Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 5. szám - Tüskés Tibor: A szellem: rendező nyugtalanság” (Beszélgetések Németh Lászlóval)

dákkal közeledik hozzá, és kitekeri, félremagyarázza, meghamisítja gondolatait. Minden oka megvolt tehát arra, hogy távol tartsa magától azokat, akik a vele való beszélgetést nyomtatásban akarták megjelentetni. Ilyen céllal nem szívesen ült le beszélgetni. Az interjú Németh Lászlóra nem jellemző műfaj. Mennyiségileg is kevés a vele folytatott beszélgetések száma, s az interjúk ritkán tartalmaznak olyan új, meghökkentő, váratlan gondolatokat, amelyeket másutt, esszéiben meg nem írt volna. (Főképpen a két, névvel sem jelzett, 1959-es MTI „nyilatkozat” szövege gyanús.) Egyébként is a kötet anyagának nagyobbik hányada az életműsorozat köteteiben elszórva már megjelent, s csak a kötet mintegy negyven százaléka tekinthető „fölfedezésnek”, első újraközlésnek.

Ezek a beszélgetések nem szerves részei az életműnek, mint ahogy például a Pi- linszkyvel vagy az Illyés Gyulával készített beszélgetések fontos forrásai az író megismerésének. Ahogy Monostori Imre is írja tömör, jól tájékoztató bevezetőjében: inkább az író életének, élete drámájának, mint az író gondolatvilágának a megismeréséhez visznek közelebb. Roppant jellemző az interjúk időbeli megoszlása. Az első (megjelent a Rádióéletben) 1934-ből való, az utolsó a halála előtti évben, 1970-ben készült. 1946-ig mintegy negyedszáz interjú született, 46 és 53 között senki sem készített vele beszélgetést, az ötvenes és a hatvanas években eléggé elszórtan jelentek meg, majd élete utolsó éveiben meglepően sok: három év alatt mintegy negyedszáz. Az interjúkból jól láthatók életének drámai csomópontjai, pályájának állomásai, fordulói. 1935: a rádióval való konfliktus. 1943: a történelmi megoldás, a „harmadik út” keresése. 1963: az oldódás, a konszolidáció évei. 1970: a pálya lezárása, búcsúzás az élettől. Az interjúk az író gondolatvilágának néhány ismert, markáns elemét - ha nem is állítják új megvilágításba-jól hangsúlyozzák, kiemelik. Ezek: Németh László és a rádió, reform és politika viszonya, Németh László és a színház, az író szocializmusképe stb. Némely interjú részletében fontos, az irodalmi életet érintő, ma is tanulságos gondolatra bukkanunk. „A vidéki folyóiratok célja az volna, hogy helyi feladatokat találjanak. Ha tényleg helyi csoportok életét szolgálják, jó —, de ha csak néhány ismert pesti írót szerepeltetnek, az csupán szerkesztősdi” — mondta 1946-ban.

Pályája végén új irodalmi stílus, új ízlkés, új esztétikák jelentkezését tapasztalja. 1970- ben, egyik utolsó interjújában olvassuk: „Az Irgalom írása közben beláttam, be kellett látnom, hogy regényt többé nem írhatok. Ez fájdalmas elhatározás volt, nemcsak hogy élettevékenységem végét jelentette, hanem idegen, tőlem távol álló esztétikáknak kellett átengednem a teret. A jobb győzze le a jót - iparkodtam mondani magamnak. De belül mást is mondtam: Hát most ilyen regényeket kell írni? Akkor ez más nemzet, más ország, hiába dolgoztam. Ezt a hangot, persze, mint méltatlant, elnyomtam, s mint a küzdelmekből kiállt író, a műre bíztam, hogy harcoljon magáért...” Megismételjük: „A jobb győzze le a jót.” A jobb, és nem a divatosabb, a tetszetősebb, a látványosabb. S két évtized után talán azt is látjuk, hogy a tegnapelőtti Irgalom ma is olvasható regény, ám a tegnapi szenzációk, az újmódi esztétikák jegyében született szövegek élvezhetetlenekké váltak, olvasatlanul porosodnak már a könyvespolcokon.

Németh Lászlót tapasztalatai arra késztették, hogy óvakodjon az interjúkészítőktől. A vele folytatott, írásban rögzített beszélgetéseknek két típusa van. Vagy laza, hevenyészetten megfogalmazott, rögtönzött szövegek: felületes, rutinos újságírói munkák. Vagy átgondolt, jól megírt, gondosan megfogalmazott esszék. Megmunkáltságukat vagy a magnetofon használata és az utólagos szöveggondozás tette lehetővé, vagy Németh előre kérte a kérdéseket, és a válaszokat maga fogalmazta meg, és adta át írásban. Arra is volt példa, hogy még a kérdéseket is az író vetette papírra, vagy arra adott lehetőséget, hogy már nyomtatásban megjelent szövegek felhasználásával készítsen dialógust a beszélgetőtárs. Homyik Miklós híres, Hídban megjelent 1968-as interjúja például jórészt így készült.

Ennél egy fokkal szerencsésebb helyzetbe kerültem 1969-ben. Ugyanis én is készítettem interjút Németh Lászlóval. Az életműsorozat új kötete, Az én katedrám megjelenése előtt kerestem meg az írót Bozóky Éva, illetve A könyvtáros című folyóirat megbízásából. Az írás kétharmada tanulmány, portré, a látogató véleménye Németh Lászlóról, csak utolsó harmada „beszélgetés”. Még pedig abban a formában, hogy az író átadta a készülő kötet akkor még kiadatlan előszavát, és megengedte, hogy annak kéziratát dramatizáljam, a szöveghez kérdéseket fo91