Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 7. szám - Cseke Péter: Kibéddel megáldott Ráduly János
meglepő — teljesítménynek Ráduly korábbi törekvéseihez. Amikor az első — 1978- ban lejegyzett - kibédi szolgavallomást 1981-es tanulmányában közreadta (A kibédi szolgák óesztendei búcsúja. In: Népismereti Dolgozatok 1981. Szerkesztette dr. Kós Károly és dr. Faragó József. Bük., 1981.), akkor mindössze az volt a célja, hogy a szolgadalok keletkezésének történetét, társadalmi hátterét megvilágítsa. A szolgaköltészet ezúttal sem kerüli el figyelmét, ám átfogó szempontrendszerének csupán egyetlen elemeként jelentkeznek itt a létforma által kitermelt kulturális megnyilatkozások. A nyolcvanas évek első felében ugyanis Ráduly törvényszerűen eljut a népi epika műfaji sokszínűségének árnyalt megközelítéséhez, s maga is felfedezi — főként Nagy Olga áttörése nyomán - az eleddig jobbára alábecsült igaz történetek sokrétű funkcionalitását. Őt azonban nem a műfajnak a tréfás mese felé mutató ága foglalkoztatja, hanem annak tragikumot hordozó vonulata. Ráduly János újabb vállalkozása tudományos és irodalmi értékével egyaránt kiérdemli figyelmünket. A Mikor a szolgának telik esztendeje mélyinterjúi úgy mutatják be a paraszti életforma egyik szélsőséges vetületét, a történelmileg már letűnt szolgasorsot, hogy azzal a két világháború közötti paraszttársadalomról kialakított képünket is árnyalják, korrigálják; de legalább ennyire lényeges az is, hogy a kötet jelentős mértékben gazdagítja a népi epikára vonatkozó ismereteinket. Az a réteg mond itt ítéletet — történelmi alulnézetből — egy életforma felett, amelyik intenzíven átélte azt. De mert egy olyan életformáról beszélnek, amelyből rég kiléptek, van távlatuk az élmények megrostálásához, megformálásához és értelmezéséhez. Zsellérek, napszámosok, béresek, cselédek, summások életének, sorsának tudományos feltárását és írói ábrázolását mindenekelőtt a két világháború közötti falukutató mozgalmaknak, a népi írók szociografikus munkásságának köszönhetjük. Négy évtizeddel az intézményesített szolgaság felszámolása után és az említett valóságfeltáró művek ismeretében mi újat hoznak a kibédi szolgavallomások? A militáns faluszociológia csakúgy, mint a vihart kavaró népi szociográfia főként az uradalmi birtokokon élő cselédek világát tárta fel, a fennálló állapotok felszámolásának volt lényegében a szellemi gyúanyaga. A Székelyföldön azonban kevés volt az uradalmi birtok, s így az elegendő munkaerővel nem rendelkező középparaszti meg nagygazda rétegek váltak szolgatartóvá. Ennek megfelelően a szolgaságnak is meglehetősen patriarchális jellege alakult ki — szemben az uradalmi cselédség zárt, szervezett, hierarchikus formájával. A gazda-szolga ellentét kitermelte ugyan a szolgasors elleni lázadás egyéni formáit, de sosem vált szervezett erővé. Ráduly könyvében a legfiatalabb vallomástevő 57 éves, a legidősebb pedig 82. Valamennyien 8 és 15 év között ismerték meg a kényszerű szolgaságot. Az a tény, hogy az időbeli távolságon túl más életformák prizmáján át tekintenek vissza ifjúkori élményeikre (többnyire ipari munkásokká váltak, de a földművesmunká- tól sem szakadtak el teljesen), lehetővé teszi, hogy az emlékezés szubjektivitása ne csapjon át indokolatlan elfogultságba. A hajdani sérelmek felidézése ellenére a kötet nem egysíkúan láttatja a szolgasorsot. Bemutatja a jó gazda típusát is, amelyik nem sanyargatta, nem hajszolta végkimerülésig a két rend ruháért, ellátásért és némi pénzért egész éven át dolgoztatott gyermekembert, hanem megtanította szakszerűen gazdálkodni, az íratlan közösségi törvények szerint viselkedni. Csakhogy aki jobb bánásmóddal enyhítette is a szolgák sorsát, alapvetően az sem tudott változtatni magán a szolgaság állapotán. Annál is inkább, mivel - s ez mutatja igazán, hogy a szolgasors mennyire determinált, behatárolt, perspektíva nélküli élet volt — a népes, föld nélküli vagy kevés földdel rendelkező 49
