Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 1. szám - Tornai József: A menekülő (regényrészlet)
kodva suttogta el, hogy asztalra állva festette a konyha mennyezetét, a sarokhoz érve rálépett a falikút peremére, az leszakadt, így, egyensúlyát vesztve, a kövezetre, illetve a parkettára zuhant. Farádi Szabó megfogta a kezét:- Mid fáj? Olga arca eltorzult.- A hátam. Sokáig eltartott, míg a Baleseti Kórházban megvizsgálták Olgát. A magas betegszállító kocsi mellett állva is csak néhány szót váltottak egymással. Az asszony nem sírt, de ő jól látta, hogy fél, szorong, s nem akar addig beszélni, míg az orvosok nem nyilatkoznak. Farádi Szabó le akarta dörzsölni az orráról a szinte komikus festékpöttyöt, de Olga hevesen elutasította, mintha azt akarná mondani: „Képes volnál most ilyen semmiséggel foglalkozni?” Már dél is jóval elmúlt, mire röntgenezéssel megállapították, hogy Olgának megsérült, de nem tört vagy repedt el a hátgerince. Ez nagy megkönnyebbülést okozott mindkettőjüknek. Olga azonban még mindig csak hallgatott. Összeszorította a száját, így nézett Pistára akkor is, amikor végre megkapta ágyát a tágas, tiszta kórteremben az ablak mellett. Ahogy Farádi Szabó megigazította feje alatt a párnát és kezét megfogva leült mellé, kicsit rá is mosolygott hősünkre. Mintha a baj nehezén már túlkerültek volna. A kezelés és újabb vizsgálat elkövetkező hónapja során Pista mindennap bement Olgához. Július járta, s ezek a napi délelőtti vagy többnyire délutáni látogatások nem is látszottak már nagyon szomorúnak. Olyan meleg volt, hogy Olga teljes hosszában kidugta a lábát a paplan alól. Volt ebben valami szándékosság is: Farádi Szabó mindenesetre jó jelnek látta, hogy ébredezik benne az életkedv. Amikor azonban már vagy két hét is eltelt a mielőbbi gyógyulás reményében, minden visszájára fordult. István sötét, lecsüggesztett fejjel, elkeseredett állapotban találta az asszonyt.- Tudtam, hogy valami nincs rendben, másként miért fájt volna a hátam napról napra jobban a torna közben? Ma kiderült, hogy téves a kórisme. Eltört egy csigolyám, érted? Eltört. És már két hete tornáztatnak, mintha csak zú- zódásom volna! _ - Őrültek ezek? - nézett rá rémülten Farádi Szabó. - Ilyesmi nem létezik! És most mit akarnak?- Holnap gipszágyba tesznek. Nem szabad elmozdulnia a gerincemnek, míg a csigolya össze nem forr. Ez volt az a pillanat, amikor Olga majdnem elsírta magát. Farádi Szabó egyébként is csak csodálni tudta, mennyire nem panaszkodik, sajnáltatja magát nehéz helyzetében. Úgy viselkedett, ahogy Veér Olgához, a kemény tanyai parasztlányhoz illik. A következő napon kitűnt, hogy azért mégsem gipszágyról van szó, csak úgynevezett korzettről: nyaktól-farig, illetve ölig érő gipszzubbonyról. Miután ezt ráöntötték s a gipsz megszilárdult, hazaengedték. Veér Olga összecsapta kezét csodálkozásában és örömében, mikor a rendet és a tisztaságot a lakásba lépve megpillantotta. Amennyire páncélja engedte, átölelte Pistát és piros arccal, nagy-nagy köszöngetéssel megcsókolta. Még könnyek is voltak a szeme sarkában. Augusztus volt, igen forró, majdnem elviselhetetlen augusztus és Olga szinte fuldoklott a szellőzést, lehűlést akadályozó gipszben. Nehézkesen is mozgott a súlyos pólyában, amelyben leülni egyáltalán nem lehetett. Ha pihenni akart, 11
