Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 10. szám - Harkai Vass Éva: Közép-kelet európai requiem (Jung Károly költészetéről)
fogalmazza meg a költő e líra időbeli alaphelyzetét az Aracsi elégiában. A megjelölt tér- és idő-koordináták s a bennük, közöttük formát öltő állapotszerűség egyértelműen egy alakuló közérzetlíra körvonalait rajzolják meg, amely ugyan nem egyéni hangjával, hanem inkább e közérzet megfogalmazásába vetett hitével, kitartó szenvedélyességével hat. Ha azonban az állapotok, a közérzet mögöttesét szemléljük, feltűnik, hogy e lírának még nincsnek pontosan megfogalmazott kérdései, minek következtében válaszai is valamely absztrakt determináltságból üzennek. így: „Leng a szomorúság.” (Baranya II.) - vagy metaforikusán: „Pontosan tudni a menetrendet/... Napjaid félárbocon lengenek” (Mindennapi kenyerünk). Míg az első kötet nagy lélegzetű hosszúverseit az automatikus írástechnika, a szabad asszociációk, a Leng verseinek szabálytalan, megrövidült verssorait a visz- szafogott lélegzet alakítja. Ennek az elvnek látszólag ellentmondanak a kötetbe került prózaversek (Versek árnyéka ciklus), amelyek másféle formai adottságuk révén kötetlenebbül járhatják be ugyanazt a témavilágot. Az előbbiekben körvonalazott világ összefüggéseinek felismerései ezek a költemények, kontemplatívak s még nagyobb hangsúlyt fektetnek az önreflexivitásra. A kötet utolsó ciklusának két verse közül az egyik (Éjszaka, a nyugvás ideje - Füst Milán emlékének) a Füst Milán-i líra hosszú sorait, metrumait, szókészletét és kinagyított képeit csendíti újra, egyrészt a költő-előd poétikájára, másrészt a Jung-kö- tetben egyébként is megfogalmazódó determináltságélményre hangolódva. E költészet szempontjából azonban még meghatározóbb jelentőségű a másik vers, a Korsó alakú fold: Vajdaság című poéma, amely a kötet végén szintetizálja, tömöríti azt a konstansnak ígérkező képzetkört, amely Jung Károly költészetében napjainkig tovább él. A kötet előbbi verseinek helyszínei (Agora, Aracs, Baranya), tárgyai (vár, kövek, falak, római ónkupa, római pénzek) és lírai hősei (lovas, hősök, zsoldosok, vesztesek) mellé most újra felsorakoznak a vers rokon tárgyi meghatározói: évezredek rétegeiből kövek, seregek, nehéz vértek lépnek elő s e tájon öröknek tűnő menet, vonulás tölt ki a vers terét. A történelmi allúziók a múlt rétegeit vonják a versbe, melyek súlyukkal, terheikkel, gyanújukkal, bizonytalanságukkal a jelent is sorsszerűén érintik. Ez a most még körvonalazatlan, a költő világképén belül még konstans helyét nem egészen meglelő képzetkor a későbbiekben metamorfózison megy át, átlényegül, s a Jung-költészet egyik domináns alaprétegét fogja alkotni. ALengben véghezvitt nyelvi redukció után Jung költészete a formai építés stádiumába lép. Az Ami nincs című kötet (1977) költeményeit néhány prózavers és rövid, cím nélküli költemény kivételével, egyrészt az egyből szabott, tömbszerű versek, másrészt a szonett műformáját teljesítik ki. Az első versciklus már címével is jelzi: az előbbi kötetben meglett történelmi allúziók vonalán halad tovább a költő (A falaknál barbárok kószálnak), mely témaanyag majd a Jung-költészet csúcsát jelző Barbaricvmban fog minden eddiginél fokozottabban kiteljesedni. Idők patináját magukon viselő lírai hősök sorakoznak itt is (barbárok, sámán, előőrsök, balga római, helytartó, poroszlók, seregek, történelmi időket idéző eszközök (vért, mécs, kard, fegyverek, római gálya), a helyszín pedig a Forum Romanorum, az itáliai csapszék versbe belengő virtuális tere, Róma, Velence, a Bácsér, az erdődi rév... A felsorolásból is érzékelhető: újra idők súlya telepszik a versvilágra. „Többszörös időben”, „üszkösödő, / alámosott idő”-ben mártózik meg a lírai én, anélkül azonban, hogy önmagát is felmutatná. Újra a most már többrétegű időből kibontott látványon a hangsúly. A múlt rétegei, a latin kultúra nyomai s az ezzel kapcsolatos rekvizítu- mok alkotják Jung Károly költészetének mélyrétegét, amelyre helyenként itt is ráépül az önreflexív megszólalás. A rejtőzködő lírai én ily módon ad jelt magáról — de csak a műről, a versről, a kötőszókról, írásjelekről, igékről, nyelvről (A háttér ürügyén; Egyre szikárabb). Ilyen értelemben A szonett rejtélye II. című két költe54
