Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 9. szám - Értékrendek a mai magyar irodalomban - Gömöri György: Gondolatok az értékrendről
Gömöri György Gondolatok az értékrendről emmi kétség, az értékrendek relativizálódásának a korát éljük. Még 10-15 éve nyugodtan ki lehetett jelölni azokat a paramétereket, amelyek segítségével bemérhető volt a „jó” irodalom; fel lehetett még sorolni reprezentatív neveket, amelyekre szívesen hivatkoztak a Kádár-rendszer kulturális irányítói, illetve olyanokat, akiket magasan jegyeztek a szakmai „tőzsdén”. Néha a két értékrend közel került egymáshoz (a rendszer nemcsak kedvenceinek, valódi kiválóságoknak is adott Kossuth-díjakat), máskor élesen elvált, ütközött egymással. Az érdekes mindebben az volt, hogy a harmadik értékrendet, az olvasóét, a kritika alig vette figyelembe. Mintha az olvasottság esetleges tényező lett volna, vagy pedig (még rosszabb) a kommunista rendszer kulturális politikájának a függvénye — akár mert a művet támogatták, akár mert támadták. Még 1980 táján is egy új könyvet határozottan elítélő, „visszautasító” cikk mondjuk a Népszabadság-ban, kifejezetten jól jött a szerzőnek; akit éppen hogy megtűrt a rendszer, azt mohón olvasták annak ellenzői... Ott volt még a szamizdat. „Lemenni” szamizdatba (ha szerzőt már korábban kiadták) korántsem jelentett degradálódást, olvasóvesztést — különösen költőknél nem. Petri György versei korábban 1500-2000 példányban jelentek és első szamizdat-kötete Demszkynél csak 940-ben, de — legalább háromszor annyian olvasták! Petri a szamizdaton át lett népszerű, először csak a „másként gondolkodó”, később pedig általában a könyvolvasó értelmiség köreiben. A magyar kulturális politika központi irányítása gyakorlatilag már 1988-ban megszűnt. De 1989 közepe óta hivatalosan is; már elég régen senki sem mondja meg az íróknak, hogy NE írjanak. Viszont azzal, hogy a cenzúra megszűnésével a tömegkultúra termékei beözönlöttek a piacra, hogy a piac, mint tényező egyáltalán megjelent, az értékrendek szinte parttalanná mosódtak-pluralizálódtak. Rövid távon ez várható is volt - végtére, ha minden társadalmi réteg, korcsoport és egyén azt vesz és olvas, amihez éppen kedve van, kialakul az irodalmon belül az alirodal- mak, vagy ízléscsoport-irodalmak széles skálája. A teljesség igénye nélkül van már igénytelen lektűrirodalom (olcsó krimi, félpomó, pornó, primitív sei-fi); a műfajilag előnyösebb helyzetben levő „magas” irodalom (igényesebb és igénytelenebb változatban) és a műfaji okokból már-már „szakirodalomnak” számító „magas” irodalom (költészet, esszé, irodalmi kritika). De az igények szerinti piaci pluralizálódás még nem történt meg egészen; ami történt, az egy igényhajhászó, „palifogó” átalakulás — ez nem a valós (valóban lehetséges) igényeket tükrözi, csak a tömegkulturális robbanás légnyomásától kába könyvszakemberek legpesszimistább becsléseit. Vagyishogy 1992-re már a béka hátsója alatt voltunk, alig-alig alapon, pár alapítványi virágocskától eltekintve teljes sivárság ...Reményeim szerint el- őbb-utóbb lesz megint normálisabb könyvkiadás és kevésbé felszínes, organiku- sabb könyvpiac, de hogy mikor? majd egyszer.. Hogyan függ ez össze az értékrendekkel? Úgy, hogy mivel 1/a kommunizmus lebontásával az irodalom visszanyerte rég óhajtott autonómiáját 2/ ám megfoszta- tott dotációitól 3/ most már csak a kritika és az olvasók mondhatják meg, mi a jó 67
