Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 1. szám - Csákvári Sándor: Gépi előtolás
A. L. nem gondolkodott, csak film pergett az agyában. Furcsa film volt ez, hol színes, hol meg fekete-fehér. Ezen egy darabig csodálkozott - életében egyszer volt csak moziban -, most meg még a filmvászonból kimaradt csíkot is világosan látta, aztán mégis megadóan merült ebbe a furcsa előadásba. Az elején apjával kaszáltak a Lófingatónál; a száradó szénát megforgatták, a kocsin magasra rakták, felmásztak a tetejére, a hajtószár végén Szellő meg Csillag a hámba feszülve húzta a télirevalót. Megjelentek az agitátorok is. Friss tejet ittak, ropogós kenyeret ettek és sokat beszéltek. Főleg érthetetlen dolgokat, leginkább Lenint emlegették. Állítólag az is parasztgyerek volt. A hangosbemondó vasárnap reggel is - a templomi szertartások ideje alatt - beleharsogta az emberek fülébe az aláírók nevét. Ezek eleinte a nincstelenek voltak. Látott zárszámadó közgyűlést is a Vörös Hajnal Termelőszövetkezetben. Egy egész évi munka után - a természetbeni járandóságon túl - tizenhárom forint volt a borítékjában. A papírpénzt otthon a Bibliába tették. Aztán először segédmunkásként megjelent a gyáróriás udvarán. Hatalmas acélbugákat pakoltak M. Ignác- cal a targoncára, később még iskolába is jártak, mert hirtelen lett szükség forgácsolókra. A parasztba oltott munkások később jól megállták a helyüket. Ha fát vágtak a hátukon, akkor is dolgoztak. Az MHK-mozgalomban mindig kiemelkedtek, belőlük lettek az első Sztahanovisták is. Egyedül a párttitkár nem szerette őket. Szervezhetetlennek bizonyultak. A. L. például háromszor utasította vissza a „megtiszteltetést”. A gyorsan pergő film kockáin látta azt is, amint kommunista szombaton dolgozott. Még a jelszavak is világosan olvashatók voltak. „Veled vagyunk Vietnám!” „El a kezekkel Vietnámtól!” Azt ugyan senki sem mondta el merre van Vietnám, sőt az ott történtekről sem sokat tudott. Dojgozni kellett szolidaritásból. Aztán termelési értekezleten is hozzászólt; beszélt a sok állásidőről, anyag és szerszámhiányról. Másnap az üzemvezető virágos, puhán süppedő sző- nyegű irodájában megdorgálták.- Elvtársam! Ez a mi dolgunk. Magának csak a gép mögött kell állnia. Egyébként a jövő héttől tanulója lesz. Mi a jó szakembereket számon tartjuk! így került a keze alá L. Lajos! Mikor az új fúrószárat eltörte, alaposan ülepen is rúgta. Ezen még most is hangosan derült. Körülötte mindenki aludt, bár mindegyikük a megfelelő helyen szállt le. A belső órák kiválóan működtek. L. Lajos tehetséges tanulónak bizonyult, csoportvezető, majd művezető lett belőle. A. L. azt is látta, amikor odaállították egy modern, ragyogó gép mellé, hogy vegye át az igazgató elvtárstól. Az NDK-ból vásárolt szerszámgép nagyon tetszett neki. Két nap alatt megismerte minden titkát. A kockákon előkerült a példásan művelt szőlője, meg a családja is. Valamiért a gyermekeire meg a szőlőre volt a legbüszkébb. Néha jókedvében arra gondolt, azért szeretem őket, mert ezt is - azt is én ültettem. Egy-egy nagyobb döccenő után gépiesen megigazította ölében az aktatáskát, meg a fején a kalapot, majd nézte tovább ezt a kényszerszülte előadást. Az esküvőjüket is újra átélte. Születtek sorban a fiai. Egymás után három. Később az unokák is, azokat ugyan ritkán látta; messzire költöztek a gyerekek, de időnként hazalátogattak. Végül egy széles, frissen borotvált fiatal arc került a látókörébe. Meg is szólalt:- Laci bátyám! Rosszul van!? - az aggódó hang a fiatal gépkocsivezetőé volt.- Nem, nem! Dehogy Ferikém! Csak elbóbiskoltam.- Na jó, jó, de nyitva volt a szeme! Itthon vagyunk! Mehet haza! 84
