Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 5. szám - Pusztai János: Önéletrajz (részletek)
Pusztai János Önéletrajz- Részletek a második kötetből IT 33' M J zerkilencszázkilencvenegy január tizenkettedike, szombat délelőtt, kilenc óra negyvenöt perc. Az idő nekikeseredetten borús, az ég egyöntetűen hófelleges; valószínűleg beüt a tél. Az író meglehetősen rosszul érzi magát. Fáj a torka. Az este bűnösen elővigyázatlan volt; hűtőszekrényből elővett bort kortyolgatott. Sosem vigyáz eléggé magára. Egész éjszaka kínozta ez a torokfájás, azonkívül pedig beteges tünyölődések kerülgették. Álmában szívrendellenességei voltak, amit azzal magyarázott, hogy időnként fel-felvisított az (egyébként dühítően tompán szóló) előszobái csengő. Valami furcsa kinézetű lakatosműhelybe került át; félig romos alagútnak látszott. Az író más lakatosokkal vasszerkezeteket állított benne össze. Közben a környéken meztelen férfiak és nők, jól kivehetően: haláltól rettegő „szívesek”, szűk ablakokon kúsztak ki meg be, esetleg a földön fetrengve csuklottak, nyögtek, okádtak. Oda-odafigyelt rájuk, de különösebben nem törődött velük, mert tudta: fikarcnyit sem segíthet, teljesen tehetetlen. Nem segíthet, akárcsak az Öböl- és baltikumi válság megoldásában. No, igen, Irak hajthatatlan, Amerika feneke- dik, Gorbacsov lerohantatja Litvániát. Á litvánok kint vannak; izgatottan nyüzsögnek az utcákon, a tereken. Természetesen azért nyüzsögnek, mert már tehetik. A kommunizmus-operett végjátékának statisztái ők, pillanatnyilag nélkülözhetetlenek. Az író legyint; jobb, ha Janival, kedvenc „főhősével” törődik. Jani ezerkilencszázötvenöt márciusának közepén fázósan toporog Predeal üdülőváros vasútállomásának peronján. Predeal hosszú, elnyújtott völgyben fekszik; a síneken kívül két nagyobb út szalad rajta végig. Az utak mentén favázas téglavillák sorakoznak. Több villa előtt géppisztolyos, síbakancsos, kerek sapkás katona „silbakol”. A Csoplea nevű hegyre vezető úton, jobb oldalt Janiék immár a Bukarestben székelő testőrezred katonáiként, ötvenméternyi díszmenet után megállnak, majd egyesével, futólépésben besorakoznak egy derékig érő léckerítésű udvarba. Az udvar negyedrészét hatalmas, mészcsíkkal megjelölt tűzifarakások foglalják el. Velük szemben fehérük az az emeletes épület, amely, mint hamarosan kiderül, a predeali testőrszázad egyik kaszárnyájául szolgál. (Vigyázat a testőrszázad megjelöléssel. Legyen inkább egyszerűen: órszázad.) Az utcának háttal álló, alföldi falusi sütőnek látszó házikóból, a raktárból kövér, legalább százhúsz kilós őrmester lép ki, felhunyorog a szemközti, vastag hótakaró alatt roskadozó fegyverre, tömpe ujjait sapkája alá dugja, feje bőrét sokáig, élvezettel hersegteti, azután körmei 5
