Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 9. szám - Értékrendek a mai magyar irodalomban - Vasy Géza: Versekhez közelítve VII. (Somlyó György: Nem titok; Bertók László: Ha van a világon tető; Kiss Dénes: A fenevad etetése; Pécsi Gabriella: Fogadjatok örökbe; Körmendi Lajos: A gyökeres Állat; Imre Flóra: Merőleges idő, Rondó)

kényszerűen hívja elő a hiátusos kifejezésmódot, de mindegyiket az a létfilozófia koordinálja, amelyik magát a létet tekinti illanásnyian rövidnek, és ezt tudomásul véve is botrányos mértékben hiánnyal övezetinek.

A hiátusos kifejezésmód az egyértelműt is többrétegűvé teszi, s másként is megmozgatja az alkotói s befogadói fantáziát: a világrend tartópilléreit s kötőanyagát egyaránt megkérdőjelező kérdésekkel és állításokkal. Különös groteszk keletkezik: ironikus is, elégikus is, tragikus is, olyan mint maga az élet, tehát voltaképpen nem is groteszk, hanem reális ez a hol fejen, hol lábon állás, hol kötélen táncolás, hol azon függeszkedés. A világrend tartópillérei alapigazságok, kötőanyaguk ezek közhelyessé kopott-szilárdult szólama. Mindegyik típusban sok az idézés, s ez is ismerősebbé teszi a hiátusos szerkesztésmóddal idegenebbnek mutatkozó versbeli világot. így például, már a címbe is kiemelve egy közhelyessé kopott szólást: S mint aki törököt fogott „Egyébként elfogy, annyi szent. / Lyukas zászlók meg abroszok. / S mert mindenkinek mást jelent, / még jőni kell, mert jőni fog. / / Hiába kavics, könny, homok, / ha se Kelemen, se cement.” Nem mindig ilyen sűrűek a megidézések, s nem mindig ennyire egészek a mondatszerkezetek, de bármilyen változat valósul is meg, a hiátusos építkezés, az idézések, a különös groteszk mind egy irányba tartanak: a létet kívánják értelmezni ötven és hatvan között járva, egy ezredvégen, illúziótlanul is illúziókat táplálva. Illúziókat, hiszen a költő verset ír, ciklusokat épít, bár azokban arról tudósít, hogy „Most így ír verset, hogyha ír. / És fél, mert vádolja magát. / És egyre több lesz a papír. / S ugyanaz marad a világ. / / És semmit sem akar, csak át. / Csak úton lenni, mint a hír.” Az egyik legsokértelműbb hiátusos mondatzárás a kötetben ez a „csak át”. Főként a lekicsinyítő „semmit sem” szomszédságában. Hiszen ez a semmi alighanem a minden maga, a legtöbb, amire ember és költő vállalkozhat. Átélni, átjutni, átvinni a túlsó partra, mint Nagy László költő-alakmása a maga ars poeticájában. S ezt nem rombolja le, csak más, földönjáróbb összefüggésekbe állítja az idézet folytatása: „Egy kis sót, egy kis paprikát. / S hogy ne ússzon rajta a zsír. / / Aztán úgy is jön a radír.”. S bármennyi is a kisszerűség és a kudarc, azért „Mindennaposak a csodák” / Hát várnak majd addig, uram /, bár korántsem elegendőek, ezért is van a világ hiánnyal tele, s ezért is, „Hogy tenni több, mint költeni? / S hogy költeni is lenne mit?” (Amikor folyton leesik).

Régóta elementáris a költőben az időélmény. Sokféle rétege van. A megkésettsé- gé: „elmegy a lekésett jelen” (Mikor már költő lenni nem), az egyetlen pillanatba sűrűsödésé: „A múlt s a jövő mintha ma.” (Mint lánctalp alatt az ima), a moccanat- lanságé: „és megállt volna az idő” (Addig ugrál a sok bolond), a fausti célok ironikus megidézéséé: „Talán ez az a pillanat. / Ha most, ha megállítani.” (Semmi baj, uram, semmi, csak), s az elmúlás előtti összpontosításé is: Most, hogy kapott annyi időt. S ebbe beleértendő az emlékek elhagyhatatlansága is: „Hát kimentek az oroszok. (...) Ünnep van. (...) Nőnek benne a katonák.” (Szöszög a szélén, mint a pók).

A kötet anyagát nem csak az eddig vázoltak kötik össze. A kötet és a három ciklus címe is versszerű négysorost ad: „Ha van a világon tető - Ketyeg az órában a szó - Semmi baj, uram, semmi csak - Mint a tölcsérben a golyó — s ennek lehetséges értelmezései nem ellentétesek az eddigiekkel. S a három ciklus további belső, rejtett ciklusokra tagolódik, melyek többnyire 3-5 szonettből állnak, s felismerhetően azonos-rokon motívum köti őket együvé. Olyanok, mint az alkotás, az igazság, a félelem, a vendéglő mint helyszín, a menés-haladás, a kettős én, a pillanat, a semmi. Nem minden szonett kötődik ily szorosan szomszédjaihoz, de ezek — és más motívumok is — hullámmozgásszerűen fel-felerősödnek a kötet egészében. S ilymódon nemcsak a világ, hanem a vers is ellentétek keresztezési

87