Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 7. szám - Móser Zoltán: Kőmíves Kelemen és Kelemenné (Egy magyar népballadáról és Sarkadi Imre novellájáról)
(Manóié Mester, Manóié Mester! Szorít a fal, Vége az életemnek) Az 53 éves moldvai asszony énekelte balladánk — egyike a legszebbeknek —, talán a legismertebbek közül való, amelyek legkorábbi feljegyzése és közlése az 1800-as évek közepén történt. „A FALBA ÉPÍTETT ASSZONY, vagy közkeletűen Kőmíves Kelemen címen emlegetett ballada tragikus eseménye (az építőmester feleségének a falba építése) mögött ősi babonás hiedelem áll — írja jegyzetében a népdalgyűjtő Kallós Zoltán. Az eléggé általános régi népi hiedelem szerint valamely építkezés csak akkor végezhető el sikeresen, ha az építtetés helyének megzavart szellemét építő-áldozattal engesztelik meg.” (626.1) „A magyaron kívül megtaláljuk ugyanezt a témát a bolgár, makedón, román, aromun, szerbhorvát, albán, görög, cigány, grúz, abház és mordvin népköltészetben is.” (Balladáskönyv, 320.) ,A nagyon kiterjedt ballada-összehasonlító kutatások kiderítették, hogy e balladai tárgy az újgörög balladakincsből kerülhetett át a délszláv népekhez, és ezeknek közvetítésével jutott el a románsághoz, és minden valószínűséggel szerb közvetítéssel a magyarsághoz is.” (Kallós, 626) Vargyas Lajos összehasonlító, filológiai, történeti vizsgálódásai alapján a terjedés útját pontosan fordítva jelölte ki. Szerinte a magyar ballada szövege román, szerb, bolgár, albán s görög közvetítéssel terjedt el a Balkánon. A ballada keletkezésről, születéséről pedig úgy vélekedik, hogy „legkésőbb az Anjou-korban alakult ki magyar földön, honfoglalás előtti elemekből, s a XIV. század közepéig került át bulgáriai telepesek, katonák és más közvetítők révén a Balkán népeihez.” (323.1.) Ennyit röviden a ballada történetéről, hisz mi itt most nem erről, nem a ballada rejtette távoli-közeli múltról, a keletkezés és terjedés lehetséges körülményeiről kívánunk szólni, hanem a benne rejlő drámáról, tragédiáról, annak máig ható erejéről és üzenetéről, s ezen üzenet egyik megfogalmazásáról. A kérdés úgy vetődött fel, hogy vajon miért készült ebből dráma, novella, miért született több vers, újabban musical is? A félbehagyott Sarkadi-dráma nyári bemutatója előtt valahogy úgy szólott a rendező s dramaturg válasza, hogy: nagyon is nekünk, nagyon is a mához szól, vagyis időszerű a téma, a dráma. Mert itt adva van, mint a balladában, egy „tisztátalan helyzet”, hogy Csoóri Sándort idézzem, és folytassam is egy régi esszéjének néhány sorával: „Cselekedni bűn, nem cselekedni szintén — ez a kiindulásuk [a klasszikus balladáknak]. Ebből következik, hogy az egyén se sóhajjal, sem a jövőre való fellebbezéssel nem térhet ki a választás elől, mert ha kitér, megszűnik egyén lenni. Kőműves Kelemen ezért nem szegheti meg fogadalmát.” Most ez a fogadalom, a vállalás megadatott a kor szavára vagy parancsára figyelőnek, az ország emberének. Miként adott volt 1945 után, mondom kérdést intézvén magamhoz, másokhoz, hisz Sarkadi Imre novellája — és befejezetlen drámája — is ekkor íródott, e kor szelleméből fakadt. Épp ezért, erre is figyelve, de a bemutatott balladára is, lépjünk közelebb a műhöz, elsősorban az 1948-ban íródott, Kőműves Kelemenről szóló Sarkadi-novel- lához. Mindenekelőtt Kónya Judit 1971-es monográfiájából idézünk néhány összefoglaló sort, amelyben a novella születésének idejéről és körülményeiről szól a szerző: Sarkadi „az 1947-48-ban született novelláiban még nem engedi betömi az egyértelmű, a megtapasztalt valóságot. Azt érzi irodalmi alkotásnak, ami a megírt 85
