Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 11. szám - Beke György: A gyűlölet hullámai (Beszélgetés Tóth Sándorral)

(a Jókai utca-Majális utca sarkán) kapott egy sorozatot, de túlélte. Aztán 1938 nyarán Armand Cálinescu miniszterelnök, majd később, már a légionárius időkben, 1940 őszén a román tudomány büszkesége (egyébként valamikori szellemi atyjuk, vagy nagyatyjuk) Nicolae Iorga, valamint Virgil Maedgearu és Gheorghe Mironescu volt nemzeti parasztpárti miniszterek váltak a Vasgárda bosszújának áldozataivá.

Amikor ez történt, az ország első embere a fasiszta Antonescu tábornok volt, aki régóta rokonszenvezett a Vasgárdával, de nem csatlakozott a mozgalomhoz. A mozgalom akkori vezére, Horia Sima az ország második embere volt. Antonescu és szol- dateszkája rendre, fegyelemre tört, Sima és mozgalma a felforgatást és anarchiát képviselte. Két dudás került egy csárdába, amikor a Szovjetünk) ellen készülő Hitlernek Romániában rendre volt szüksége. Ez döntötte el, hogy amikor a Légió, 1941 januárjában, fegyvert ragadott Antonescu ellen (valószínű, hogy ebbe beugratták), akkor a hadsereg a lázadást leverte, és ezzel a légió mozgalmát kiszorították a változatlanul fasiszta hatalomból. Fegyveres harcok a hadsereg egységei és a légió között csak Bukarestben és Brassóban voltak. A vasgárdista felkelés néhány napja alatt került sor Bukarest zsidó negyedében, a Dude§ ti-en, arra a többszáz áldozatot követelő pogromra, amely kegyetlensége mellett bestiális cinizmusával vált hírhedtté. A légió „acéltól edzett és liliom lelkű szent ifjúsága” — mozgalmi himnuszuk kezdődött így - az áldozatok tetemeit lábuktól egy mészárszék kampóira aggatva „kóser hús” felirattal tette közszemlére.

Korszakunk történetéhez tartoznak a nagy elhallgatások. Világméretűek, mint a katyn-i lengyel tömegsírok titka, romániaiak, mint a második világháború idején elkövetett zsidóöldöklések eltitkolása. Idősebbek emlékeznek mind a kettőre, a drámák igazi lefolyására, de a diktatúra olyan „eszmei falat” húzott köréjük, hogy az élőknek veszélyes volt a holtak titkait feszegetni. Román és zsidó szerzők könyvei, cikkei jelentek meg közvetlenül 1944 után a romániai Holocaustról. Romániai népbíróságok vonták felelősségre a fellelhető bűnösöket, feltárva a bukaresti, ia§ i-i, bukovinai, besszarábiai és Dnyeszteren túli vérengzéseket, rablásokat, százezrek elpusztítását. De e tények éppen úgy az emlékezet párolt részlegére” kerültek, mint a korabeli újsággyűjtemények a könyvtárakban. Idős zsidó barátaim csak suttogva merészelték emlegetni a lemészárolt százezreket. A rendszer szolgálatában álló romániai zsidó vezetők emlékezete is vészesen „megromlott” a hatalomnak váló teljes kiszolgáltatottság nyomása alatt. Erdélyi születésű szerző, zsidó férfi, a román hadsereg ezredese álszenteskedve büszkélkedett azzal, hogy „hazámból nem indulták deportáló vonatok Auschwitzba”. Könyvét azon nyomban magyarra fordították és igen elismerő kritikákat kapott budapesti lapokban is. Holott ez a beállítás teljességgel hamis és hazug volt, és semmi mást nem szolgált,mint a román antiszemitizmus mentegetését. Különös módon „elfeledtették" Romániában Matatias Carp 1946 és 1948 között megjelent, háromkötetes döbbenetes dokumentum-gyűjteményét. Címe ez volt: Fekete könyv a zsidók szenvedéseiről a fasiszta diktatúra idején, 1940-1944. Rövidített változatban

1993-ban magyarul is megjelent Carp könyve. Románul 1948 óta soha.

Borzongó lélekkel lehet csak olvasni Carp könyvét: Romániában nem került sor a mészárlások technikai és tudományos megszervezésére. Itt nem voltak gázkamrák és krematóriumok a hullák számára, nem hasznosították iparilag az áldozatok haját, fogait, zsiradékát. Csakhogy a kötél és puskapor feltalálása óta ismert klasszikus módszereken kívül, a román fasizmusnak megvoltak a saját eredeti módszerei a zsidók kiirtására. Itt addig verték az embereket, míg minden erejüket elvesztették, és kiszenvedtek, betömött szellőzőnyílású vagonokban fojtották meg őket: eladták a kiszemelt áldozatot (a kijelölteket kilőtték a menetoszlopból, hogy a ruháikat eladhassák): darabokra vágtak zsidókat, hogy vérükkel a szekerek tengelyét kenjék és így tovább.

50