események - hadd ne soroljam fel - zárójelbe tették. Megszűnt a Kelet-Nyugat schizma, kiderült, hogy mitikus, antagonisztikus szembenállásukat egy szalonokban kialkudott világrend szavatolta. A Nyugat racionalizmusa és a Kelet érzelmi radikalizmusa egyetlen terv elemei voltak, ugyanannak a hatalmi műnek szolgáltak (Brodszkij). Nos, nemcsak nem „divat” már Közép-Európa (Nietzsche: ami dől, azt lökni kell), de egyre inkább feloldhatatlan dilemmaként él a kérdés: az európai dekadencia szétsugárzásával kell számolnunk, vagy a nemzeti-hatalmi rivalizáció fegyveres botrányai töltik ki az eljövendő évtizedeket. Az utóbbi esetében az a veszély, hogy a nyugati műszaki-technikai közreműködés elmélyíti az új barbárság helyi háborúinak anyagi dimenzióját, s végül (a kultúra szempontjával nem rendelkezvén) a „normát” csak erőfölénnyel érvényesítheti, és így kiváltja az eszkalációt. Azt hiszem, Fejér Adám könyvének az ad jelentőséget, hogy nem a napi események ösztönzik, nem épít a történelmi hisztériára; a (Kelet-) Közép-Európa eszmét a '90-es évek elején, a bomlás véres és kiszámíthatatlan eseményei közepette sem téveszti szem elől, újbóli megfogalmazását (Európa érdekében is) kívánatosnak tartja. Fejér úgy gondolkodik a régióról, hogy nem definiálja, a szokásos intellektuális bizonyításnak sem előzetes műveleteit, sem a meghatározásban kulmináló korlátoltságát nem vállalja. Kelet-Közép-Európa összetett jelensége (legalább) két oldalról elemzendő: pro primo az itt élő népek felől, vagyis onnan, ahonnét az egységet, vagy inkább az egymásra vonat- koztathatóságot a legnehezebb belátni. A romantikus-utópikus vágyképek és agresszív, politikai üdvtanok az egységet a térkép tintafoltjainak összefolyásaként, a terepasztalon tologatott nép-makettek arányos sűrűségeként vizionálják. Mások bíznak az erőszakos jobbítás kikerülhetőségében, valamiféle hemiszferikus ozmózisban: miután a Nyugat elvesztette élő kapcsolatát saját kultúrájával, a civilizációs gondokkal küszködő Kelet viszont óriási kulturális „holt” tőkével rendelkezik, ezért egy természetes kiegyenlítődés, az eszmék és javak szabad áramlása mintegy öngyógyító folyamatként korrigálja a nyugtalanító megosztottságot. Kelet-Kö- zép-Európa „más”-ságának (elmaradottságának, külön útjának, immanenciájának - állíthatnánk fel a fokozati sort) értése, egy „Európa-élménybe” való integrálása csak a nép-egészek elfogadása, a részt nem töredéknek, maradéknak látó szemlélet eredményeként valósulhat meg. Ugyanakkor szükség van a közös nyelvre (a jelek kölcsönös kulturális értelmezhetőségére), a rossz egység szellemtelen, uniformizált „mi”-tudata helyett a „mit-tudás” felnőtt biztonságára. A pro secundo épp ez az ideális tudás, amely nem épít politikailag beteljesíthető modelleket (Duna-Európa, Közép-európai Egyesült Államok, Duna-konfoderáció stb.), hanem egy lényegibb, önálló tájékozódásra képes tapasztalat megjelenése. Fejér Ádám figyelme mindkét irányba ldterjed, ám ez több, mint módszeresség, ez maga az eredmény, az új metafizika. Ebben kiderül, hogy a nemzet-problematika a létig gyökerezik, s rajta keresztül (az ontikus-kultúrtörténeti szemlélet révén) a konkrét, tehát a variációkról tudó gyakorlattól szabadon a legalapvetőbb kérdések megfogalmazhatók. A nemzet mint lét-variáns a sajátmaga által jelentett változatot a szellemi teljesítménnyel fokozza az anyagi, gyakorlati élet fölé, illetve iktatja a valóságos létezők körébe. Fejér Ádám azt az anomáliát igyekszik feloldani, hogy a fél-periférián született művek másról szólnak, mint a nyugat-európai törzsanyag, s így fárasztó különösségük okán a mögöttük álló nép-művészet is marginalizálódik, vagyis valami buta szelekció, öncsonkító fi95
