Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 11. szám - Tandori Dezső: A. Rimbaud a sivatagban forgat (Domokos Mátyás sorozata. Beszélgetőtárs: Tandori Dezső)

ges költőt továbbra is támogatni kell, s legjobb emlékezetem szerint Illés Endre kötött is veled szerződést az újabb kötetedre. Hogy kettőtök között miről esett szó, azt nem tudom.

TD: - Nem olyan rejtélyes. Nagyon érdekes és ezt Aramis vagy Athosi minőségemben is el tudom mondani, bár nevekkel dobálózni én nem szeretek. A következő történt: amikor Kormos István beválogatott engem az Első ének-be, ő válogatott be, akkor Illés Endre el akarta indítani (csúnya, szóval élve) a fiatal költők kiadását a Szépirodalmi Kiadónál, és érdeklődött (s mivel ő prózaíró volt, hangsúlyozom: általam tisztelt prózaíró); érdeklődött Kormos Istvánnál is, Vas Istvánnál is, hogy kiket lehetne. Rövidre fogva: az én nevem is előjött, és ebből lett a Töredék Hamletnék című kötet. S ekkor mondta Vas Pista azt, hogy ennek meg kell jelennie ahhoz, hogy megbírálható legyen. O tehát nagyon korrektül járt el; én tudtam, hogy ő meg fogja bírálni, nem ért meglepetésként, nem is fogom föl a dolgot olyan tragikusnak. Hogy kellemetlen folyományai voltak, azt bizonyítja azután az általam „sárga kötetnek” nevezett, A.Rimbaud a sivatagban forgat címmel elindult kötet sorsa. A kiadás, bár már nagyon közel volt a remélhető kiadás dátuma, húzódott, és Illés Endrével beszélgetvén, ő elmondta, hogy ez a kritika valamelyest kellemetlenül érintette őt, és ajánlotta, hogy egyik televíziós műsorában lépnék fel, ahol — akkor meglepő módon — egészen „meredeknek” nevezhető avantgárd verseket — például táblára felírhattam volna képletverseket stb. — ezeket Illés Endre engedte volna. Tehát azért mondjunk bizony szépeket is némelyekről... és akkor én voltam az, aki ilyen szempontból formailag elszabadította a poklot, mert akkor volt ilyen - pontosan az „Egyetlen” szó és cím jegyében - felfogásom (ma már a világgal jobban harmonizálok, tehát az evidencializmus és egyéb jegyében a világ történeteit élem át és járok-kelek, ugye megállók, ahogy Szép Ernő mondaná), de akkor énnálam ez elképzelhetetlen volt, hogy fellépjek a televízióban, és személyes okoknál fogva én valamit halandzsáztam, hogy miért nem, és valószínűleg Illés Endre „köztörvényesen” megbántódott. Lévén, hogy ő engem arra biztatott, hogy vágjak vissza Vas Pistának a kritikájáért, cáfoljam meg Vas István érveit. Valószínű, hogy Illés gyávának tarthatott, hogy nem merem ezt megcsinálni, holott én nem irodalompolitikai vagy irodalomtörténeti szempontból, hanem merőben magánemberi okoknál fogva nem óhajtottam akkor szerepelni, ami mostanság már nem gond.

DM: — Mi látszott mindebből a „másik” oldalon? Mit tudok én mindehhez hozzátenni, amit különben szintén most hallok először? Huszonöt esztendővel azután, hogy történt. — Mi, lektorok, tudtuk azt, hogy Illés Endre, könyved lektoraival — az első könyved és második kéziratod olvasóival — teljes egyetértésben szerződést kötött A. Rimbaud a sivatagban forgat tervezett címmel készülő kötetedre. Sőt, úgy emlékszem, külön kért arra Téged, legalábbis nekem ezt mondta, hogy ne is várd meg, amíg összeáll az anyag, mert őt annyira izgatja, hogy mit csinálsz, hogy küldd el neki kisebb adagokban! Te küldözgettél is neki új anyagodból néhány csomag verset, „kvantumot”, s ezeket ő továbbította is a szerkesztőségnek. így állt össze az A Rimbaud a sivatagban forgat anyaga, amelyet Kenyeres Zoltán kollegánk meg is szerkesztett, le is került a kézirat a nyomdába. Közben azonban történt valami, amit mi akkor nem tudtunk, hogy - valamilyen oknál fogva, amit földeríteni ma már valószínűleg nem lehet — a nyomdába adott kézirat másolatát a kiadó — Isten tudja, milyen nyomásra - eljuttatta Népszabadság kulturális rovatának vezetőjéhez, aki írt erről egy olyan jelentést, amely személyi vonatkozásaiban nem volt bántó, de esztétikai értékelésében azt határozottan leszögezte, hogy ez a „kísérlet” kívül esik a költészet határain; még a kísérletező költészet határain is:

86