Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 2. szám - Szekér Endre: A költő kalandjai (Faludy György: Dobos az éjszakában)

hadd emeljük ki kedves kurucos költeményét, a kihallgatás borzalmait idéző ver­set, melyben Szkrátészre, Erazmusra hivatkozik. S különösen ki kell emelnünk egy rettenetes élményből született látszólag játékos verset, a Kínrímeket. 1950- ben fogalmazta meg ezeket a sorokat, amikor az ávósok összerugdosták és 24 órá­ra a falhoz állították. Az alkalom nem versírásra serkentő. A , jaj nekem!” szen­vedése átvált az alkotó költő erkölcsi diadalává: „Ha pedig / szabadulnék, megírom őket. / Jaj nekik!” 1951-ben Recsken írja a Mandelstam a kerítésnél című versét. A szögesdrót-kerítéstől nem messze az őszi lombok közt megpillantotta Mandels- tamot kalappal, rövid kabátban: „a tüskésdrót átlátszott testeden; / arcod fehér volt, fiatal s nyugodt.” Faludy György a szeretett költőtárstól, Mandelstamtól le­fordította az Álmatlanság, Az udvaron és az Idegen, s irreális az ország című Sztá- lin-ellenes versét („Ekkora mellkast még nem termesztett a grúz fajta, / Minden új gyilkossága után az ajkát nyalja.”). A Recski est című költeménye a hajdani élet­kép műfaját újítja meg, de itt az életkép idilljét elmosta a kor, és a családi kör he­lyett az internáló tábor lakói gyűlnek össze lámpaoltás után a szalmazsákon. Gör­gey a Monte Christót mondja el, Czebe a Toscaból fütyül, Faludy Erazmusról vagy Plótinoszról beszél, Nyeste Einsteinről. „Egyszerre lett itt kínzóbb s gyönyörűbb a mindenség.” Monológ életre-halálra - ez a címe Faludy egyik recski versének. Ez nem a Kosz­tolányi által írt Boldog szomorú dal vagy más ellentétben szerkesztett vers válto­zata. Itt 1952-ben Recsken irtóztatóan közel volt a halál, és nagyon nehéz volt az élet. A költő pedig mindig monológot mond, rabként vagy szabadon, Recsken vagy kiszabadulva 1956 nyarán Visegrádon. A szabadság még nagyobb lett, s 1956-ban megkezdődik Faludy második emigrációja: Uppsalában írja Töprengését, London­ban híres Nagy Imre-versét 1958-ban. Nagy Imre, a bölcs bátorság és a tisztesség embere, aki a század titkát feloldotta félúton, követte a Batthyányhoz hasonló vég­ső utat. Ahogy Márai Sándor amerikai emigrációja idején írt Naplójában leszámol a nyugati világ illúzióival, úgy Faludy György is Nagy Imre szelleméhez fordulva ítéli el a moszkvai banditákat és „Washington gyáva, rothadástól gennyes hülyé­it.” A költő a British Museumban jár, Firenzébe utazik, az epheszoszi könyvtárról írt Konstantinápolyban, Párizsban a Café Flore-t idézi. Torontóban szellemes szét­tört verssorokkal eleveníti fel Majakovszkij utolsó versét, ki korábban költő-voltát semmisítette meg, most meg önmagát. Li Ho-verseit fogalmazza. Később megszó­lítja olvasóit: Tanuld meg ezt a versemet. Újra búcsúzik Koestlertől: „Merész vol­tál és hajthatatlan - olyan / mint Camus, Russel vagy Romain Rolland.” 1986-ban írja meg 1956, te csillag című fontos versét: „ezerkilencszázötvenhat, te csillag, / oly könnyű volt a nehéz út veled! / Nagyon soká sütöttél ősz hajamra, / ragyogj, ragyogj, ragyogj sírom felett.” Faludy György, a költő hazatért Magyarországra, visszatért a szeretett Buda­pestre. A Dobos az éjszakában című válogatott versgyűjteményét az 1989-ben Bu­dapesten írt versek záiják: a Gyermekkori koldusok, a Szolimán győzött, az Elmon­dom, úgysem értik és a Magyarország. Barátaira gondol, Vámbéryre, Jászira, Fé­nyesre, Szilárdra, Zilahyra, Kéthlyre, Koestlerre és másokra. A kellemes kalando­kon és a szörnyű szenvedéseken átment költő nyolcvankét évesen teszi mérlegre életművét. Máig megőrizte az igaz költők hihetetlen érzékenységét, mély humaniz­musát, filozofikus bölcsességét. Észreveszi - a Magyarország című versében ír róla - „köztünk élősködik még a pártoskodó átok”, s lekéshetünk Európáról. Büszke magyarságára, hisz itt annyi tehetség születik. Kötetét és versét ezzel a hűséggel, testamentummal záija: „Talán sikerül végre. De ezt én be nem várom: / szemet hu­nyok, mosolygok és jutalmamat kérem, / mint Victor Hugo hajdan. Legyen egy sír a bérem, / sír a 301-es parcella közelében.” (Magyar Világ Kiadó, 1992.) 91

Next

/
Oldalképek
Tartalom