Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 3. szám - Ittzés Mihály: Bartók népzenetudományi főműve kapcsán (Magyar népdalok. Egyetemes Gyűjtemény)

nagyon is tökéletlen dallam- és szöveg-feljegyzés is, ami például a kollégiumi melo- diáriumokban vagy Pálóczi Horváth Adám és mások saját célra készült gyűjteményében maradt fenn, nagybecsű dokumentum. A másik, hogy felismerve a teljesség elvesztésének tragikumát, írta Kodály első, Bartókkal közös népdal-harmonizálás gyűjteményük előszavában, 1906-ban, hogy „kell a népdalra a ruha, ha már behozzuk a mezőről”, vagyis a hozzáadott kísérettel, műzenei igényű feldolgozással pótolni lehet s kell az elvesztett természetes környezet hangulatát. Ez a gondolat ihlette a Székelyfonó népdal-drámáját a természetes környezet és rituálék stilizált színpadi adaptációjával. Továbbá nem véletlen, hogy Lajtha László elsők között hangsúlyozta a modem hang- felvételi technika mellett a filmfelvételek jelentőségét a népzenei-néprajzi kutatásban, rámutatva az egészre figyelő antropológiai szempontokra. Jogos ez a tudományos és esztétikai igény, hisz a népzene egyes darabjai soha nem csak zenei produktumok, hanem együtt élnek szöveggel, tánccal, szokás-cselekményekkel.)

Bartók és Kodály célja már 1913-tól, amikor megfogalmazták a Magyar Népdalok Egyetemes Gyűjteményének tervezetét, az volt, hogy pusztán zenei szempontok alapján rendszerezzék az anyagot. Sőt, már az 1906-os előszóban utaltak a finn Ilmari Krohn-féle szótárszerű rendezési elvre egy olyan gyűjteményben, ahol — félre téve az esztétikai szempontokat — minden, jó és gyengébb, a néptől előkerült dal együtt található.

Bartók maga éveken, sót évtizedeken keresztül érlelte, alakította azt a rendezési elvet, amely fél évszázaddalö) elkészülte után most „tudománytörténeti monumentumként”, ahogy Somfai László nevezi az első kötethez írt Előszóban, nyomtatásban is előttünk áll. Itt említjük meg, hogy a nyolc, hatalmas, lexikon-méretű kötetre tervezett sorozat jellemző módon a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének Bartók Archívuma szakmai gondozásában, s nem a Népzenekutató Osztály (csoport) kiadványaként lét napvilágot. Az okokra itt nem térünk ki, a bevezető tanulmányból a lényeg kiderül, legfeljebb két dolgot jegyzünk meg: 1. a népzenekutató osztálynak a Kodály által (Bartók nevében is) 1950-ben elindított nagyszabású vállalkozása a Magyar Népzene Tára (Corpus

Musicae Populáris Hungaricae) köteteinek szerkesztési és szinte végtelenül elhúzódó kiadási munkálatai mellett gyaníthatóan nem is lett volna rá ideje s embere. 2. A Bartók Archívumnak hivatása, hogy ne csak Bartók zeneműveinek összkiadását készítse elő, hanem a teljes Bartók-életművet gondozza, beleértve prózai-tudományos munkáit is. Mindenesetre érdekes lesz látni most már egymás mellett a kétféle népzenei „összkiadást”, kényszerűen figyelembe vett aktuális tudománypolitikai (lásd erre vonatkozóan Kovács Sándor bevezető tanulmányában az 1945-50 közötti időre vonatkozó megjegyzéseket és adatokat (16-17. 1.) és szakmai-technikai megfontolások nélkül. A kiadás legfőbb indokának tehát a Bartók- életmű teljes feltárásának, hozzáférhetőségének igényét, másrészt azt a tényt fogadhatjuk el, amelyet Kovács ezen munkáját jellemezve így fogalmazott meg (31. 1.): néhány kisebb jelzetelési hiányosság ellenére „az Egyetemes Gyűjteményt valóban tudományos opusznak, szellemében megalko- tott-befejezett, lényegi rekonstrukcióra nem szoruló, következésképp kiadható műnek” tekinthetjük.

A Bartók-mű sorsáról szólva aligha lehet megkerülni a Kodállyal való együttműködés kérdését. Végre egyszer az olykor egyesek által tendenciózusan emlegetett, mélyebbnek vélt ellentétet, mely a két barát és munkatárs között szakmai szempontból felmerült, dokumentálva látjuk. Dokumentálva, de végső soron nem megfejtve, hiszen az az eredetileg angolul (!) írt levél, melyet az eltávozott után küldött Amerikába az itthonmaradott, több, soha meg nem válaszolható kérdést rejt magában. Hiszen ki vállalkozhatna arra, hogy Kodály neheztelő kérdéseire, melyekkel a szükséges együttműködés, a részletekbe menő megbeszélések és tájékoztatás elmaradásának oka felől tudakozódik, a visszamenőleges választ megadja. Tudniillik arra kereste volna a levélíró a választ, hogy Bartók miért zárkózott be teljesen a műhelyébe, hogy a hatalmas, tízezernél jóval több tételt tartalmazó anyag ismeretében kidolgozza sajátos és egyedülálló rendszerét. Kodály korrekt vitapartnernek mutatkozik: egyrészt nem hallgatja el, hogy a magára vállalt feladatok teljesítésével a kívánatosnál lassabban haladt, másrészt elismeri társa érdemeit: „Hatalmas munkát végeztél a ritmikai vizsgálatok terén. [...] A metrika, mint a szöveg és zene közős neve94