Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 11. szám - Beke György: A gyűlölet hullámai (Beszélgetés Tóth Sándorral)
ként, 1913-ban még két megyényi újabb bolgár területet csatoltak hozzá, az úgynevezett Kvadrilatert. Négy erődítmény földje ez, azért a neve. A Magyarországtól elcsatolt területek dolgában a szemlélet ugyanaz volt, a módszerek is, csakhogy ez nem volt Balkán, ezért itt nem ment minden úgy, mint a karikacsapás. De azért a székelyföldi meg a magyar határ menti „kultúrzónás” rezsimben sok minden lehetséges volt. A határövezet „tartalék” földjeire kezdettől fogva más vidékről hozott román parasztokat telepítettek le. Folyt a magyarok menekülése, pontosabban: kiűzése. A Súlyok-Fritz-féle Évkönyv hivatalos román adatokra támaszkodó statisztikái szerint e területeken 1927-ben 413 ezerrel kevesebb magyar élt, mint az elcsatolás előtt. Igaz, ebből 142 ezer a magyar anyanyelvű zsidó. Őket a kormányzat hivatalból nem ismerte el magyaroknak, noha továbbra is magyar színházba jártak, magyar könyvet, újságot olvastak, a kisebbségi magyar kultúra fenntartói közé tartoztak. Az Erdélyi Szépmíves Céh tagjainak - tehát előfizetőinek, fenntartóinak - 1926-os listája 332 nevet tartalmaz, ránézésre 110-130 név tulajdonosa zsidó származásúnak tűnik. Hanem azért ez a más rubrikába soroló hókusz-pókusz mégsem járt következmények nélkül. Hogy egyebet ne mondjak: ennek a kategóriának a gyermekeit állami rendelet tiltotta ki a magyar iskolákból. Ha tehát ezt a kategóriát nem számítjuk, akkor is még mindig hiányzik 271 ezer magyar. Ebből 197 ezer azoknak a száma, akik 1919 és 1923 között repatriáltak Magyarországra. így marad a későbbi évekre a fennmaradó 74 ezer. Köztük — gondolom — a kisebbségi közösség legfájóbb veszteségeit a tanulni kirajzott fiatalok jelentik, akiknek a többsége oda is maradt, mert ott találta meg a párját, egzisztenciáját, s jó, ha időnként gyermekeivel hazalátogatott, amíg még volt kihez. Később, a bécsi döntés után a dél-erdélyi magyar fiatalok északra menekültek. Katonaköteles korú magyar alig is maradt. Négy év múlva nagyon sok észak-erdélyi katonaként, parancsszóra vonult Nyugatra. Mindezeket a román hatóságok katonaszökevényeknek tekintették. Később a Magyar Népi Szövetség kiverekedte az amnesztiát számukra, de akkor már a többség úgy döntött, hogy kint marad. Voltak ezek is néhány százezren. Aztán 1989, a fordulat előtt és után a magyar népállomány hasonló megcsapolása következett be, némileg eltérő körülmények között. És most is, mint eddig is mindig, az aktívabb, képzettebb vállalkozó szellemű fiatal korosztályok áramoltak ki. Ezeket az ismétlődő vérveszteségeket mindig megsínylette a romániai magyarság, de aztán mintha összeszedte volna magát, mintha kiheverte volna, bár egyik kivándorlási hullám sem múlt el nyomtalanul. Ezeket a szakember és szürkeállomány csapolásokat méginkább megsínylette maga a romániai társadalom, gazdasági élet, egészségügy és így tovább, ahol a távozottak helyébe rendszerint gyengébb, silányabb pótlék került. Ennél súlyosabb következményekkel járt az ország alakulására a román szociál- nacionalisták azon felfedezése, hogy zsidók és németjeik kemény valutáért „értékesíthetők”. Kapzsiság és romanizálási düh ettől kezdve egymást fokozta, és a negyvenes évek végén még vagy 600 ezer főre rúgó, magas szinten polgárosodott, az ország életének szerves, konstruktív részét alkotó zsidó és a német lakosságot a nyolcvanas évek közepéig szinte az utolsó szálig „kiárusították”, szörnyű roncsolást okozva a társadalom és a kultúra szövetében. Akik még maradtak, néhány tízezren, túlnyomó részt idős nyugdíjasok, akik már megvették sírhelyeiket, mert ők maguk is halottaik mellett akarnak majd nyugodni. Ezért nem mentek el új életet kezdeni. A románosító nacionalizmus az erdélyi, bánsági, partiumi városokba, a hegyeken túli munkaerő fölöslegből a kifüstölt százezrek sokszorosát telepítette be, hogy azok az ott létesített ipari monstrumokat működtessék. Ezzel a román nacionalizmus dédelgetett álma valósult meg: ezek a városok román többségűvé váltak. De szörnyű volt — román szempontból is - ennek az ára. Ezek a városok ebbe az invázióba bele41
