Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 3. szám - Fodor András: A Cantata profana szövegének költői fordításai
Megjegyzem, filológiailag bármily tökéletes lett volna Erdélyi teljesítménye, a zeneszerző - éppen a komponálás öntörvényei miatt - akkor is, szükségszerűen módosított volna rajta. A mű koncepciója például eleve kívánta a bevezető, a párbeszédes drámai rész után a rekapituláló záradékot, amikor az egész történet huszonhárom sorban mégegyszer összegződik, elmondódik. A kényszerű változtatást tehát nem elsősorban az hozta magával, hogy Erdélyi az eredeti verselés gyakran öt-, vagy hétszótagos sorait is hatszótagosra egységesítette, hanem a zene drámai építkezésének változó törvényei. Emiatt kellett betoldásokat, vagy éppen késleltető ismétléseket alkalmazni. Az eredeti román szövegből például hiányoznak a következő retardációt - az izgalom fokozását - szolgáló sorok: „És vadra vadásztak; / Annyit barangoltak... / Addig-addig, mígnem”... S itt következik a kényes történeti vonatkozások miatt már említett mozzanat, mely viszont Erdélyi fordításából hiányzik: Szép hídra találtak. A sort magát nem Bartók erőltette bele a kolindaszövegbe, eredetije ott van az idespatakai változat huszadik sorában: p,unde si-au d’aflat. Erdélyi ezt így értelmezte: ama hely, ahol puskáját felvevő édesatya fiaira bukkan, azaz s megtalálta őket. Ezen a ponton, úgy látszik, neki volt igaza. Időközben Bartókot is fölvilágosították a punde = híd, félrehallás, félreértés. A p’unde si-au d’aflat” valójában csak azt jelenti: „ahol rátaláltak.” Az etnomuzikológusok máig is vitatkoznak, csakugyan félrefogott-e Bartók (Brailoiu és a román szöveget közreadó Alexandra ezt nem erősíti meg, mert eleve punte-ként alkalmazza a p’unde szót) - avagy az archaikus, tájnyelvi szövegekben oly gyakori hangzóváltás, az énekelt szövegben szinte természetes hangzó-elnyelés lehetséges ténye igazolja őt. Van olyan vélemény is, hogy az „ott csak rátalált” értelmű „pin ce si-au d’aflat” torzulásáról van szó. Akárhogy is dőljön el a vita, Bartók alkotó leleménye itt valami igen lényeges jelképre talált, mely a költeménynek nem ád mondandójától elütő, tőle idegen értelmet. László Ferenccel értek egyet: Bartók, a maga szimbólumrendszerében olyan sorshídra bukkant, amelyen a közlekedés egyirányú, nincs visszatérés. Azt tehetném hozzá, mindenképp neki volt igaza, amikor a híd-motívum eredendő népköltési és intellektuálisan is továbbgondolható lehetőségét a művészi invenció erejével bátran megragadta. Ráhibázását így akár zseniálisnak is mondhatjuk. Jó néhány kevésbé kényes különbözést találhatunk még a komponista szövegértelmezésében. Ahogy mindjárt az elején, sőt, címbe emelve a nagy szarvas értelmű cerb mare-1 a magyar népmondához idomítva csodaszarvas-nak írja, vagy ahogy a nyíl vadászeszköz helyett puskát használ s végül ahogy a poharat serleggé avatja. Ám, ne felejtsük, hogy a zeneszerző kolindaszövegeken alapuló librettót, merjük kimondani: költeményt írt az előzőleg még nyersfordításként használt szövegből. Az előforduló prozódiai hibák („Fogta a puskáját”, „féltérdre ereszkedett”) netán a fordítás továbbfinomításának nehézségeivel is magyarázhatók. Mindezekkel együtt kétségtelen, hogy Bartók költői fordítást produkált, nemcsak olyan értelemben, hogy variánsa a kompozícióhoz illő adekvát szövegnek bizonyult. Önmagában is szépen szól a „testéből sarjadzott szép szál kilenc fiú”, a „hegyet-völgyet járni, szarvasra vadászni.” Hasonlóképpen a „karcsú szarvasokká váltak erdő sűrűjében.” Amilyen képzeletindító a metamorfózisnak ez a tömör megfogalmazása, épp olyan drámai erejű a fiait nyomozó apa hideg-meleg-forró hangulatú, szekvenciás leírása: „Reátalált a szép hídra, / Hídnál csodaszarvasnyomra; / Szarvasnyom 61
