Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 1. szám - Csákvári Sándor: Gépi előtolás
még nem gyökerezett meg a köztudatban. A gyári melósok egy részének - jobbára az idősebbeknek - ez volt a találkozóhelyük. Műszak elteltével egy kisüsti vagy egy korsó sör könnyen találta meg a helyét. A pultnál állva még beszélgetni is lehetett. A csapos Jóska ugyan néha nem éppen udvariasan kapacitálta fogyasztásra a vendégeket:- Megkérem a t. Uralkodó osztályt, hogy itt inni szíveskedjenek, a beszélgetésre meg inkább a trónteremben fordítsanak időt! Szükség is volt a biztatásra, legalábbis a saját szemszögéből, mivel a napi bevétel a gyár műszakváltásai alkalmával jött össze. Kidobni A. L.-éket ugyan még sohasem kellett, de azért a korsó néha fölmele- gedett a tenyerük alatt. Egyikük a sört, másikuk a pálinkát vette meg, helyszűkében pedig az ajtó elé álltak; a járda szélére, noha igencsak hideg volt a reggel. A félig víz félig pálinka gyorsan leszaladt, a sörrel már óvatosabbak voltak. Reggel hat után sörözni furának tűnhet, de a több évtizede három műszakon edződő gyomornak nem jelent megterhelést. M. Ignác kezdte a beszélgetést:- Nem csak Te vagy „lapátos”, hanem az összes ingázó! Nincs ránk tovább szükség. A tulajdonos is megmondta, hogy nem állami fejőstehén. Aki valamilyen módon meg tud élni, az itt fölösleges - ezt csak úgy, minden nyomaték nélkül mondta, talán inkább magának. - Megélek a kertemből ez igaz; de mégis itt nőttem fel. Nekem ezenkívül más munkahelyem még nem volt. Az asszony otthon a gyerekeket nevelte, meg intézte a háztartást. Erre a pénzre szükség van. Az unokáknak nem adhatok karácsonyra karalábot...- Nem voltál a munkásfórumon? A miniszter úr elmondta, hogy lesz végkielégítés, meg segély is. Valami átképzésről is szó volt. Egyéni vállalkozásról, számítógépekről meg ilyenekről... Sokat nem értettem az egészből, de a lényeg az: aki akar, ezután is boldogul majd!- Hol Nácikám, hol? - A. L. nem volt mérges, de a hangját azért fölemelte.- A nagykapun kívül. Ki-ki a sajátjában. En a kárpótlásban is bízom. Valami csak összejön. Éhen a faluban még nem halt senki.- De ki kell ám fizetni a villanyszámlát, a szenet, az adót meg tudomisén mit ezentúl is. Még az a szerencse, hogy a gyerekek már a saját lábukon állnak. Nem én vagyok az oka a ráfizetéses működésnek. Még csak párttag sem voltam soha... A korsókból lassan a sör is elfogyott. Sohasem ittak ennél többet. M. Ignác megfogta a poharakat, visszavitte őket a pulthoz. Rend a lelke mindennek... A helyi busz közben beállt a megállóba. A felszállás után még néhány szót váltottak, de az autóbusz-pályaudvarra érve már csak egy kézfogásra futotta. A. L. busza már bent állt. Az utasok lassan gyülekeztek, ki innen, ki onnan. Ismerték egymást; ha valaki késett, figyelmeztették a sofőrt, aki rendszerint türelmesen várakozott. A hetvenes évek végétől szolgálatban álló csuklós Ikarus szemmel láthatóan lötyögött a kevés számú utason. Valamikor ez a járat tömötten indult. Az oldala talán ki is dudorodott. Vitte fel az éjszakásokat a hegyi falvakba. Sokan ingáztak; a köves talajon nehéz gyökeret verni. A föld meg errefelé ilyen. A koszos sárga távolsági járat minden újabb üres ülőhelye egy újabb munkanélkülit jelzett. A jövő hónaptól talán szólóbusz is elég lesz... A. L. felszállt, leült, fekete, fényes aktatáskáját az ölébe tette. (Az asszony minden este a cipőkkel együtt bagarolozta, fényezte!) Próbált elhelyezkedni alváshoz, de úgy érezte, ez most nem fog menni, így csak az egyik lábát húzta fel és támasztotta az előtte levő ülés támlájának. Ez afféle óvintézkedés volt. Az alvó ember a hegyi út kanyarulataiban könnyen kiborulhatott az ülésből, ha normális testhelyzetben érte az álom. Az ingázók emiatt ülnek abban a furcsa, nyakatekert pózban az autóbuszokon. 83
