Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 5. szám - Pusztai János: Önéletrajz (részletek)

cipőjéről jobb mutatóujját nyújtva „elegánsan” leléptette. A „tisztné” melltar­tót nem viselt, emlői a nem egészen kifejlett málna-bimbókkal sem jobbra, sem balra, sem össze, sem széjjel nem néztek, csak lefelé, á mély köldökgödör irányába. Búsaknak látszottak vagy inkább elcsigázottaknak. A nadrágocská- ban gyenge volt a gumi, könnyen engedett, a vöröses szórzetű vénuszdombot hamar megmutatta. A combok nem voltak hosszúak, de gyönyörűen illesztet­ték felső felükbe a lágy, engedékeny hasból kiinduló háromszöget, a férficsalo- gató-elcsábító kincset. Jani az erőtlen gumizású nadrágocskát, a kelleténél valószínűleg bővebb tetrabugyit a kissé csontos térdek felé vonogatta, görget­te, de Apostol elvétve lakott birodalmában elugatta magát egy kutya. A va­rázslat elillant, Solymosi főhadnagy felesége teljes „kimenő” öltözékét vissza­nyerte. A Tömös folyó felől, mintha a „habokból” kelt volna ki, lassan, hangtalanul közeledett a hajnal. Lúdbőrösen, átfázva jött. Jani feltápászko- dott drótkerítés-élősövény fedezékében, géppisztolyát bebiztosította, nadrág­ját, gimnasztyorkáját, köpenyét „egyenesbe” rángatta, sapkája állását bal tenyere élével ellenőrizte, topogott; meggémberedett, elzsibbadt lábát a min­dennapi mozgáshoz szoktatta. Sajnálta, hogy nem fogtak „banditát”. Legalább egyet, egyetlen egyet neki is illene már látnia. Kitörtek a gyűrűből, állapította meg csalódottan az alsótömösi őrs szakaszvezető parancsnoka. Alamuszi ol- tyánképéről Jani rég sóvárgott bizonyosságot olvasott le: „éberségéért” előlép­tetik. Leszerelésig az ól-mesterségig akarja vinni. Szégyenlősen vigyorogva csapódott Janihoz Tamás János szabólegény. Mutatta a tenyerét; ujjbegynyi vízhólyag domborodott bennük. A hátam meg biztosan vérzik, annyira lehor­zsoltam róla a bőrt, mondta bábus fejimbolygással. Egész éjszaka egy „ménkű- nagy” díszfa körül keringett, háttal a hepehupás, ágcsonkos, hámló kérgű törzsnek. Keze, az ő „tudtán kívül”, olyan görcsösen markolászta a géppisz­tolyt, hogy megnézheti. A fehérmájú vasorrú bába sem markolássza különbül a dákót!, nevetgélt immár felszabadultan Tamás. Janihoz hajolt, a fölébe beszélt: Ha látnád! Amikor kimerültén hasra fordulok, addig piszkál alám, addig macerái, amíg olyanná nem válók, mint a galambfogásra kitett teknő, amelyet bottal támasztanak fel. Számára halott vakfiú nincsen. 37. Az író csak ámul; Magyarországon is, közelebbről: Budakeszin, özvegy Kört- vélyesi Ilona átnyirkosodott, csak üggyel-bajjal összezárható-kinyitható, két­személyes fekvőhelyén miket álmodik. Ezerkilencszázkilencvenegy január hú­szadikáról huszonegyedikére virradólag Kormány Margitot, a nyíregyházi Határ Szél című hetilap néprajzos munkatársát hallgatta. Az általa személye­sen nem ismert, furcsa nevet viselő (használó) hölgy, afféle ötvenes, töltöttga- lamb-teremtés a zsidókról, a zsidók eddigi szenvedéseiről, megpróbáltatásai­ról tartott előadást. Az előadást hamarosan közölte a Határ Szél. A keskeny hasábosán szedett szöveg egyes részeit valaki piros ceruzával aláhúzta, beka­rikázta. A szabálytalan, nem minden esetben bezáródó, de gyakorlott kézre valló körökben sebtében rögtönzött rigmusok „ékeskedtek”. Az egyik így hang­zott: Kedvesem, ha fáj a szíved, / e nagy terhet minek viszed? Az író töprenke- dett: ugyan kihez szólhatott az immár az ő írásával rögzített versezet-torzó? 18

Next

/
Oldalképek
Tartalom