Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 9. szám - Értékrendek a mai magyar irodalomban - Monostori Imre: Levélféle a Forrás szerkesztőinek irodalmunk környékének állapotáról
Monostori Imre Levélféle a Forrás szerkesztőinek irodalmunk környékének állapotáról K JLkedves Barátaim, fontos kérdést (kérdéseket) tűztetek ki vitatémául — legalábbis a magunkfajta literátus emberek számára fontosat (de erről majd később). Kétségkívül — miként írjátok — jelentős változások következtek be 1989 óta a magyar irodalmi életben; ám én azt hiszem, hogy a művek megszületésének és főként minőségének a szempontjából nézve ennek a dátumnak aligha van jelentősége. Kiderült ugyanis egyfelől, hogy nincsenek (nem voltak) korábban „fiókban maradt” igazán fontos, értékes kéziratok; másfelől pedig azóta sem született a magyar irodalomban afféle korszakot reprezentáló „nagy mű”, mint a példátok között szereplő Rozsdatemető vagy a Húsz óra vagy éppen az Irgalom. (De ezekről a művekről is egy kicsit később.) Szóval — miként azt jól tudjuk: irodalmi érték (egyáltalán bármely érték) és társadalmi közeg, rendszer nincsen közvetlen összefüggésben egymással. Miként az a tény is közhely, hogy bizonyos rálátás, rendszerező visszapillantás, hosszú, érlelő folyamat nélkül aligha születhetik nagy mű — hacsak nem történik a Pallas Athene születéséhez hasonlatos zseniális aktus. így azután én nem háborgatnám-noszogatnám (s különösen nem hibáztatnám) jelen korunk íróit és költőit; az lenne jó, ha mindenki megpróbálna normális maradni, s komótosan írni — vagy nem írni. Ezt tartanám én természetes állapotnak, s mindenféle — akár jószándékú — külső beavatkozás, „előjátszás”, siettetés, kritikusi ügybuzgalom stb. csak árthat. Vagy megszületnek a jó művek (esetleg a nagy művek) vagy nem születnek meg. Ki tudja? Ez merőben magánügy — az íróember felől szemlélve. Mégis mi az, amit — inkább szociológiai megközelítésben - tudunk, tudni vélünk, látunk vagy látni vélünk? A legfontosabb talán az a drasztikus értékátrendeződési folyamat, nyomás, amely már a Kádár-korszak utolsó éveiben elkezdődött, s a rendszerváltozással robbanásszerűen felgyorsult. Méghozzá legalább két fő törésvonal mentén (a kettő persze sokszor egybeesik). Az egyik a kegyetlen küzdelem az anyagi javak (hogy ily régimódian fogalmazzak) megszerzéséért, a másik az ilyen-olyan súlyú politikai hatalom megszerzésének a lehetősége, ill. ennek folytonos kísérlete. (És itt nem a politizáló író szerepére és sorsára gondolok - ez is tökéletesen magánügy, ennek a kérdésnek a boncolgatása éppen olyan meddő és érdektelen dolog, mint a „nagy mű” születését sürgetni.) Amire én gondolok, az — mondhatjuk nyugodtan - egy eleddig még soha nem észlelt tömeges meglódulás, „szociális kihívás”: ragadd meg az alkalmat, alapozd meg a jövődet, ki tudja, meddig tart ez a zavaros állapot, most próbálj megkapaszkodni, könyökölj egy kicsit, szedd össze mindazt, ami csak összeszedhető, ki tudja, mi lesz holnap, holnapután. Elegánsan és tömören fogalmazva tehát: a „carpe diem” szemlélet. 69
