Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 10. szám - Körmendi Lajos: Öt perc az élet
klastrombán nevelkedtem. Reggel öt óra előtt öt perccel csörgött az óra. Ebédkor nyolc papot kellett kiszolgálnom. Tanultam. 1920-ban elvitt a prior Nagyszombatba kispapnak, de kidobtak, mert bejöttek a csehek, magyar papra nem volt már szükség. A gimnáziumot nem tudtam befejezni. Apám már fertőzött ember volt, azt mondta, urat nem nevelek, de papot se! így lettem cipész. 1926-ban kiléptem az egyházból. Ettől kezdve baloldalinak ismertek Léván. Olvastam Marxot, Lenint, ha beszélni, agitálni kellett, mentem. Az égjük tüntetésen a cseh rendőr beverte a fejemet. Később kitelepítettek Szlovákiából. Egy vagonnal jöttem, pedig mások két-három vagon holmit hoztak. Idekerültem, ebbe a sváb faluba. Itt mindjárt ki is raboltak. A magyarok. A telepesek. Már 1945-ben jöttek ilyenek Halasról. A feleségem is telepes. Ezek mindig azt nézték, mit lehet lopni? Megkapták a svábok házát, eladták, mentek a másikba. Csőcselék volt. Már csak egy-kettő van belőlük a faluban. Én a Volksbund pénztárosának a házát kaptam meg. Az az igazság, a gazdag svábok nem mentek el, csak a szegények. Azok voltak a bundis- ták is, akiknek semmijük sem volt, s a Bund által reméltek valamit szerezni... 1947—48-ban minden este feketébe öltöztek a svábok, kiültek a házak elé, mint a varjak. Gondolom, gyászolták magukat. Én begyűjtési felügyelő voltam. Tudtam, hogy van a sváboknak feketén földjük, amit nem vallottak be, s titokban műveltek. Hordták a bort Pestre. A kukoricát jó drágán adták el a bányászoknak Dorogon, Tatabányán... Ugye, a parasztfifika. Nem azért mondom, de voltak begyűjtési sikereim. Komoly sikereim. Úgyhogy velem ijesztgették a gyerekeket a svábok. Jól viselkedj, mert elvisz Asztalos! Féltek tőlem. Már a kezdet kezdetén is. Hej, de szép idők voltak! Vonultunk a falu utcáin fel-alá, énekeltük, hogy öt perc az élet, öt perc és nem tart tovább. Persze, a sváboké! Nekünk állt a világ... Most, hogy így visszagondolok, megkérdezem magamtól, mire volt jó ez az egész? Hasznot nem szereztem, csak gyűlöletet. De csinálni kellett, különben elvitt az ávó. Politikailag fejlettebb voltam, mint a svábok, az tény. Mikor átjöttem Magyarországra, rögtön beléptem a pártba. A kommunistába. Rengeteg politikai munkát rám nyomtak. Községi és téeszpárttitkár is voltam. Beszédet mondani, menni! Ez volt az életem. Ezt nagyon szerettem. Aztán jött 1956. Féltem, hogy a svábok megölnek, felnégyelnek, rám gyújtják a házat. De csak két pofont kaptam. Amikor megint mi jöttünk, megnyugodtam. Csak az a baj, hogy mire észrevettem, megöregedtem. Az első gyerekemet 1937-ben írattam be az iskolába, az utolsó 1967-ben érettségizett. Közben elmúlt az élet. Betegek vagyunk, az asszony is, én is. Egyedül vagyunk. Mihozzánk soha nem jön senki, a falubeliek át nem tennék a lábukat a küszöbünkön semmi pénzért. Mit tegyek? Elolvasom az újságot, közben elszunyókálok, félálomban a salátámra gondolok, ami fölé fóliaalagutat kéne csinálni, mert kieszik a galambok. Ilyesmiken gondolkozom. Meg aztán szemmel tartom azokat, akik nem lépik át a küszöbömet. Ebben a faluban én mindenkiről tudok mindent. Ez még jól jöhet. Tudom, hogy ott szemben egy sváb, Franz, rosszul alszik, minden éjjel felgyújtja a lámpát néhányszor, éjfél körül kezdi. Odébb egy kislányt, Dianát, ilyenkor támaszt a kapunak a fiúja. Végig szoktam nézni. Arrébb négy órakor kel fel a gazda. A következő szomszéd, Gábor, öt órakor már a buszhoz siet. János negyed hatkor csörgeti az órát, még azt is tudom, hogy rögtön a méhészetről kezd studírozni. Aztán az állataihoz indul, a három bárányhoz, amiket cumin nevelt, és a két süldőhöz. Amíg melegszik a moslék, János mosdik, borotválkozik. Emerre Nagy Józsefék laknak, az asszony hatkor ébred, először a csirkéket eteti, közben énekel. Nem vagyok sváb, de már megtanultam a nótáját. „Alle Madl lachen, alle Madl lachen, Wen die Buaba die Hosa aufmachen. O, Susane, ó Marianna, ist das Leben doch so schön, Ó, Susane, ó, Marianna, ist das Leben schön.” A férje közben a négy süldőt eteti, hallgatja az asszony énekét. Még azt is tudom, hogy szereti 21
