Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 10. szám - Végel László: Valéry angyala (Traktátus az irodalomról)
Végei László Valéry angyala Traktátus az irodalomról f' issza! Vissza. Visszaadom. Vissza az angyalnak. Ha visszatér. Ha még egyáltalán visszatér. Ha egyáltalán létezik. Ha nem? Akkor bárkinek. A szavakat. Visszaadom őket. Az értelmezés befejezetlen kalandjával zsarolnak. Kisajátítanak, unos-untalan rám hivatkoznak, de nekem tilos egyenesben válaszolnom, tilos értelmeznem. Kiforgattak az énemből. Nem az vagyok, aki vagyok, mondják. Lehetetlenség visszaemlékezni a kezdetekre. Akkor könnyebb lenne. Néha felriadok, vagyis az a rögeszmém, hogy felriadtam. Meglehet, gúnyt űznek belőlem. Alaposan megtapasztaltam, amit nekem szántak. Most már azt is beismerném, hogy én írtam. De lehet, hogy nem. Végül is mindegy. Úgyis ők döntik el, nem én. Menő fejek tették rájuk a kezüket. Tanárok. írók. Gondolkodók. Valahogy így nevezik magukat: teoretikusok. A létről mondják mondandójukat. Nem tudom miért, ezt állítólag, nem ajánlatos boncolgatnom. Azzal érvelnek, hogy engem a létbe helyeznek, tehát ne reflektáljak rá. De átláttam a szitán. Csak addig kellek, amíg átértelmeznek. Vagyis kifacsarnak. Addig élni hagynak, mint a vakot, mert csak így vagyok felhasználható a lét kapuja előtti csalétekre. Hazárdjátékra. Ártatlanul. Vakon. A vak mindent belülről lát, nem az eszével, mert az ész elborítja a szívet és elhomályosítja a szemet, mondják. Ez a hiteles élet, ami most nagy hiánycikk, bizonygatják. Az ész nem hiteles, hanem hamis. Mert nincs szeme, mert nem lát belülről, hanem ugrásra kész. Közveszélyes. Borzalmas dolog lesz, ha egyszer az ész feltárja szemét, felperzsel mindent, ami elébe kerül, látóként rohan előre, még a fűszálak is rettegni fognak. Félnek tehát tőle. Ezért bezárnak a tapogatózásba, a vakságba. Nem szabad kiszabadítani az irodalomból a szörnyeteget, le kell lakatolni Pandora szelencéjét. Tehát a véletlen szörnyszülötteként magasztosulok fel. Nem ismerhetem a törvényt. Tehát, nem vagyok szakértő fajta. A szakértő ismeri a törvényt. Vagy teremti, errol szigorúan tilos kérdezősködni. Mert a kérdezősködő tudás gyanakvást szült. Ez ellen lázadok. Lázadok a lázadás ellen is. Mert nem lehetünk a törvényben biztosak. Mert senki sem mer biztos lenni. Nem tudjuk, mi vár ránk. Hogy van-e törvény. Ha nincs, akkor minek a szakértők? Akkor nincs mihez tartsuk magunkat. Ha pedig mindig csak teremtik, akkor a katasztrófa már régen befejeződött, mert sohasem fejezik be. Nem is akaiják. Akkor bírnak uralkodni, ha örökösen teremtik. Mindig csak teremtik, ezért mint a farkasok rávetik magukat a művészetre. Ott trónolnak. Azt mondják: mindent kipróbálnak. Ellenőriznek. Meghatároznak. Örökösen ezt csinálják. Az experimentum ájtatos konzervativizmus. 17
