Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 5. szám - A. Gergely András: Értéktudat és történelem (Kiskunhalas a társadalmi tér-időben)

olyan kiegyezés, mely a fejlődést, a tételezett vagy rendelt célokat nem papíron, hanem csoportlétének gyakorlati elveiben valósította meg.

Ma már nézhetjük úgy - valami hamis kozmopolitizmus szemüvegével —, hogy szerencsétlen kis patrióták voltak ezek a primitív lények. De ebben az ítéletben igazságtalanok lennénk: ezek a pogányok a maguk módján sokkalta européereb- bek voltak, mint a „magyar” társadalomnak kijelölt vagy önjelölt éllovasai, mert nem általános emberi eszmék korlátozásában, hanem sorsproblémákban és közösségi képviseletben gondokodtak. Ez a szellemi egybehangoltság pedig jól megfért változó uralomviselókkel, alkalmi világnézetekkel, hatalomhű vagy ellenzéki politikai állásponttal, kritikus magatartással egyaránt. Csakis a világnézeti és politikai türelmetlenséggel, a hódoltató erőszakkal nem volt hajlandó megférni. Tudtak alkudni, mertek félrehúzódni, próbáltak kucséberkedni is - de végül mégsem hagyták magukat kitessékelni a nemzetből, lett légyen az a türkök, a mongolok vagy az oláhok nemzete, mindenütt helyet szorítottak és életteret nyertek. Lehet őket időszakos hazaárulóknak mondani, de mégsem hazaárulás az, ha valakit (Ady szavával:) a magyar kultúrviszonyok nem elégítenek ki, sőt, ez a legmagasabb hazafiság, mert azt jelenti, hogy az országot a legnagyobbszerűek között akarja látni az ember.

Nem merném mondani, hogy a XV. századtól kezdve a kunok képviselik a politikai progressziót, de tény, hogy amikor válaszút elé kellett állniok, többnyire hatalmas lelki energiával döntöttek, s elmaradottságukban is meg kell látnunk a gyökeres szakítások, fegyverrel vállalt konfliktusok maradéktalanul saját célú, de közérdeket is mindig szolgáló bátorságát. Például amikor a királyok története és az uralkodóházak históriája is tele van eseményekkel, melyben a magyarságtól és a vele lakó nemzetiségektől megtagadták a „kultúrképesség” gondolkodásbeli és érzelmi lehetőségeit, s mikor még forradalmaink is elidegenítették a nemzeti egység és együvétartozás gondolatát egy szőkébb érdekképviselet kedvéért, akkor ugyan ki róhatja föl a kunoknak az idegenkedést, a fennállónak szóló ellenszenvet, amely múltjából és radikális demokrata életviteléből természeti erő formájában tört fel ebből a népcsoportból. S hogy ettől még nem „progresszió”? A progressziók egyik hibája éppen a realitáshiány, mely lehetővé teszi a túlsúlyos reguláris fennhatósággal szembeni magányos és büszke gerillaharcot, s amely merő „való- ság-idegenségében” nem vesz tudomást a szükségszerű alulmaradásról, a mellőz- tetés félelméről. De éppen akiket a távolabbi jövő garanciái éltetnek, azok simulékonysággal és gondolatszabadsággal, fegyverrel és hitetlenséggel szállnak szembe a „realitásokkal”. És tényleg: mit tehetnek ők arról, hogy ha mindenből közéleti szerepet kell faragniok, bármily privát érdek legyen is mögötte? A progresszió másik baja pedig, hogy az általánosságokkal és ígéretekkel nem lakik jól, hanem akár légüres térben is megvívja valóságos küzdelmét, éhsége, szomorúsága, hátrányai ellen. A reformerek gyakori alulmaradása éppen a megalkuvásképtelenség egyik formája: ha a fölismerést tett és belső küzdelem élteti, akkor legalább a történelmi kísérlet maradjon értékadó példa — mint a parasztvármegye esetében láthatjuk. A progresszió épp attól progresszió, hogy ha nem is lehet szó szervesebb egységről, kölcsönös megbecsülésről, egyenlő fenntartásokról, akkor is modern demokrataként (vagy éppen kuruckodó vitézkedéssel) arrafelé küzdi magát, ahol a jobbnál is jobbat lát, vagy még jobbat vél elérhetni. Nem „a túlsó partról” figyeli a mozgásokat, mint zsebbedugott kezű hadvezérek, hanem a fölösleges rohamot is belülről átélő, végcéljában hívő bajnokként. Ezért nem tűrt a kunság olyat, aki lelke mélyéig földesúr, s ezért használhatták föl őket a feudum nagyságával „politizáló” földesúriság ellen. Továbbá azt sem lenne nagy tévedés gondolni, hogy amikor újabb kormányzatok erősítik meg kiváltságaikat, akkor már nem a törzsi57