Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 1. szám - Bodri Ferenc: Camus-kudarc Magyarhonban - 1948
Bodri Ferenc Camus-kudarc Magyarhonban - 1948 „Camus est un soleil...” (Louis Guilloux) .....Ha néhány század múltán nem marad más tanúságtétel a ma emberéről, mint ez a rövid elbeszélés, ebből is elég jó képet alkothatnánk róla...” (Gaétan Picon a Közönyről - 1949) A X X mikor magyar fordítója, Gyergyai Albert az ötvenes évek végének eléggé hűdéses miliőjében a Gallimard kiadó aprócska és levegőtlen szobájában párizsi útja során rajongott kedvencét felkereste, kissé hűvös fogadtatásra talált. Igaz, korántsem a magyar íróprofesszor kedves egyéniségének szólt a szigorú negáció, de mindenképpen a friss történelem Duna-táji kíméletlen fejleményeinek - a rezsimnek, amelynek pufajkás világából a szíves és vétlen vendég érkezett. A magyar szabadságharc ügyében sokféle módon és nem kevés fórumon sorsvállaló Albert Camus nyilván tájékozott volt távoli hívének, a Duna mellékén társ és meghatalmazás nélküli ügyvivőjének ártatlansága és kívülállása felől. Leveleket váltottak korábban, gyaníthatóan találkozhattak is. De a kapcsolat szívességébe most némi gyanakvás keveredett. A szűköcske szobában kezdetben a távoli írótársnak mások helyett kellett felelni a francia szellem egyszemélyes ítélőszéke előtt. A baráti számonkérésben sorra kerültek a közel tíz év előtti magánsérelmek is. „...haragudott ránk - emlékezik a látogató mert a negyvenes évek túlbuzgóságában még a Közönyt is ... zúzdába küldtük ...” Bár erről a remek fordító aligha tehetett, még az itteni, különben találó címváltozat „érdemét” is a L’étranger magyar kiadójának, Illés Endrének engedte át. Párizsban arról még nem szólhatott, hogy az eredeti cím utóbb az irodalmi igazgató drámájának címlapjára, az előadások plakátjaira kerül (Az idegen - 1965). „...Lassanként mégis feloldódott, szívesen látott kicsiny szobájában, sőt fényképét is odaadta ajánlással, de a Magyar lntézet-beli előadásomra már nem jött el - folytatja az emlékező 1980-ban, feltehetően a gyors és közeli megjelenés reménye nélkül írt, bár kissé »visszafogott« hangulatú elbeszélést olyan területre nem lép, mondta, ahol könyveit elkobozzák...” A látogatás a Nobel-díj (1957) és a végzetes autóbaleset (1960. január 4.) közötti szűk két esztendő valamelyikében történt: szó esett sok másról is a találkozás során. A vendéglátót „főképpen Déry sorsa érdekelte...”, akinek szabadulásáról már nem értesülhetett. De a Duna-táji kurir inkább irodalmibb kérdésekre terelte a szót, ebben volt tájékozott, érdekelt és autentikus. Kérésére és kérdéseire a La chute (1956) megjelent aztán magyarul Szávai Nándor fordításában néhány esztendő után. A trilógia (Közöny - A pestis - A bukás) a hetvenes években egybefoglalva, tarka változatokban és kiadásokban utóbb. Egy kissé megkésetten és talán Bodri Ferenc tanulmányának közlésével emlékezünk a száz esztendeje született Gyergyai Albertre. (A szerk.) 60
