Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 7. szám - Cseke Péter: Kibéddel megáldott Ráduly János
jutnak-e mindannak, ami életük tartozéka lehetne; s ha igen, akkor majd miként sáfárkodnak vele. Hogy a kultúra egészéhez való viszonyulásuk mennyire bensőségessé vált az idők folyamán, azt talán nem is a köri munka kézzel fogható eredményein lehet elsősorban érzékelni (rendszeresek a népköltészeti gyűjtő-versenyek, a televízió műsorában is sugárzott mesemondó vetélkedők; a tanulók maguk is önálló alkotásokkal jelentkeznek egy-egy köri ülésen stb.). Ennél lényegesebb, hogy a végzettek jó része — termelőmunkába kerülve — később sem vált hűtlenné az irodalomhoz. Sőt, maguk igényelték azt az újabb fórumot, amelyik az irodalom, a művészet bensőséges átélését számukra továbbra is lehetővé teszi. így merült fel már 1963- ban az irodalmi színpad létrehozásának a gondolata, amelyik később a Seprődi János Irodalmi Színpad nevet kapta. Nem véletlenül. Hiszen már kezdettől azzal a célkitűzéssel indult, hogy a népi kultúra és az ún. magasabb műveltség közötti utak járhatóvá tételén munkálkodjék. Sokat tett ez a pódium azért, hogy a gazdag kibédi népköltészet művészi tökélyig csiszolódott alkotásai — amelyek csak kevesek emlékezetében maradtak fenn a mai napig - újból benépesíthessék a falu folklórtudatát. Népdal- és népballada-esteket szerveztünk, bemutattuk a Seprődi- féle népdalfeldolgozások legsikerültebb darabjait. Ezek sikere ösztönzött arra, hogy két ízben is házigazdái legyünk a Kis-Küküllő menti kórustalálkozóknak — ugyancsak Seprődi szellemének adózva. Egy-egy jelentős irodalmi évforduló alkalmával megpróbáltuk klasszikusainkat élményközeibe hozni, hogy aztán figyelmünk — a makfalvi példa ösztönző hatására — egyre inkább a romániai magyar irodalom jelenkori alkotóinak munkásságára irányuljon. így került sor egyik évben Kányádi Sándor, a másik esztendőben Sütő András szerzői estjére Kibéden. Bemutattuk ugyanakkor Beke Györgyöt, Király Lászlót, Magyari Lajost, Fodor Sándort, Nagy Olgát, Jakabos Ödönt, Tamás Máriát, Zágoni Attilát, Faragó Józsefet, Bölöni Domokost, Molnos Lajost, Gálfalvi Györgyöt, Györffi Kálmánt, Markó Bélát... Végeredményben az írói lelkiismerettel szembesültek ezeken az esteken a kibédiek; megérezték és megértették - a szerzők jelenléte is elősegítette ezt — az írói elhivatottság mibenlétét. Mégis voltak, akik ajkbiggyesztve kérdezték: hogy létezik, hogy nálunk az élő irodalom telt házakat vonz? Ennyire fejlett lenne a kibédiek irodalmi ízlése? Nos, ha első hallásra nem is értik, de nem idegenkednek a legmodernebb hangvételtől sem. A felejthetetlen élményű estek hosszú hónapokig gyűrűző utóhatásából azt a következtetést vonhattam le: semmi rendkívüli nem történt Kibéden, csak ami törvényszerűen várható volt, az következett be. Egy nagy távlatú munka kezdte érlelni első gyümölcseit. A kölcsönös felelősség tudatában - meggyőződésem szerint — a jövőben még inkább igényt fognak tartani arra az irodalomra, amelyik minden körülmények közepette csakis a humánummal szövetkezik. Nem akarunk tehát semmi mást, csak irodalomértő olvasókat nevelni. Vagyis: a korban felelősen élő és eszményeikért felelős életvitelt vállaló, közösségi érzületű embereket. Meglehet, hogy ez nem is olyan kevés. 4 Ráduly János 1962. szeptember 1-jén került tanárként Kibédre. Alighanem már akkor tisztában volt azzal, hogy nem akárhová vetette őt jósorsa, a népköltészet vezérlő csillaga. Hiszen elegendő fellapozni első visszhangos gyűjteményét, az 47
