Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 3. szám - Ittzés Mihály: Bartók népzenetudományi főműve kapcsán (Magyar népdalok. Egyetemes Gyűjtemény)
zője valóban joggal állhat az élen, különösen ma, amikor a két faktor közötti kapcsolatot gyakran figyelmen kívül hagyják.” Itt nyilván nemcsak a népzenekutatás, népdalosztályozás kérdéseiben járatos tudós, hanem a literátus, a vokális (szöveges) zenében különösen érdekelt és járatos szerző is megnyilvánul. (Vö.: Kodály ifjúkori disszertációjával: A magyar népdal strófaszerkezete, melyben leszögezi, hogy a népdal lényegében „vokálszöveg”, vagyis éneklésre való, nem olvasásra, szavalásra.) (Szűkebb tárgyunkhoz nem tartozik, csak mintegy a töretlenül fennállt együttérző baráti viszony jellemzésére idézzük még Kodály Zoltán Bartók Bélához írott levelének utolsó sorait: „De a legfontosabb, hogy jól érezd magad, és elégedett légy (ha ez egyáltalán lehetséges). Reméljük, hogy utad fő eredménye lesz, hogy több ,Diverti- mentót’ és más műveket írsz, amelyeket ,egynél többször’ adnak elő.” [18-20 1.]) A rendszerezés Kodály szerint vitatható pontjainak felemlegetése is érdekes módon rámutat a két ember zeneszerzői alkatának különbségeire is. Kodály többek között nehezményezi, hogy Bartók logikus rendszerében a dallami — az ő szemléletében elsőbbrendű — szempont nem jut kellően érvényre. („Találtam egy dallamot, amelynek három variánsát három külön osztályba [...] tetted.” Egy másféle példára hadd hivatkozzunk magunk is: az A osztályt Bartók korábbi rendszerezése nyomán is úgy ismertük, mint a biztosan - vagy feltehetően — nagyon régi, lefelé kvintváltó vagy ereszkedő, sokszor (többnyire?) pentatoni- kus vázú dallamok gyűjtőhelyét. Többé-ke- vésbé ilyen a mostani rendben pl. a 164. és 167. szám, de közöttük a 165. a-b. darabok igencsak másfélék: a nemzetközi népzenei „zsargonra” visszavezethető, ívelt dallamú, funkciós jellegű dúr-dallam, a híres-hírhedt Kutya, kutya tarka két variánsa. Csak azért, mert valamennyi itt hivatkozott példának / ti-ti-ti-ti / tá-tá / a ritmusa. (Tévedés ne essék, tudományos gyűjteményről van szó, nem a dal puszta jelenléte kifogásolható! Megjegyzendő, hogy a másik közbülső dal, a 166. szám ritmusvariánst hoz, ereszkedő, bár mixolíd sorban, ezért hagytuk figyelmen kívül, amikor a Kodály-féle észrevétel egyértelmű illusztrációját kerestük.) Visszatérve a nézőpontok különbözőségének kérdéséhez: Bartók gyönyörű dallamokat írt, de Kodály - természetesen ritmikai elemekben sem szegényes - zeneszerzői világához képest a pályatársét sokkal jobban lehet (mindenféle népzene által is ihletett) ritmikai érdekességekkel, általában ritmikus karakterrel jellemezni. Bartókot talán sajátosan matematikai-zenei gondolkodása is arra késztette, hogy a zenei idő belső tagolásának elemét helyezze előtérbe, s tegye meg rendszere alapjául. Mint valaki találóan megjegyezte Bartók egy szinte közvetlenül számítógépre ültethető, „kompute- rizólható” rendszert emelt ki a sokezres népzenei anyagból. Azt talán nem is kellene megjegyezni, hogy a népzenekutató természetesen nem előre gyártott teóriával és szisztémával közelített a népdalokhoz, hanem alapos kutatás, a részleteket is feltáró, a külön megvizsgált elemeket (népdalrit- mus-egyedeket) logikus rendbe állító rendszert hozott létre — amolyan természettudósi munka. Persze Kodály elmarasztaló-vitatkozó megjegyzése is a népdal természetének ismeretéből fakadt, hisz mi más a népzene, mint variánsok végtelen sora. S ebben a variánsképződésben a szöveghez, szótagszámhoz kapcsolódó ritmus stí- lusközibb, s így talán kevésbé karakterisztikus. Ismerünk például dallamtípusokat — hogy másra ne is hivatkozzunk, mint a híres páva-dallamcsaládra —, ahol hatszóta- gos rubato-parlando előadású dallam-egyed éppúgy megtalálható, mint 9 vagy 14 szótagos kötött tempójú (giusto) táncdallam. Igaz, ahogy a dallamot átmenő és váltóhangok gazdagíthatják, miközben a dallamváz felismerhetően megmarad, ugyanúgy a szű- külő-bővülő ritmusképietek is sokszor visszavezethetők egy-egy jellemző főtípusra. A hosszú távú fejlődésben azonban tudjuk, adatok bizonyítják, mind a ritmus, mind a dallam terén a kevés-eleműtől vezet a fejlődés a többeleműhöz, hosszabbhoz (ritmusban például a régire jellemzőbb 6-8 szótagútól a legújabb népdalstílusban általánosabb 11-18 szótagúig). A kétféle zenei elem viszonyát talán azzal jellemezhetjük még, hogy - úgy vélem — a változó ritmus variálja (a szöveg kívánalmainak megfelelően) a dallamot, s nem a dallam a ritmust. Vagyis a dallamot, a sok variáns mögött megbúvó típust tekinthetjük konstans elemnek. Mindenesetre Bartók a dallami szempontot, közelebbről a dallamsorok záróhangját figyelembe vevő „ka- dencia-elvű” osztályozást csak a belső rendezés eszközeként használja. Visszautalva 95
