Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 1. szám - Tornai József: A menekülő (regényrészlet)

A föld melegét még a takarón át is érezte, a rönkök nem szűnő' fényességgel mutatták be az égnek sajátos istentiszteletüket. Berakta holmijait a sátorba, és maga is belebújt. Azokon a szavakon tűnődött ébrenlétének még utolsó pillanataiban is, amiket az a bizonyos istennek mondott személytelen súgott neki. Meg akarta őket jegyezni magának, hogy ha mégis eljön érte hajnalban az égi halál, legyen mivel méltó módon köszönteni. De, sajnos, egyetlen szócska sem akadt fönn elbágyadva és akadozva forgó agyában.

Isten kezéből kizuhanva

Akár ott aludt Olgánál, akár csak reggel állított be hozzá, Olga mindig fogat mosott, mielőtt csókolózni kezdtek. Az asszony szájának ilyenformán először fogkrém íze volt s csak egy idő után ütött át ezen a maga ellenállhatatlan, csodálkozásra és heves vágyakozásra bujtó ajkának és nyelvének zamata. Veér Olga különben is szeretett frissen mosott-szárított hajjal, a zuhanyozás után illatoktól párolgó bőrrel, kámzsás fürdőköpenyébe éppen csak egy kicsit belebújva odalépni a heverőhöz, ha Farádi Szabó még feküdt, vagy megállni a kisasztal mellett, ahol az a kávét itta. Egész biztosan nem tudta volna annyira kívánni és imádni, ha nem ez a tisztaság, üdeség lett volna az alapélménye. Csókolhatta a fülét, az orrát, két mellét, lábát, hónálját, combjait, szemérmét: csak azt érezte, hogy hófehér selyemvillogás szökik az idegeibe, mert Olgának ez volt a természetes testi jelenléte. Pedig nem az a fajta fehérbőrű nő volt, aki bármennyit napozik is, megmarad rajta a sápadt, halvány szín, amely legföljebb kicsit megpirul, aztán lehámlik, de sose lesz a napon bronzossá, majdnem feketévé. Az ő bőre nyáron szikrázó, mélybarna indiánszínbe változott át, még simább és hívóbb, édesebb lett, s ilyenkor volt a leginkább lázbahozó, újabb és újabb ámulatra kényszerítő.

Érzékenysége azonban a tisztaságát is fölülmúlta. Mivel minden részét, szervét szerette, Farádi Szabó órákig tudta ostromolni a két mellét, illetve az azokon érő nagy mellbimbókat, nemcsak azért, mert valóban megrészegedett tőlük, hanem azért (és talán méginkább azért), mert azok a keblek váratlan kifeszüléssel, reszketéssel válaszoltak, és a férfi ilyenkor azt is érezte, hogy Olga egész teste és lelke megzendül a mellére tapadó gyors, kitartó csókoktól. Ugyanez történt, ha hősünk szokása szerint egy vagy két ujjával az asszony hüvelyét simogatta, míg az el nem jutott a sikoltozásig, gyönyörig. Olgának ugyanilyen fölzaklató ideghullámzást jelentett, amikor Pista a lába fejét, szárát, a combja belső felét vagy remegő fenekét simította végig, illetve csókolgatta. Minden érintésre volt válasz: nem létezett, hogy - mondjuk - Farádi Szabó megcsókolta a tenyerét és Olga szeme ne csillant volna föl vad fénnyel és fölszólítással, hogy: „Rajta, folytassuk!” „Van neked melegebb testrészed is!” - nevetett elmélyülő tekintettel, egy alkalommal, mikor Pista még csak az ujjaival merült el az ölében.

Legelőször akkor csodálkozott el Veér Olga érzékenységén, amikor az egyszer a Vár oldalában elterülő parkban, levetette a szandálját és mezítláb táncolni kezdett a pázsiton. Olyan átváltozást hősünk még nem látott! Azokban

9