Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 3. szám - Kerék Imre: Arcképtöredék Szepesi Attiláról
gatott olvasmánya.) Egyéniségét az eltelt évtizedek során mind rokonszenvesebbé tette számomra - pécsi főiskolás éveink alatt szövődött ismeretségünk óta hogy karakterében Áprily komolysága, a természet titkait kutató szenvedélyesége, Weöres szerénysége, Csanádi józan valóságérzéke és egy örök vagabund diák kópés humora ötvöződik eggyé. A magyar és világlíra dolgaiban való széles körű elméleti és gyakorlati tájékozottsága, mely többek között míves, gondolatgazdag esszéiben is megnyilvánul, követendő példa lehetne fiatalabb költőink számára, akik közül sokan mesterségük elemi követelményeivel sincsenek tisztában. Kritikus észrevételeinek, tanácsainak magam is sokat köszönhetek, különösen egy-egy verskötetem megszerkesztésében, válogatásában köszönhetek neki hasznos észrevételeket; egy-egy mondatos, rövid értékelés során legbensőbb gondjaimra érez rá, kifejezőbb megoldást javasolva. ízlésében, lényeglátásában bízni lehet. Jogos önérzettel vallhatja egyik versében: „és aki lettem végül / mesterségem tudója”. Az önjelölt zsenik, a hivatalos költősztárok magamutogató pózolása, fontoskodása mindig csillagtávolságra esett az ó nyugodt, szemlélődő alkatától. Külsőleg semmi költői benne, éppúgy lehetne természettudós, műtörténész vagy bármi más, „prózai” foglalkozás művelője. Mintegy élő illusztrációja annak - Keats-et idézem -, hogy a költő „a leg- költőietlenebb lény Isten valamennyi teremtménye közül”. Irtózik minden szerepléstől, sohasem volt hajlandó engedni bizonyos „társadalmi”, „közéleti” elvárásoknak, megrendeléseknek. Óbudai lakása csöndjében, néhány baráttal, költőtárssal érintkezve csupán, termékeny magányában alkotott már eddig is kiemelkedő értékekben gazdag életművet. Sokágú természetrajzi ismereteit, személyes tapasztalatait, megfigyeléseit főként gyermekversköteteiben kamatoztatja, melyek nagy gyönyörűséggel forgatott állandó olvasmányaim. (Zöldvári ének, Harangvölgy, A bohóc seregélyek) Különösen A bohóc seregélyek-ben sikerült egyszerre valós ismereteket és igazi költészetet adnia az ifjabbak kezébe. E könyvében szűkebb környezete, Óbuda környékének, illetve Budapestnek a bestiáriumát rajzolja meg, realisztikus kömyezetrajz- zal, az állatokat életmódjuk, szokásaik, külső jellegzetességeik bemutatásával jellemezve; kivételes hangulatelevenítő készséggel, festői színhatásokban gazdag nyelven, néhány kötött formájú verset kivéve, többnyire rövidebb, hosszabb sorokat váltogató szabadversekben, melyeknek jól érzékelhető, sajátos ritmusa van, mely néhol időmértéket, másutt hangsúlyos verselemeket játszat egybe, mindig arányosan tagolt versszöveget alkotva. Részint a régi bestiáriumok, részint Csanádi Imre Kis Verses Állatvilág-a lebeghetett szeme előtt írás közben. Ó is rengeteg ismeretet, egyéni megfigyelést olvaszt verseibe, melyek szabatos pontosságára, igazságtartalmára mérget vehetünk. Vele még véletlenül sem fordulhat elő az, ami Tompa Mihállyal, hogy a fülemüléről azt írja: búg. Előadásmódja célratörően világos, amellett minden célzatos didaktikumot kiiktató, közvetlen líraisága üdítő színfolttá teszi ezt a könyvet; mai, legtöbbször érdektelen, a lírát jellegtelen-szürke prózává laposító gyermekkiadványaink legtöbbje nem is említhető vele egy lapon. S ma, az antikra divatja idején, amikor a hagyományos értelemben felfogott szépség lomtárba való kategória némely ítészeink szemében, Szepesi élvezhető, sallangtalan költői szépségű, végsőkig csiszolt szövegeket ad a gyermekek kezébe. Emellett tisztában van azzal, hogy az egyszerűség (amitől mai költőink legtöbbje menekül, mint ördög a tömjénfüsttól, ha csak ezt a szót hallja is) nagyon bonyolult valami, a legnehezebben megvalósítható költői feladat, s nem tévesztendő össze az egyszerűsködéssel, a selypegéssel, gügyögéssel. E tekintetben Szepesi nem a kérészéletű divatokhoz alkalmazkodik, hanem időálló érvényességre törekszik, mint minden igazán modern költő. Nem érzeleg, hanem tapasztalatokat sűrít 24
