Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 1. szám - Bodri Ferenc: Camus-kudarc Magyarhonban - 1948
posztumusz büntetésként, de ahhoz időben, hogy megvalósítsa nálunk Gaetan Picon jóslatát. A krónikást a viszonylagos megkésettség és tarkaság, a változatos fogadtatás kezdetei érdeklik, a bezúzás előzményei, miliője és háttere a magyar szellemi glóbuszon. A jelenség, amelynek feltűnése nem minden okulás és tanulság nélküli. A Közöny aRévai Könyvtár remek sorozatában, Gyergyai kitűnő fordításában jelent meg először 1948 tavaszán magyarul. Óvó vagy igyekvő szellemi pengeváltások, súlyos irodalmi és kulturális viharzások - mondhatnánk „a marxizmus szellemitérhódítása” és a még reménykedő „polgári szellem” sorozatos mérkőzései, tértisztító és utóvédharcai idején. Bár polgárok álltak a frontvonalak mindkét oldalán. A Révai Könyvtárban Márai Sándor remek kiskönyveinek (Medvetánc, Európa elrablása), Illyés Gyula (Szembenézve, Két férfi), Szerb Antal, Tamási Áron, ugyanígy Thomas Mann (Egy szélhámos vallomásai), André Malraux (Királyok útja), David Herbert Lawrence (Szénaboglyák között), Gorkij művének biztató folytatásaként, Lev Tolsztoj (Egy ló története), Charles Morgan (Az üres szoba), Thornton Wilder (Kabala), Virginia WooZ/XFlush), majd Török Sándor, Vas István (Római pillanat), Tersánszky Józsi Jenő, Thurzó Gábor és mások könyvei társaságában került a hazai olvasó elé a Közöny, hat esztendővel párizsi megjelenése után. De pl. Cs. Szabó Lászlónak a kiadó által ígért és jelzett könyvei (Délutáni előadás, Az angol irodalom története) és mások elmaradtak már, Márai Sándor regényfolyamának harmadik kötete (Sértődöttek - Művészet és szerelem) és talán mások a Camus-regénnyel közösen kerültek pusztulásra utóbb. A „fordulat évének győzelmes kultúrpolitikája” ítélkezett és végrehajtott szerzők és művek fölött. A „polgári magyar írók” elől - menekültek bár vagy maradtak - elzárták az élet forrásvizeit. Csendes magányosságba küldve, keserű módosulásokba kényszerítve a maradókat, a távozókat kiátkozva, látványos könyvmáglyák és autodafék helyett. Albert Camus létéről és működéséről a háború végét követő hónapokban Gyergyai már bizonyosan tudott, de A pestis megjelenéséről (1947) mégis minden párizsi történések másik ismerője, az esztendő nyarán hazalátogató Fejtő Ferenc, a felelős szerkesztő, Kolozsvári-Grandpierre Emil jóbarátja értesítette a Magyarok 1947 szeptemberi számában az e táji olvasót. így talán Fejtő az első, aki Camus egy művét bemutatta nálunk, bár fenntartásokkal, számon kérve a regényen „a társadalmi érvényesség” marxista kritériumait. Álláspontja később ugyancsak módosult. Illyés Gyula 1946/47 fordulóján Párizsban tartózkodik, de a Válasz lapjain olvasható, majd 1947 végén kötetben megjelent naplójában (Franciaországi változatok) Aragon ésÉluard, Tzara és Sartre, Mauriac és „Miller Henrik”, André Gide háborús naplója „az irodalmi főszereplők”, a háború utáni korszak ünnepeltjei. Camus-ról Illyés először egy Keszi Imrének adott interjúban, a Szabad Nép 1947- es karácsonyi számában szól. „.. .A regényirodalomban a kétségkívül tehetséges Camus vonta magára az érdeklődést és az amerikai Faulkner...” - mondja, majd hamarosan és erőteljesen változik az ekkor még tartózkodásaival teljes vélemény. Főszerkesztőként a Válaszban széles teret biztosít a hazai Camus-értékelések számára (1948). „...Az amerikaiak, törökök és a magyarok mind csalnak a határon...” - emlékezik a francia vámos negációjára az új kalandozó, és ez a sommás értékelés, majd a magyar békeszerződés lélek nélküli ítélete, az aláíratás szenvtelensé- gének traumája ugyancsak meghatározzák az ismételt párizsi vándor ekkori hangulatát és tájékozódásának lehetséges horizontjait. Elemzőbb részletekkel erről Cs. Szabó László szolgálhat a Hunok Nyugaton hazai nyomdafestékkel még nem találkozott könyvecskéjének lapjain (München - 1968). 61
