Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 7. szám - Burány Béla: Száz „hogy vagy?” - ma a Vajdaságban
Burány Béla Száz „hogy vagy?”- ma a Vajdaságban A sztereotípiák... Vajon azok-e valóban? V— fogva, vajon mi mindenről szólnának beszédesen, ha a természettudományok példányvétel-szabályainak megfelelőbben kerültek volna papírra? Mondjuk 100 most, és ugyanabban a népességben ugyanannyi tíz évvel ezelőtt, s 100 még tíz évvel azelőtt. Esetleg ugyanakkor itt és máshol, a kérdezettek összetételére is ügyelve, s az azonos válaszokat is hűen jegyezve, folyamatosan, míg ki nem jön a célzott nagy szám, amely minél nagyobb, annál jobb, mert akkor kevesebbet hazudik a teljes valóságról. Aztán csak statisztikailag kellene nagyító, meg összehasonlító elemzés alá vetni a kapott adatokat, mondjuk az optimizmuspesszimizmus, a vidám s a gondterhelt válaszok számarányaiban tükröztetve őket, esetleg a problématartalom jellegbéli sajátosságaira fülelve oda, mennyiségi és mélységi fokmérővel a feleletek felett. Lám-e, a kérdező orvosi szakmája is zavarólag hathat, akaratlan is irányt szabva a kapott válaszoknak az egészségi állapot széles karimájú tájai felé terelve a figyelmet. Az itt felölelt anyag nem így született. Egy diákkorban, ötletszerűen fogant gondolat vettetett papírra belőlük néhányat kapásból, szabálytalanul, (üzenetként a jövő felé, „majd ha egyszer ráérsz!” alapon), s a sajnálat kerekítette ki most a számot affelett, hogy milyen jó lenne most összehasonlítási alapnak, „ha akkor komolyan veszed!”... A „szabványosának tartott esetekben (a gyakoriság alapján mérve azt) útközben a forrásjegyzetelés s a dátum is feleslegesnek látszott, a „mit mond?” s a „hogy mondja?” volt a lényeg, hacsak a „ki mondja?” s a „mikor mondja?” nem adott hozzá sokszínű tartalommal terhes távlatot. A lejegyeznivaló meghatározásánál is a „másmilyen” volt a lényeg, nem a populációs statisztikai összkép jellemzőinek a keresése, hisz az úgyis elveszett a tér-, de mégjobban az idő egységének széthúzó- désa mijján Zenta-Újvidék közötti száz kilométeren, meg négy évtizeden át. S vajh mit mond ez a nyaláb válasz így, ráncolt homlok és tudományos igények nélkül, szinte az egyszeri iskolásgyerek módján, akinek házi feladatként Ti tó-fejet kellett volna rajzolni egykoron. Es sehogysem „gyűtt ki jóra”. „No, ez megint nem sikerűt!... Nem baj! Csinálik belüle káposztát!” Az így, szinte felmarkolt száz papírszelet vajon mit üzen? Úgy tűnik, nem keveset. Mert ha nem is térkép ez az azonos kérdésre, több mint száz felelet-rajzolta ábra, azért egy fényképalbum jegyeit mégis őrzi. Ceruzaheggyel rajzolt, csak a jellegzetes vonalakra szorítkozó arcok sorát. Dél-Pannóniából, amikor éppen mi éltünk a végtelen idő egy szakaszán. S a képek alatt, mögött, mellett, felett, az öltözetről, a testtartásról, az arckifejezésről, a hajviseletről, a kapott kép színéről, fényéről, 52
