Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 10. szám - Ryszard Kapuscinski: A Birodalom (III. rész - Fordította Szenyán Erzsébet)
Üzbegisztán Erkin azt mondta, dolga van, s elment, én pedig egyedül maradtam a buharai emír erődjében. Az erődben múzeumot rendeztek be. Meg lehet nézni az emír arany palástjait, a hóhér kését, amely annyira elhasználódott, hogy alig maradt valami a pengéjéből. Idős amerikai nők szaladgálnak az előcsarnokban, az emír hálószobájában, fényképeznek, bekukucskálnak a börtön mélyére. Nagy hatással van rájuk a palást, a kés. És most ezt nézzétek meg, mondja a tanítónő egy iskolai kirándulócsoportnak. A gyerekek a lerácsozott kazamaták felé tülekszenek. Benn, a félhomályban az emír leláncolt foglyait formázó bábukat látni. Az egyik bábu akasztófa-kötelen lóg, a másikból ömlik a vér. Néhány bábu a földön ül láncokkal a falhoz erősítve. A tanítónő magyarázza, hogy milyen kegyetlen uralkodó volt az emír, hogy ezt az egészet együtt — az erődöt, a palástokat, a felakasztott embert — úgy hívják: feudalizmus. Dél volt, az erődből nagy, poros térre léptem ki, szemben egy csajhana, teázó állt. Ilyenkor a csajhanák tele vannak üzbégekkel. Az üzbégek guggolnak színes tübi- tejkával a fejükön, és zöld teát isznak. így iszogatnak órákon át, néha egész nap. Kellemes egy élet ücsörögni az árnyékban egy kis szőnyegen, jóbarátok társaságában. Leültem a fűre, és kértem egy kanna teát. Egyik oldalról az erődöt láttam, akkora, mint a krakkói Wawel, csak ez agyagból épült. De a másik oldalon még szebb látvány tárult elém. A másik oldalon csodálatos mecset állt. A mecset azért vonta magára a figyelmemet, mert fából épült, ami rendkívül ritkán fordul elő a muzulmán építészetben, amelynek építőanyag a kő és az agyag. Ráadásul a sivatagi délidő fülledt, zsibbadt csendjében valami kopogás hallatszott a mecsetből. Letettem a teáskannát, és elindultam, hogy megnézzem, mi az a kopogás. Biliárdgolyók csattogása volt. A mecset neve: Bolo-Hauz. A XVIII. századi közép-ázsiai építészet egyedülálló remeke, tulajdonképpen az egyetlen fennmaradt műemlék abból a korból. A Bolo- Hauz portálját és falait faornamentika díszíti, melynek szépségéhez és precizitásához hozzá foghatót elképzelni sem lehet. Biztos, hogy mindenkit bámulatba ejt. Benéztem az épületbe. Hat zöld asztalt láttam, mindegyik mellett zilált hajú fiatal fiúk biliárdoztak. Kibicek tömege biztatta a játékosokat. Egy asztal bérleti díja egy órára 80 kopejka, vagyis kevés, sokan várakoznak hát a bejárat előtti sorban. Nem volt kedvem beállni a sorba, így nem tudtam alaposabban szemügyre venni az épület belsejét. Visszamentem a csajhanába. Vakító fény tűzött a téren, ahol kutyák hemperegtek. Az erődből kijöttek a kirándulócsoportok, előbb az amerikaiaké, aztán az iskolásoké. A mecsetben csattogtak a golyók, a fiúk nagyokat kiáltoztak. A múzeummá alakított erőd és a biliárdteremmé alakított mecset között üldögéltek az üzbégek és teázgattak. Szótlanul kucorogtak arccal a mecset felé fordulva, mert ezt parancsolja apáik szokása. Volt ezeknek az embereknek a hallgatag jelenlétében valami méltóság, és szürke köntöseik ellenére is előkelőén festettek. Kedvem lett volna odalépni hozzájuk, és kezet szorítani velük. Szerettem volna valahogyan tiszteletemet kifejezni, de nem tudtam a módját. Ezekben az emberekben, a viselkedésükben, bölcs nyugalmukban volt valami, ami valóságos és őszinte csodálatot ébresztett bennem. Nemzedékek óta üldögéltek ebben a teázóban, amely öreg volt, talán az erődnél és a mecsetnél is öregebb. Sok dolog megváltozott mára, de nem minden. Mondhatjuk, hogy a világ változik, de nem változik meg teljesen, mindenesetre nem változik 70
