Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 11. szám - Beke György: A gyűlölet hullámai (Beszélgetés Tóth Sándorral)
rokkantak, lezüllöttek, ellumpenesedtek, balkánivá váltak. Azok az ipari monstrumok, amelyek valaha munkahellyel kecsegtették őket, azóta ócskavasakká váltak. (Már amikor épültek, akkor is felfedezhető volt rajtuk az erkölcsi kopás hullafoltja.) És az ország még most sem ért a gödör fenekére, nemhogy kimászófélben lenne belőle. Egyelőre még most is lehet manipulálni a nacionalizmussal. Sőt, most lehet csak igazán! De vajon meddig? Mert a nagy kérdések ezen az úton megoldhatatla- nok.- Román ideológusok, publicisták mindegyre „sajátos” vagy éppen „eredeti” román társadalomfejlődésről beszélnek. Például 1989 óta Iliescu rendszere a demokrácia „sajátos” román formája. Aligha kell vitatnunk, hogy ez egyáltalán miféle és mennyiben demokrácia. A romániai tömeggyilkosságokat is lehet efféle „sajátos” fejlődéssel magyarázni? — A román antiszemitizmusnak csakugyan van „nemzeti sajátossága”, mégpedig nem is elhanyagolható. De azért mégiscsak egyik változata az újkori Európa politikai antiszemitizmusának, amelynek ismerjük a románon kívül nemcsak magyar, lengyel, német, orosz változatát, de a franciát is, és még sorolhatnám. Arról van szó, hogy válság-helyzetben (és mikor nincs válság?) a politikában szükség van hatásos ellenségképre. Erre persze jó a „bozgor” is, viszonzásképp pedig a „szőrös talpú oláh”, és még folytathatnám. Hanem a keresztény Európában, ahol ennek a „modem” gyűlölködésnek van olyan előzménye is, mint a középkor teológiai antijudaiz- musa, az istengyilkosság vádjával, ahol ugyanakkor a zsidóság a polgárosodás kialakította munkamegosztásban, megintcsak középkori előzményektől determináltan, az általánostól elütő, könnyen demonizálható szerepet tölt be - emiatt kiváltképpen alkalmassá válik arra, hogy ellenségként mutassák fel. Mi kell ahhoz, hogy Európában bárhol szélsőséges, holocaustummal fenyegető politikai antiszemitizmus lángoljon fel? Kell, persze, némi zsidó lakosság is, bár, talán valóban ez a legkevésbé fontos. Nélkülözhetetlen viszont egy frusztrált társadalom, demagógiával utcára vihető lumpentömegekkel. És kell, természetesen, elegendő, megszállott vagy cinikus demagóg, aki képes manipulálni a hangulatot. És pénz is kell sajtóra, propagandára. Mindez együtt megvolt a weimari Németországban, és Goethe népe Hitler áldozatává válhatott. Nem nehéz belátni, hogy ha az első világháború fordítva végződött volna, és Franciaország szenvedte volna el a katonai vereséggel járó nemzeti megaláztatást és gazdasági összeomlást, akkor ott lett volna együtt minden a hitlerizmusnak egy francia változatához. A két világháború közötti román társadalom is eléggé frusztrált volt, rendelkezvén mindazzal, amit az előbb szükséges feltételként felsoroltam, hogy ott, ahol a nemzet klasszikusa, sőt géniusza egy Eminescu, ott a XX. század e szörnyűséges évtizedeiben lábra kapjon a Vasgárda. Az antiszemitizmus e mozgalom lényegéhez tartozott, noha nem merítette ki ezt a lényeget. Sajátosan román antiszemitizmusról azonban szerintem csak attól kezdve beszélhetünk, hogy Mihály arkangyal Légiója, nálunk elterjedtebb nevén a Vasgárda, 1922-ben színre lép. Amit e téren addig a román társadalom produkált, barbár pogromjaival együtt, az tulajdonképpen a cári birodalom feketeszázas antiszemitizmusának román változata volt. Metafizikai motivációját, birodalmi modellje nyomán, a keleti kereszténység teológiai antyudaizmusából, ideológiáját az Ochrana szerkesztette Cion bölcseinek jegyzőkönyvéből merítette. Ez az ideológiai mozgalmi kapcsolódás és függőség 1917-ben megszakadt. Mert: immár a harmadik Rómát (Moszkvát) is legyőzte az Antikrisztus, ezúttal az istentelen bolsevikok képében. (Az eredeti Rómát az eretnek pápák árulása révén, a másodikat, Bizáncot, a hamis 48
