Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 3. szám - Kerék Imre: Arcképtöredék Szepesi Attiláról
Kerék Imre Arcképtöredék Szepesi Attiláról M A. r_*. ai líránk legjelesebb művelői között is nagyon kevés költőt ismerek, akire annyira ráillene a poéta doctus elnevezés, mint Szepesi Attilára. Noha divat volt az elmúlt évtizedek során irodalom történészi, kritikai berkekben gyanakvással, fanyalogva szólni az olyan típusú költőkről, akik a mesterségbeli tudás legmagasabb szintjén művelték a költészetet, mint pl. Babits Mihály, vagy éppen a Szepesi által mesterekként tisztelt Weöres Sándor és Csanádi Imre - ma már talán nem halálos bűn hasonló megjelöléssel élni. Mesterségbeli tudáson itt persze nem pusztán a verselés, a formakincs, az elsajátítható költői eszközök, fogások biztonságos birtoklását értem, hanem a valóság minél sokoldalúbb feltárására irányuló törekvést, azt a képességet és folytonos készséget, mely az évezredek során napjainkig fölhalmozott emberi tudás lehető teljességét mozgósítja kitűzött célja megközelítéséhez, s ennek során nem nélkülözheti a filozófia, a természettudományok, a művészetek beható ismeretét és még sok más forrását az emberi tapasztalatszerzésnek. Jó érzékkel megválasztott mesterei mellett inaskodva, a tőlük megtanulhatót érzékenységgel, folytonos nyitottsággal és sokoldalú tehetséggel elsajátítva, kezdeményeiket folytatva-kiteljesítve vágott saját, külön ösvényt magának mai költészetünk sűrű vadonéban Szepesi Attila, miközben az eltelt öt évtized során maga is mesterré nőtt. Sokoldalúsága bámulatos: egyaránt érdekli zene és festészet, kultúrtörténet, növény- és állattan, csillagászat, filozófia, esztétika, a régi magyar irodalom lappangó értékei stb., mégpedig az átlagot messze meghaladó szinten, némely területen pedig a szaktudósét közelítő jártassággal mozog. Kivételes szorgalommal és elmélyüléssel megalapozott ismeretanyaga észrevétlenül szövődik bele versei, esszéi, kritikái szőttesébe, sohasem tolakodó hivalkodással, önmagáért valóan. Vele kapcsolatban tehát - ahogy az előtte járó nagyok esetében is - a tudós költő megjelölés nem pusztán holt lexikonadatok halmazát fejében tároló művészembert jelent, valamiféle bogaras különcöt, hanem olyat, aki az önmagukban száraz ismereteket képes átlelkesíteni, életet tud lehelni beléjük, s széles körű műveltségét csupán eszközként alkalmazza egy átfogó költői világkép megteremtése érdekében. Közelről ismerve őt, s figyelve útját évtizedek óta, több ízben ámulhattam pl. - az alábbiakban csak ennek kiemelésére, részletezésére szorítkozom - alapos természetrajzi tájékozottságán, tudásán. Legutóbb két éve, amikor a somogyi Nagyberek szövevényes nádrengetegét, zsombékos, kákasátoros patakpartjait, vadvirágos rétjeit barangoltuk be együtt, a tájék madár- és növényvilágát szemrevételezve. Nyakában az elmaradhatatlan távcsővel hívta fel a figyelmem egy-egy érdekes, szokatlan, kevéssé ismert növénytani, állattam vonatkozásra. Tőle tudtam meg azt is, hogy az általa oly nagyra becsült Herman Ottó is szólt e vidékről egy rövidebb írásában. (Mellesleg Herman Ottó és Bársony István írásaiból ő rendezett sajtó alá egy-egy szép válogatást az ifjúság számára. Nem véletlen, hogy Herman Ottó híres munkája, A madarak hasznáról és káráról állandóan kézközeiben levő, sokat for23
