Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 1. szám - Bodri Ferenc: Camus-kudarc Magyarhonban - 1948

Különben Jean-Paul Satre jelenlétének talán legnagyobb fénykora ez, a háború után filozófiájának és irodalmi működésének minden eredménye „robbanásszerűen az érdeklődés középpontjába került, így élete ettől fogva többé nem magánélet, hanem a történelem különféle mozgásaival összekapcsolódó közélet” egy jóval későbbi értékelés szerint (Szávai János, VilLex. 12.). Illyés a Sartre-drámák 1947 eleji párizsi előadásai után az esztendő májusában már Budapesten láthatta A tisztességtudó utcalány (Magyar Színház) és Atemetetlen holtak (Művész Színpad) bemutatóit, Mátrai László a műnél majdhogynem hosszabb bevezető tanulmányával magyarul olvashatja az Existencializmus sartre-i alapvetését (Stúdió Kiadó - 1947; a címből az „est un humanisme” állítás magyarul elmaradt), a nyomtatásban is megjelent drámákkal együtt ugyanekkor az antiszemitizmus ellen írt vádiratot, esztendő után a Férfikor első kötetét. Akár a szabadság fogalmáról egybefont Descartes-gyűjteményt, amely Sartre válogatásában és bevezetőjével nálunk is megjelent (1948).

Bár a Csillag 1948-as áprilisi száma a Férfikor kézbe vételétől óva int minden magyart. „Sartre hírhedt filozófiája, az egzisztencializmus - olvasható itt -, az embernek a világ egészéből kiszakadt, talajtalan és gyökértelen,szabad akaratát’ hirdeti. Ennek a filozófiai tételnek bizonyítására Sartre regényalakokat konstruál, akik bárokban és lebujokban filozofálgatnak mélabúsan, bizonytalan pénzügyekbe keverednek és mindenekelőtt és fölött a nemi élet különböző formáit gyakorolják, még legkevésbé a legtermészetesebbet. Persze ilyen társaság még akkor sem hatna meggyőző erővel, ha a filozófia, amelyet dokumentálni kívánnak, az egzisztencializmusnál komolyabb és időszerűbb lenne. szól a rövidke antirecenzió. Eltűnődöm, mintha Hemingway Fiestájának cselekményvilágát értékelnék itt, bár mégiscsak Sartre művének címe áll a „Ne olvassa el” rovatcím alatt, egy irodalmi folyóirattól eléggé szokatlanul. De amikor kissé lentebb arról értesülök, hogy amennyiben André Mau- rois amerikai naplóját olvasnám (ha mégis rászánnám erre magam), megtudhatom, hogy Maurois „gyermeteg szemléletű, rossz és lapos író”. Megnyugszom végre, mégiscsak helyben, 1948 tavaszának Magyarországán vagyok. Meg sem lep utóbb, hogy ugyanennek a folyóiratnak júliusi számában Gera György a Férfikort „a felelősségtől való rettegés regényeként” értékeli. „.. .Az egyén túlfeszített igazsága így válik szemünk láttára hazugsággá” a hosszú elemzés szerint.

Hiába, az átalakuló hazai szellemi ájer pozitív, követésre méltó hősökre vágyik, az igazságért halni kész bajnokokra, mielőtt túlfeszítenék. Effélékben pedig „a nyugati polgári irodalom” akkor és később kevéssé bővelkedik. Kivált a francia, bár szinte fölös számban jelennek meg a magyar szellemi glóbuszon is (regényekben és filmeken) a legendás Résistance még legendásabb, rendíthetetlen és kérlelhetetlen, halálra készülő hősei. Bár Vercors és a többiek igazságában sem kételkedem.

És méltán reménykedem, hogy Illyés Gyula még eredetiben olvashatta a magyar érdeklődéstől előbb csak óvott, majd eltiltott műveket. Akár a Mocskos kezek című Sartre-drámát és persze másokat, amelyeket néhány további művész és mű társaságában máig sem olvashatna magyarul. Mindent természetesen nem lehet lefordítani, bár az 1947-ben megjelent filozófiai alapvetést és a vádiratot 1991-es ismétlésekben is kézbe vehetné, akár az időközben kiadott Sartre-műveket, némelyiket több kiadásban és változatban. A Világirodalmi Lexikon 12. kötete hűséggel eligazít.

Az „Existencializmus” első francia kiadását (Nagel - 1946) nálunk a Magyarok 1946 decemberi számában Váradi Endre mutatta be, az 1947-es budapesti előadások köznapi sajtója után tanulmányt Sartre drámáiról Kálmán László írt (Tisza táj - október). Az egzisztencializmusban jelentkező „szabadság útjait”, így az apostol működését és filozófiáját Sőtér István elemezte és értékelte (Válasz 62