Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 5. szám - Bence Erika: „Én léfekszék én ágyamba…” (Silling István: Boldogasszony ablakában)
Midőn a helyi lapban megjelent a fényképezésre való felhívás, annak egyik mondatát így fogalmazták: „Akinek egyenruhája van, azt vegye fel, akinek nincs, az sötét polgári ruhában jelentkezzék." Amikor az önkényuralom évtizedében a Bach-huszárok a cifraszűr magyar nemzeti jelképnek számító hímzett virágait bicskával levakarták, s a Kossuth-bankó rejtegetőire börtön várt, az egykori vásárhelyi szabadsághősök közül 14-en (9%) jelentek meg egyenruhában Plohn mester kamerája előtt. E ruha őrzőire a kiegyezés előtt a legszigorúbb büntetéseket szabták ki. 122 személy (79,3%-uk) mellén még a szabadságharcos honvédérem is ott látható. Borotvált, símaképű egy sincs közöttük. Mindegyik növesztett bajuszt, ezenkívül 57- en szakállt is viseltek. A kezében semmi sem volt 97 főnek, többnek a markában 1-2 tárgyat is fölfedezhetünk. Kalapot tart 25, pipát 18 harcos. Az ugyancsak eldugott és féltve rejtegetett kard 11 fő oldalát ékesíti; négyen botot, ketten szivart és egyikőjük kesztyűt szorongat a kezében. A fotók nemcsak viselettörténeti felvételek. A 107, 113, 123,124,138,146. lapon és másokon látható férfiak legjobb ruhája is foltos, foszló, sőt szakadozott, híven tükrözve azt a megbecsülést, amelyben a Monarchia részesítette szabadságharcosainkat. Néhány névről ismert személynek ma is élnek közvetlen leszármazó! Félix József, Schweiger Mór és az egyetlen bőgatyás Tóbiás Mihály ükunokája egy vásárhelyi költő, történelemszakos tanár, illetve asszisztens- nő. Steiner Vilmos zászlótartóban Szabad György professzornak, az Országgyűlés elnökének dédapái unokabátyját üdvözölhetjük. Már e néhány kiemelt portré láttán is elgondolkozhatunk azon, hogy Hódmezővásárhelyen - amely várost az egyik „legma- gyarabbnak” mondják; ahonnan az 1920-as években a Tolnai Világlexikon „magyar karakterű fejeit” fotóztatta - Félix József személyében francia, Schweiger és Steiner esetében zsidó, Tóbiáséban pedig magyar paraszt néz vissza ránk, nem is beszélve a délszláv, német és cigány szabadsághősökről, akik szintén itt sorakoznak. Bizonyítják, hogy a nemzet nem egy uralkodó etnikum tulajdona; hogy származásra való tekintet, beolvadási, „meghódolási” törekvés nélkül ezt a földet más kultúrák gyermekei is saját hazájuknak ismerték, és amikor bajban volt, amikor meg kellett védeni, egy emberként, vérüket ontva csatasorba álltak érte. Plohn József felvételei egyszerre szocio- és viselettörténeti fotók, néprajzi és kortörténeti emlékek, a lényegük mégis az emberábrázolás. A mai pillanatfelvételre alkalmas, korszerű gépekkel az eseménysor néhány rezdületét kapjuk el és ezzel a történést egyetlen képbe „fagyasztjuk” be. Plohn idejében viszont a masina előtt meg kellett állni vagy le kellett ülni és mozdulatlan némaságban hosszú másodpercekig szembenézni a lencsével, az embernek önmagával. Ilyenkor a ráncok elsimultak vagy elmélyültek, s a tekintet kivetítette az ember belső karakterét. .. Lapozzuk föl e könyvbe zárt portrékat és nézzünk szembe velük. Micsoda kemény, elszánt és egyszerre megfáradt, mély emberi tekintetek néznek vissza ránk. Hősök voltak ők katonai ranggal és anélkül; népünk fiai, apáink dédapja! Ha egyszer belenéztünk ezekbe a világot sejtető szempárokba, a tekintetük beleég lelkűnkbe, és élő lelkiismeretként ott jajdul bennünk mindörökké! (Hódpress Kft., Zrínyi Kiadó) Szenti Tibor * „En léfekszék én ágyamba...” Silling István: Boldogasszony ablakában Kupuszina teljes népi imádságanyagát adja közre és mutatja be Boldogasszony ablakában című kötetében Silling István néprajzkutató. Az 1752-ben Palócföldről telepített bákai színmagyar (már csak a családnevek útidnak a szlovák származásra) falu népköltészetének - a nyelvjárási sajátosságok és a balladakincs ugyancsak Silling által történő feldolgozását és megjelentetését követően - egy olyan műfajával ismerkedhet meg az olvasó, mely egészen a közelmúltig a néprajzi kutatások elhanyagolt területe volt. Egyrészt az archaikus népi imádságokat ritka népköltészeti jelenségnek tekintették a kutatók, másrészt a térség kommunista rezsiméi tiltották a vallásosságot, és ezért a vallási tár94
