Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 10. szám - Ryszard Kapuscinski: A Birodalom (III. rész - Fordította Szenyán Erzsébet)
A lakoma folytatódott az igazgató nélkül. Rengeteg tadzsik gyűlt körénk. Egyikük elkezdett valamit mesélni, a többiek nagy nevetésben törtek ki. Megkérdeztem, mit mesél az illető. A tanító ekkor lefordította nekem is a fiatal tadzsik történetét. Egy tadzsik fiatalember visszatért a háborúból a Komintern Kolhozba, de elfelejtette anyanyelvét. Mindenkihez csak oroszul beszélt. A faluban kevesen tudnak oroszul. Mindenki tadzsikul beszélt. Beszélj tadzsikul!, mondta a fiatalember apja, de a fiú úgy tett, mintha nem értené, mit akar az apja. Az apa háza előtt gyülekezni kezdtek az emberek, mindenki látni akarta, hogy néz ki egy tadzsik, aki elfelejtette az anyanyelvét. Előbb a szomszédok jöttek, aztán az egész falu. A tömeg állt, és bámulta a háborúból hazatért fiatalembert. Valaki elnevette magát, mire mindenki nevetni kezdett. Az egész falu zengett a kacagástól, az emberek a hasukat fogták, a földön hemperegtek nevettükben. Végül is a fiatal tadzsik nem bírta tovább, kiment a ház elé, és odakiáltotta az embereknek: elég! Tadzsikul kiáltott, aztán ő is nevetni kezdett. Azon a napon a fiatal tadzsiknak eszébe jutott az anyanyelve, a faluban birkát vágtak, és mindannyian együtt mulattak egész este. Jó, ha valaki tud oroszul, fejezte be a tanító, de egy tadzsiknak a saját nyelvét is ismernie kell. Ittunk egy kupicával a világ összes nyelvére. Reggel Kirgíziába repültem. Turan kivitt a repülőtérre. Minden égtáj felé másmilyen vidéket látni errefelé. Északon lankás, zöld hegyek. Délen magas, havas csúcsok. Keleten napégette sivatagi hegység. És végül a zöldben pompázó Dusan- be. A havas csúcsokon túl India, a sivatagi hegyeken túl Kína. Kirgizia Az estét Dzsumal Szmanov jurtájában töltöttem a Tiensan hegységben, a Szu- szamir völgyében, Frunzétól kétszáz kilométerre. Dzsumal a Panfilov Kolhoz nyáját legelteti, s mivel kiemelkedően végezte munkáját, kormányrendelet alapján megkapta „A Kirgiz SZSZK Kiváló Pásztora” címet. A nyáj, amelyet Dzsumal legeltet, hatszáz birkából áll. Ha azonban tovább kérdezősködik az ember, kiderül, hogy ebben a kolhoznyájban a birkáknak csak a fele a kolhozé. A többi Dzsumalé, a testvéréé, a bácsikájáé, a szomszédjáé stb. Dzsumal hét osztályt végzett, negyvenegy éves, és van kilenc gyereke. Errefelé a családok mind népesek, sok a gyerek. Dzsumal az egész nyarat a jurtájában tölti, télire lemegy a kolhozba. A jurtában lakik a felesége is más pásztorokkal és egy sereg idegen és saját gyerekkel együtt. Ezeknek az embereknek a vendégszeretete megdöbbentő, érkezésemre, és egészen véletlenül csöppentem ide, Dzsumal levágott egy birkát, és vacsorát adott. Az egész jurta megtelt emberekkel, akik egy lovas küldönc értesítésére ide sereglettek a többi legelőről. Törökülésben ültünk nemezdarabokon, húsos birkacsontokat rágcsáltunk és vodkát iszogattunk. Vodkaivásban a kirgizek még az oroszokat is felülmúlják, a lengyelek itt már szóba se jönnek. A nők is isznak. Lakoma alatt rendesen a jurtán kívül tartózkodnak. A házigazda Sztolicsnaját tölt egy jókora pohárba, és elrikkantja az asszony nevét. Az bejön, leguggol, és egy hajtásra kiissza a pohár vodkát. Aztán szó nélkül, egy falat zakuszka nélkül föláll, és eltűnik a sötétben. Lakoma közben a vendégnek egy tányéron fölszolgálják a főtt birkafejet. A vendégnek meg kell ennie a velőt. Aztán ki kell piszkálnia, és meg kell ennie az egyik szemet. Ne feledjük, hogy a birka szeme nagy, akkora, mint egy szilva. A másik szemet a házigazda fogyasztja el. így kötődnek a testvéri barátság szálai errefelé. Olyan élmény ez, amelyet sokáig megőriz az ember emlékezete. 69
