Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 7. szám - Cseke Péter: Kibéddel megáldott Ráduly János
számára folklórtörténetünkben. Amit az is bizonyít, hogy meséi újabb válogatásának kiadására is sor került CAz élet vize, 1969) Faragó József gondozásában. És arról még nem is beszéltem, hogy Ősz tanítványa volt Seprődi János, akiben korán felismerte a zenei képességeket meg a jó pedagógus-ígéretet, s akit anyagilag is támogatott, hogy elvégezhesse a középiskolát meg az egyetemet. Számomra ugyancsak tanulságos volt Seprődi és a szülőfalu viszonyának a feltérképezése. Nemcsak kapni akart a falutól - gazdag népzenei anyagot gyűjtött -, hanem arra is volt gondja, hogy a szülőfalu népét a magasabb műveltség vonzáskörébe bevezesse. Az idősebbek még jól emlékeztek arra, amikor ide kerültem, hogy a század első évtizedeiben gyakorta megfordult — kolozsvári írók, zenészek, képzőművészek társaságában - Kibéden; szóba álltak a néppel, felolvastak írásaikból, előadásokat tartottak. Ő maga népdalfeldolgozásokkal segítette a kórus működését, gondoskodott a könyvállomány gyarapításáról. Egy század eleji könyvjegyzék tanúsága szerint minden jelentősebb akkori kiadvány eljutott Ki- bédre. Részben ajándékként, részben jutalomként. Élénk kórusmozgalom virágzott akkoriban, s a kibédi férfikar ugyancsak komoly hírnévnek örvendett. Számtalan versenyen fellépett, díjakat szerzett. Nemcsak a helybeliek szépségszerető áhitatát és többretörekvési vágyát tette közismertté, a magasabb kultúrát is „házhoz szállította” emberi kiteljesedésük érdekében. Mert a díjazás nem volt csupán jelképes: a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsának adományai mellett a kórus is több száz kötettel gyarapította a Kibédi Népkönyvtár állományát Ősz János és Seprődi példája ébresztett rá arra, hogy Kibéden élve annál kevesebbet, mint ők, magam sem tehetek. Végeredményben nekik köszönhetem, hogy már idejekorán olyan pedagógus-eszményt alakítottam ki magamnak, amelynek vonzásában tágas szellemi építkezésen munkálkodhatom. Mindig arra törekedtem, hogy mai bonyolult világunk útvesztőiben a kibédiek lehetőleg ne rekedjenek meg, ne jussanak zsákutcába; másrészt pedig nemcsak a világot szerettem volna közelebb hozni Kibédhez — azon fáradoztam, hogy Kibédet is felmutassam a világnak, a maga vitathatatlan értékeivel. Pedagógus-eszményt említettem az előbb, nem véletlenül. Eszmények nélkül ugyan lehet élni, de aligha érdemes. Hogy néha elérhetetlen messzeségbe kerülünk tőlük? Hogy mindig többet mér ki a szem, mint amennyit el tud végezni a kéz? Nem emiatt szoktam elkeseredni, kétségbe esni... Még ha sok minden nem is sikerül úgy, ahogy szeretnők, az embernek folyton éreznie kell azt a bizonyos szellemi indukciót — én így nevezném -, ami a belső felhajtóerőt működésben tarthatja. Talán nem hat meglepőnek, ha azt mondom: azt a pedagógus-eszményt, amelyik törekvéseimnek irányt szab, Sütő András írói munkássága erősítette meg bennem a leginkább. Az ember belső világának a kiépítése — Régóta tudatában vagyok annak, hogy oktató-nevelő munkámat hivatásszerűen csak akkor végezhetem, ha tágabb összefüggésrendszerben szemlélem az elvégzendő teendőket. Nyitott rendszerről van szó, a pedagógusi elvek olyan foglalatáról, amelynek középpontjában a változó körülményeknek kitett ember áll; pontosabban: az ember belső világának a kiépítése; ami az iskolai oktatás folyamatában csupán elkezdődik. Tehát az én munkám sem korlátozódhat csupán az órák megtartására. Maradjunk egyelőre a magyar nyelv és irodalom tanításánál. Alapvető célkitűzésemnek azt tartom, hogy tanítványaim életében nélkülözhetetlenné váljék az 45
