Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 10. szám - Szekér Endre: Ferdinandy György „Vadnyugati kalandjai” (A francia vőlegény című elbeszéléskötetről)
adott nekik. Cs. Szabó mindig azt mondta, hogy ha a gyermekeiket (azaz könyveiket) hazaengedik, akkor nekik is haza kell jönniük. Ferdinandy György a „szere- csen magyar”, irodalmunk „trópusi” nagykövete, a Puerto Rico-i egyetem tanára — újra meg újra hazajön. Könyveivel is, és személyesen is. Thinsz Géza is kétlaki, északi szófuvaros volt, aki svédmagyarul és magyarsvédül írta magyar verseit. Ferdinandy György magyar és amerikai állampolgár, aki magyarul és franciául ír. Egyik interjújában a számára elengedhetetlenül fontos hátországról, hazájáról vall: „Mindig úgy éreztem, hogy hátország nélkül nem tudok megállni a lábamon”. A francia vőlegény elbeszélései is igazolják az író vallomását, a hazai élmények meghatározó erejét. Mindig felvillan az írásokban a beteg Apa alakja, a családjáért dolgozó Anya emléke, a Fradi mérkőzései, a garázs-lakás gondjai, a piarista gimnázium évei, a tánciskola lányai, Kapitány Anni éneke, Karády Katalin dala, a Fővárosi Autóbuszüzemben dolgozó fiatalember (azaz a későbbi író) stb. Ferdinandy gyakran üzenőfüzetét folytatja, újra meg újra meg kell fogalmazni a legfontosabb mondanivalót. S ez az Óhaza és az Ujhaza között közlekedő ember állandóan változó, a régi emléket és az új élményt egymás mellé vágó (csaknem filmszerűen „montírozó”) mondandója. „Trópusi író”, aki mindig egyszerre látja a távolabbi múlt prousti emlékvizén a budapesti hajót és a Puerto Rico-i tengerpartot a maga valóságos részleteivel. Olykor „kétlakiságról” vall az üzenőfüzet, effajta kettősséget érzünk A francia vőlegény elbeszéléseiben is. A Nézem az életemet soraiban a trópusi álmot elutasítja, és a tárgyi valóságra figyel: a dijoni csontnyelű késre, a Neckar menti borokra emlékeztető pohárra, néhány sárguló fényképre: apját és anyját felidézve. A csodálatos tárgyak ide-odaviszik az író képzeletét: egyszer hirtelen kicsöngetnek a budapesti lánygimnáziumban, máskor meg Párizs torkon ragadó élménye jut eszébe. Mint egy Chagall-képen, itt is együtt van a múlt és a jelen. Az álom egy illatot hoz közeire, színarany fény fürdeti a fákat. Aztán kávét főz, kinyitja az ablakot, körülötte a mindennapi valóság. Távolról rokon ez Gelléri Andor Endre novelláinak különös világával, amikor — Illés Endre szavai szerint — hidat ver ég és föld között, fénynél illanóbb anyagból építi a maga hídját szakadékok és örvények fölött. Ferdinandy világa más anyagból épül, de mégis hasonló abban Gellériéhez, hogy a valóság komor elemeit az emlék és a fény szálaival köti össze. Az Egyfordulós bajnokság című elbeszélésében az ellenségnek kikiáltott Fradi mérkőzését idézi fel, az ötvenes évek Magyarországának kilátástalan világával. De közben felfénylik a gyerekkori nap, a stadion népe dacosan kiabál, szinte tüntet, a bécsi operettek és a francia sanzonok valamiféle elvesztett paradicsomra emlékeztetnek. Hiába fáznak, nélkülöznek, hiába menthetetlenül beteg az apja, „lenyeli a könnyeit”, éjjel pénzt keres, nem esett ki a Ferencváros. Daccal fordul szembe a környező valósággal. „Hazugságra, csalásra nem épülhet sem egy ország, sem egy futballcsapat” — tanulja az apjától. Erőteljesen lírai prózaíró Ferdinandy György. Versekkel indul pályáján, de hamar áttér a prózára. A Cs. Szabó László és a Thinsz Géza által megdicsért írása: a Krokodil Grósz. (Az elbeszélés a Nyugati magyar széppróza 1982-es antológiájában is olvasható, melyet az író szerkesztett.) Az irodalomtörténészek véleménye szerint Ferdinandy György egyéni hangját a „nemezió gonzales egyetemi tanár beszéde a fekete erdő állataihoz” című kötetében találta meg: a szürrealizmus és a francia „új regény” hatását ötvözve. Váltja az idősíkokat, alakjai hol itt, hol ott tűnnek fel, hirtelen visszakanyarodik a fiatalkori emlékeihez, aztán nemsokára ott van trópusi vagy nyugat-európai környezetben. A kötet elbeszéléseinek líraisá- ga nemcsak az otthoni emlékek felidézésében rejlik, hanem a „magányos” fiú, fiatalember külföldi élményeiben, az engenthali, kölni, dijoni, strasbourgi, Rotter- dam-telepi, párizsi és máshelyütt átélt időszakaiban is. A Hét szűk esztendő című 47
