Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 5. szám - Bence Erika: „Én léfekszék én ágyamba…” (Silling István: Boldogasszony ablakában)

gyű kutatások is háttérbe szorultak. Emellett az egyház sem fogadta el az imádkozás e népi változatát, tiltotta vagy nem ajánlotta azt. Igazán nagy változásokat a népi imádságok értékelésében Erdélyi Zsuzsanna népraj zkuta tó munkássága és Hegyet hágék, látót lépék című könyve hozott. Silling István sem tagadja, hogy a kupuszinai imádságok gyűjtéséhez Erdélyi Zsuzsanna említett könyvének hatására kezdett. 1980-ban jegyezte le az első szöveget szülőfalujában, ezt tíz évi kitartó gyűjtőmunka követte. Ennek eredményeképp készült el Boldogasszony ablakában című kötete, mely a Forum és az Agapé Kiadó közös gondozásában jelent meg. Az archaikus imádságokat népi ráolvasásokkal vethetjük össze, melyek épp ebből a megfontolásból, a motívumhasonlóság révén kerültek a kötetbe.

Már a gyűjtőmunka kezdeti szakaszában kiderült, hogy Kupuszinán, ebben a zárt és hagyományőrző közösségben még mindig elevenen él az imádkozásnak a népi módszere, és generációról generációra hagyományo- zódott imaszövegeket a történelem elmúlt, sötét időszakában sem felejtették el, esztétikai romlás sem igen bontotta teljességüket. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy az adatközlők között még nyolcéves kislány is van (ma már huszonéves asszony), aki minden bizonnyal gyermekeit, unokáit sem felejti el az imák szövegére, az égiekhez szólás e módjára megtanítani, mint ahogy azt maga is édesanyjától, nagyszüleitől tanulta. Az archaikus népi imádságok hagyományozó- dásában a nőknek van domináns szerepük, mert a vallásosság terén mélyebb érzésúek a férfiaknál és a világjelenségeit is szubjektivebben élik át. A vallási gyakorlat e formája azonban mégiscsak az idősebb személyekre jellemző, akik korukénál fogva fokozottabban szembesülnek az elmúlás élményével, s Isten előtti őszinte megnyilatkozásaik által igyekeznek üdvözülést nyerni. A kupuszinai mélyen vallásos parasztember mindenekelőtt az elkárhozástól, a hirtelen haláltól, az ördögöktől, és a „gonosz ember szándékától” fél, ezt imáival próbálja meg elhárítani. A legtöbb ima Krisztus keresztre feszítésének történetét mondja el, s az isteni megváltás reményében kér megbocsátást az Istenhez forduló gyarló ember számára.

Az archaikus népi imádságok átmenetet képeznek a pogánykori hiedelmek és a hivatalos egyházi formulák között. Az imákat a nép babonás hiedelmei, szómágiás hite hívta életre, de az imamondó a keresztény imák fordulatait, szövegegységeit is beépíti fohászába. Silling megállapítja, hogy a népi imádságokat sokszor imafűzérbe foglalva mondják el, sajátosan értelmezve így az egyház reguláit. Mint sok mást, a nép a vallásos tanításokat is saját élet- és gondolkodás- módjának megfelelően értelmezte. „A paraszti életforma viszonylagosan zárt világa nem tudta mindig befogadni a hivatalos egyház reguláit, sem pedig megérteni a prédikáció szövege és a prédikáló életmódja közötti különbségeket. Ezért is hozta létre a saját szövegeit az Istennel való érintkezés lehetőségének megteremtésére. Ha Isten mindenütt jelen van, mindent lát és hall, akkor a nép gyermekének fohászát is hallania kell, bárhol is mondja” — állapítja meg a szerző. A hivatalos egyházi imák általános érvényűek és megmásíthatatlanok, viszont a népi imádságokban az egyszerű ember érzései, félelmei, szorongásai is kifejezésre juthatnak.

Az archaikus népi imádságok teljesebb megértése érdekében érdemes fellapozni a Híd 1991/5-ös számát, s elolvasni benne Silling István Egy archaikus népi imádság motívumainak jelképrendszere című tanulmányát, melyben az Én lefekszek én ágyamba kezdetű ima motívumainak jelképes értelmét világítja meg előttünk. A kora középkori ima 27 variánsát jegyezte le szülőfalujában. íme az egyik:

Én lefekszek én ágyamba,

Testém, a leikém a koporsóba,

Három angyal a fejem félét,

Egyik éréz éjfélig,

A másik hajnalig.

A harmadik utolsó órámig. Ammen.

Szurapné Hodovány Katalin, szül. 1895.

A motívumok mögöttes tartalmának megvilágítása mellett Silling nagyon fontos dologra hívja fel a figyelmet. Az imádságok szövegbéli elemei egyértelműen bizonyítják a középkori írásos irodalom meglétét a Vajdaság területén is, amit legtöbbször nem létezőnek nyilvánítottak az irodalomtörténészek. Persze sokkal könnyebb tagadni valamely irodalmi-esztétikai jelenség létét, mint a népi imádságok motívumaiból kikövetkezteti a középkori jelképet, tartalmat.

Kupuszina (Bácskertes — bár a falunak ezt az elnevezését lakossága sohasem fogadta el, nem használja) nyelvjárási szigetet ké95