Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 10. szám - Gobby Fehér Gyula: Jegyzetek életünkből
vezetheti a modernizáció felé. A nézetek többfélesége nem veszélyezteti közösségünket. Mi az oka a háborúnak ? 1990 szeptemberében egy Tolnai Ottóról szóló portréfilm hivatalos átvételére utaztam Erlauer Csabával, aki akkor még az Újvidéki Televízió művészeti műsorainak egyik szerkesztője volt. Mivel ő vezette a kocsit, én ráértem, és a Budapestig tartó hosszú úton a magammal vitt belgrádi Politika és a zágrábi Vjesnik szombati számait vetettem szövegelemzés alá. Ez abból állt, hogy a címoldalon levő cikkek leggyakrabban előforduló szavait aláhúztam, aztán megszámoltam gyakoriságukat. A kulcsszavakat kerestem bennük. A kulcsszavakat, amelyek elárulják a szerzők igazi célját. Aztán olyan eredmény jött ki, hogy magam sem hittem benne. Nem hitt nekem Csaba sem, mikor ismertettem vele az eredményt. A kulcsszavak a háború, a terület és a vér voltak. Úgy gondoltuk, a vezércikkírók meg a hisztérikus belpolitikai kommentátorok túlzásairól van szó. Azok emlegetik egyre-másra a területeket, az értük valamikor kifolyt vagy majdan kiömlő vért, meg a küzdelmeket. Fölöslegesen és szörnyen eltúlozva a dolgok méretét, mint mindig. Kedvetlenül dobtam el a két újságot. Csalódtam a szövegelemzésben. Azóta Erlauer Csaba áttelepedett Magyarországra. A Tolnairól szóló műsor volt az utolsó művészeti műsor, amelyet a Magyar Televízióval közösen gyártottunk. Utána még elkészült Vicsek Károly gyermekfilmje, és a zárlat széttépte a koproduk- ciós lehetőségeket. Kénytelen voltam belátni, hogy a szövegelemzés elég eredményes módszer. Nem véletlenül használja az amerikai hírszerző szolgálat mind a mai napig. Hangulatelemzésre, a titkos célok folfedésére, a mögöttes helyzet felmérésére kiválóan alkalmas lehet. A háború elkezdődött, a vér folyt, a területek lettek a legfontosabbak. És én csalódtam az értelem erejében is. Csalódtam az emberek józan eszében. Csalódtam a politikában. Hogyan törhet ki a háború, ha ennyi okos ember politizál? Hogy vehet fegyvert a kezébe, aki közönséges cipőgyári munkás, bolti eladó, községi tisztviselő? Mi készteti gyilkolásra őket? Azóta is töröm rajta a fejem. Mindent elolvasok, amit ezzel kacsolatban mások írnak. Egyesek a török megszállás sokáig tartó romboló hatását emlegetik. Hogy az ötszázéves szolgaság tette ilyen engedelmessé az embereket. Parancsra még ölni is hajlandóak egymást. Mások arról cikkeznek, hogy a második világháborúban erőszakkal megszakított folyamatok kezdtek ismét működni. Akkor nem fejeződött be a délszláv népek között egymás irtása, most tehát természetesnek kell tekinteni, hogy újrakezdték a gyilkolást. Mert folébredtek a szocializmus dermedt álmából. Legtöbben az értelmiséget vádolják árulással. Az értelmiség csapta be negyven évig a népet. Hazug internacionalizmust hirdetett, s mikor végre igazi nacionalistává vált, akkor azt is túlzásba vitte. Háborúba vezette az egyszerű népet. Most volna érdekes szövegelemzés alá vetni a Politikát meg a Vjesniket. Most, amikor ismét bebizonyosodott, hogy a háború a politika egyenes folytatása más eszközökkel. Az 1990 szeptemberében leírt szavak egyenes következményei az elpusztult emberek, a lerombolt városok, az egyik kézről a másikra kerülő területek. Ritkán kerül hozzám néhány átvett cikk a zágrábi Vjesnikből esetleg a Globus című ottani hetilapból. Ha azt a néhányat összevetem a szerbiai újságok cikkeivel, abból a kevésből is világosan látszik, hogy a gondolkodás módja itt is, ott is ugyanaz. 38
