Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 8. szám - Szakály Sándor: Egy volt magyar királyi külügyminiszter visszaemlékezései (Hennyei Gusztáv: Magyarország sorsa Kelet és Nyugat között)
elnök) felállította és irányította osztálynak. Felkészültsége, képzettsége révén hamarosan a katonai elit tagjai közé sorol, belgrádi és athéni katonai attasé lesz, majd hazatérte után a 2. vkf. osztály vezetője. Az olvasó csak sajnálhatja, hogy működésének ezen időszakáról, a szinte valamennyiünket érdeklő „titkokról” alig szól. Pedig bizonyára sok mindent megtudhatnánk a magyar-ju- goszláv viszonyról, a katonai hírszerzés és elhárítás működéséről. Hennyey azonban megtanulta és be is tartotta azt a szabályt, miszerint aki ezt a szakmát műveli, az évtizedekkel később sem kell, hogy „fecsegjen”. Hennyey Gusztáv katonai pályafutása szinte töretlen, különböző magasabb parancsnoki posztok váltogatják egymást az életében, míg azután 1944 nyarán a katonai hivatást a politikusi pályával kell felcserélni. A kormányzó a németek megszállta országban ún. .katona kormányt” szándékozott kinevezni, mely azonban csak részben sikerült. A kompromisszumok eredményeként létrejött Lakatos-kormány - melyben Hennyey Gusztáv a külügyi tárcát kapta — feladata az ország háborúból történő kiválásának az előkészítése lett volna. Ennek igyekezett eleget tenni, külügyminisztere, Hennyey Gusztáv is. A tapasztalt katonadiplomata, a külügy- minisztériumi csatornák mellett igyekezett a katonai vonalat — elsődlegesen a semleges országokban működő magyar katonai attasék révén — is kihasználni. Az idő és a lehetőség azonban túl kevés volt. Számos fontos információ nem jutott el hozzá, így pl. Habsburg Ottó azon üzenete sem, mely szerint a nyugati szövetségesek hajlandónak mutatkoznának a magyar féllel tárgyalni az oroszok kizárásával, mivel az utóbbiak számos megállapodást szegnek meg. Nem lehet tudni, lett volna-e valami eredménye ennek a kísérletnek, de az biztos, hogy a kormányzó és a magyar politikai és katonai vezetés szívéhez ez a megoldás közelebb állt volna. Mint tudjuk, semmi sem lett belőle. Hennyey könyvének középpontjában a Lakatos-kormány — így saját maga - működésének a megítélése, a kiugrási kísérlet előkészítésének, a körülményeknek a bemutatása áll. Ezen problémák feltárása, hiteles megrajzolása ma már könnyebbnek látszik, hiszen számos meghatározó személy visszaemlékezése a rendelkezésünkre áll, gondoljunk csak Horthy Miklós, Lakatos Géza, Vattay Antal emlékezéseire. Ugyanakkor összevetve ezeket az írásokat, azt tapasztaljuk, hogy szerzőik számos kérdésben másként foglalnak állást, másként emlékeznek és ítélnek. Szerzőik sorsa azonban szinte kivétel nélkül azonos: a sikertelen kiugrást követően letartóztatás, börtön, internálás, majd gyalogmenet a Harmadik Birodalomba, egy „hungarista intemálótábor” lakójaként. Az internáltak 1945. áprilisának végén májusának elején szabadultak ki. Az amerikai hadifogság után volt, aki visszatért Magyarországra, volt aki külföldön maradt. Hennyey Gusztáv az utóbbit választotta. Mind az amerikai, mind a német hatóságokkal jó kapcsolatokat épített ki, és a magyar menekültek ügyeinek legjobb intézője lett. Hosszú évekig intézte a magyar menekültek ügyeit, tartotta a kapcsolatot a hivatalos szervekkel és segített mindenkinek aki rászorult arra. Élete a „magyar ügy” szolgálatában telt, 1977-ben, 89 éves korában hunyt el Münchenben. Hennyey Gusztáv kötete kapcsán szólnunk kell arról is, hogy a jegyzeteket író Vargyai Gyula a lehetőségek adta kereteken belül megfelelő magyarázó, kiegészítő és kiigazító jegyzeteket írt. Egy helyütt azonban feleslegesen javította ki Hennyeyt. A volt külügyminiszter ugyanis jól emlékezett arra a belpolitikai eseményre, melyet a történetírás mint „csendőrpuccsot” emleget. Ismeretes, hogy 1944. júniusának végén a karhatalmi feladatok ellátására létrehozott ún. sorcsendőr zászlóaljak közül a galántait Budapestre vezényelték. A feltételezések szerint a feladat a budapesti zsidóság deportálásában való közreműködés lett volna. A zászlóalj parancsnoka ezt nem vállalta, de ennek ellenére a zászlóaljat a honvédség alakulatainak ellenőrzése mellett eltávolították Budapestről. A zászlóaljat, más tanszázadokkal együtt azonban ismét felrendelték Budapestre, mégpedig 1944. augusztusának közepén. A tisztikart kihallgatáson fogadta a kormányzó, aki teljes bizalmáról biztosította a csendőröket és közölte velük, hogy az egy hónappal ezelőtti események során aljas politikai célokra kívánták őket felhasználni. A mostani feladatuk egy esetleges jobboldali hatalomátvételi kísérlet megakadályozása lenne. Ez a csendőri jelenlét, melyet Hennyey a budapesti zsidóság elhurcolásának megakadályozására említ, még a témával foglalkozó kutatók 88
