Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 10. szám - Szekér Endre: Ferdinandy György „Vadnyugati kalandjai” (A francia vőlegény című elbeszéléskötetről)

elbeszélésében beszámol Cloval, Colette Peyrethonnal való házasságáról. Esküvőjük Vézelay-ben volt, a Vogézekben bérel egy kis erdészlakot. A szerelem pillanatait a környezet szépségével fokozza: a völgy hajnali párájáról, a kristálytisztán csobogó patakról és a fény sugárzásáról ír. Mindig idegennek érzi magát. A házasság gondjai felhőzik napjait. Fia születése után Clo nincs jól, elidegenednek, kibékülnek, újra eltávolodnak. Közben mint könyvügynök dolgozik. Boldogságukat, örömteli pillanataikat leírja például Chamonixnál, amikor éjjel a Mont Blanc csúcsán még lila volt az égbolt, s narancssárga a hó. A szépség és a varázs hirtelen szertefoszlik: Clo állapotos, idegösszeomlást kap. S a magazatelhajtás még nagyobb válságot idéz elő. Az együtt és külön élő házaspár, az összeveszett és a kibékülő pár sorsát rajzolja meg az író. A lírai jellegű eseménysort komoly vallomások, esszébe hajló részietek egészítik ki. Egyszer arról ír, hogy vigyázni kell a franciákkal, mert nem szeretik, ha egy idegen a „saját fejével” gondolkozik. Nagy Imre kivégzésének hírére megroppan, elgondolkodik a hazatérés reménytelenségén. Máshol az emigráció különböző nemzedékeinek eltérő nézeteiről ír, mint Márai is sokszor naplójában. Amott meg a régi iratokat kutató egyetemista szólal meg, vall őseinkről. Aztán a kívülálló, az idegen „beolvadásán” gondolkozik: „Minden áron be akartam kebelezni Clo hazáját.” És elgondolkozik a maga elé tartott maszkokon. „Én pedig feladtam a harcot, és levetkőztem a szerepeimet. Az lettem újra, aki voltam: tétova, magányos idegen.” A modern irodalomban gyakori a szerepvállalás, a különböző álarcok mögé rejtezés. így válhat az írói egyéniség sokszínűbbé, így jelentkezhet valamiféle egyéniségfölötti ezerarcúság (mint például Weöres Sándor költészetében). Ferdinandy írásaiban gyakran előkerül az „elvált, csavargó idegen”, a magányos fiatalember, a búskomor fiú, a „boldog” és „kétségbeesett” férfi alakja. így vall erről a meghatározó alaphelyzetről: „Ültem, mint, akit fejbevertek. Valóra vált, amit már régen nem reméltem. Véget ért a hét szűk esztendő, ez a hosszú, keserves vadnyugati kaland.” Fontosnak tartja a „hét szűk esztendő” elnevezést, ezért címként is alkalmazza. Számos helyen szól álmairól: egyszer furcsa álomnak nevezi az elmúlt évtizedet, máshol a valóság rázuhanó élményeit hasonlítja az álomhoz, odébb pedig a dalszövegbe ágyazza az álom-motívumot („Minden éjjel hozzád kergetnek az álmok.”).

Stílusának legjellemzőbb vonása: a rövid, tömör mondatok különösen gyors egymás mellé vágása. A több mondatban megfogalmazható, olykor bekezdésnyi anyag sűrűsödik a mondatban. Máskor pedig szinte a filmszerűen megoldott váltással, montázshoz hasonló megoldással él. Néhányszor nyíltan utal a filmszerűségre: „Olyan volt ez a jelenet, mintha egy régi filmből vágták volna ki.” Ferdinandy György szereti az iróniát. Amikor a korábbi hazautazáskor az őt figyelő civil rendőrökről ír, hozzáteszi: „talán még a szellemvasúton is ő huhogott.” Szívesen él az ellentét kifejezési lehetőségeivel: a Hegyeshalomnál levő határ, szögesdrót után az osztrák oldalon hirtelen kitisztul az ég, kisüt a nap. Kedveli a festőiséget: pasztellszínekről, fényekről, párákról, élénk színekről ír („a lila égbolton reszkető türkizkék csillagok.”) A hazatérő és visszautazó író Huxleyra pillantva vall a „szép, új világról”, melyben meghalt a remény. „Keleten a szabad világba vetett naiv, vak bizalom, a harmadik világban, ahol élek, egy igazságos társadalom álma. Utópiák nélkül — úgy látszik - csak a halál főpróbája az élet. Lehetséges, hogy már csak ezért sem találom benne a helyem?” (Magvető, 1993)

48