Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 10. szám - Herceg János: Visszanéző

Az érkezőket később lehetőleg kész otthonnal várták. Típusházakkal. Két szoba, középen konyha, vert falak, nádtető. Egy ilyen háznak a felépítése 1750- ben 191 forintjába került a kincstárnak. És nemcsak lakóhelyiségeit padlózták, hanem a padlását is, amelyet így tettek alkalmassá a gabonatárolásra. Istálló, góré, hombár nem szerepelt a tervrajzban. Ennek megépítése bizonyára az érkezőre várt, aki a tehenének és a lovainak könnyen összeütötte a hevenyészett állást. Mert tehenet is kapott az érkező, lovat is, sőt a teljes gazdasági felszerelésen kívül bútort: asztalt, székeket és fekhelyül minden szobába egy-egy nyo- szolyát.

És persze földet, egy szessziót, vagyis jobbágytelket, amelynek nagyságát, sajnos, nem sikerült megtudnom. Inkább a kapott két ló eltartása és munkabírása enged arra következtetni, hogy ez a földterület nem lehetett kicsi. Egy szessziót kapott a pap is, de már csak felet a tanító, aki még évi nyolcvan forint fizetésben is részesült, ami, ha figyelembe vesszük, hogy egy tehén ára tizennyolc forint volt, messze elhagyja a mai tanítói fizetéseket. És ehhez járult még a kántorpénzből eredő jövedelem, s a hat öl tűzifa - ezt most már az új település, a község fizette - és persze azt a fél szesszió földjét se kellett a Mesternek, vagyis a tanító úrnak megművelnie, elvégezte ezt a munkát helyette merő tiszteletből a falu népe.

Özönlött hát a nép a búzatermő Bácskába, ahonnan csak elszabadulhatott. Mert a jobbágynak, ugye, nem volt költözködési joga. Szöknie kellett, vagy megváltották a telepítési biztosok az uraságtól, akinek így mind kevesebb lett a földje, az adóssága viszont megnőtt. Kupuszinára - Zsombor és Apatin között — például obsitos, vagyis elbocsájtott katonákat hoztak, akiknek itt, ebben a szabad hazában már csak asszonyról kellett gondoskodni az új és boldog élethez.

Hanem azzal aztán nagyon megfogyott a föld, kicsi lett a határ. S mikor kiderült, hogy honfoglaló elődeink többet kaptak, mint amennyit a tervek előirányoztak, a tizennyolcadik század utolsó évtizedében alaposan leszállították az átlagot.

***

A legendák szerint egy időben betyárok és bujdosók valósággal ellepték a Bácskát. És nemcsak a módosabb tanyákat és a városokat „háborgatták”, de ha pandúrok kísérete nélkül ment, a postakocsit is. Nagyobb bandák meg egész méneseket és gulyákat tereltek a déli tájak felé. Szerbiából meg sertéskondákat hoztak fel cserébe a török uralom idején. És persze embereknek is vándorútja volt a Bácska. Mikor a szerb ráják már nem bírták elviselni a török zsarnokságot, felkerekedtek, átjöttek a Száván és Budáig, Egerig, Székesfehérvárig meg sem álltak. Jóval Csarnojevics pátriárka előtt, aki Magyarországon keresett a népének új hazát.

A törökök néha utána eredtek egy-egy ilyen vándorcsoportnak, mert hiszen délen is kellett a munkáskéz, de a Mosztonga és a Kígyós nádasai, a holt Duna- ágak, s az egész lápos, mocsaras vidék jó bújtató volt. Háromszáz éven át bújdo- sott itt az üldözött, aki hol szökött jobbágy volt, hol menedéket kereső idegen, majd kuruc harcos, vagy piros sapkás honvéd, de mindig szegényember. A betyárokat jóval megelőzve tűntek fel a pusztaságon, mikor már nagyon kiéhez3