Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 2. szám - Szekér Endre: A költő kalandjai (Faludy György: Dobos az éjszakában)
illatáról szól: az Albában a fecskeszámyú virradatban a csípő sarlóját veszi észre: a Déltől alkonyig című versében Agádir mellett úgy érzi, hogy „tűzijáték vagy: fénycsóvákat / lángnyelveket szórsz szüntelen.” Életében középponti helyet foglal el Szegő Zsuzsa, a felesége, akihez írta, letartóztatása után a börtönből „küldte” a Zsuzsának - a tömlőéből című versét, melyhez Dante-mottót illesztett, a Pokolból. A vershez - sajnos - hozzátartozik a megírás színhelye: „az ávó pincéjében.” A költő íróeszköz és papír nélkül a maga nemében egyedülállóan fejben fogalmaz, javít, rögzít. Nincs más lehetőség. S a börtönverseket a szenvedés ábécéjébe rendezi: a szöveg megőrzése és a verskezdet világos elkülönítése miatt ábécébe rendezi a verseket illetőleg azok első betűjét. A Zsuzsának küldött vers ebben az ábé- cés sorrendben a negyedik: „Cellám falán akasztófákat látok...” Most a véghetet- len szerelem mellett a költő rab-sorsa is ott rejtőzik, hiszen ez a szerelem a félelem és a halál mellett él igazán. S a vallomáshoz kapcsolódik a bizonytalan jövő, mint a Petőfi-versben, a Szeptember végén címűben is megfogalmazott örök hűség a halál után is: „Száz év és úgyse fáj, hogy dús gyönyörrel / vagy rút görönggyel fizet e tusa - / de az idő visszhangos folyosóin / örök szerelmünk verse szól, Zsuzsa.” Erre a versre távoli válasz-vers: a Zsuzsa halála évfordulóján című, melyben húsz év után is őrzi galambszürke szemének nézését, szőke hajának színét, mondatainak szépségét. „Külön veszünk el a ködben”, - állapítja meg 1983-ban Torontóban. S idekapcsolhatók a máltai szonettek 1966-ból: „Vállad akasztófáján lóg a testem, / szemed kútjában öngyilkos leszek.” Faludy költészetének egyik jellegzetes vonása a filozófiai érzékenység. Ba- ránszky Jób László 1980-ban Faludy György összegyűjtött verseinek Püski-féle New York-i kiadása elé írt bevezetőjében a költőt a reneszánsz és korabarokk hitvitázó prédikátoraihoz hasonlítja. Költői egyéniségében a humanizmus középponti jelentőségű, ezt jelzi az 1970-ben napvilágot látott könyve Rotterdami Erazmusról. De az eredeti költői sajátosság, hogy a legkülönbözőbb témájú versekben felbukkannak régi költők, filozófusok, olykor egy-egy mottó formájában a vers kiindulópontját meghatározva. Máskor pedig a címmel és az alcímmel alapozza meg versét, például Walafridus Strabo levele című költeményében, melyet a következőképpen folytat: „melyet a füvészetről szóló verseskönyve kíséretében küldött Grimal- dus Szent Gallen-i apátnak - 830 táján.” Máskor Pietro Aretino helyett ír verses levelet a salemói herceghez - 1540 táján. A költői maszk talán összefüggésbe hozható a vers megírásának időpontjával (1937), verssoraiban időszerűség lappang: ,Meg azt is hallom, hogy Nálad már nem mer / pofázni senki s pimasz kémeid / bekúsznak minden házba, mint a tenger / itt Velencében.” Feleky Géza halálára írt verséhez Kállimákhosz-mottót illeszt, Spinoza címmel szonettet ír, Vizinczey Istvánnak szól Petronius című költeményében: miért rajongok érte ötven éve? / Mert átbeszél hozzám egy elmerült / világból, mintha rég halott barátok / szólítanának. Mert olyan sokat / tanultam tőle.” Ezekben a verssorokban árul el fontosat a költő önmagáról, alkotói egyéniségéről. A rég halott írók, filozófusok „átbeszélnek” hozzá a távoli múltból: állandó szellemi társává válnak. Szonettjeiben sokszor hivatkozik ókori mestereire: „Plátó nevelt engem / meg Epiktétosz.” Amott Arisztotelészre hivatkozik, másutt Aiszkhüloszra, majd újra Plátóra, aztán Goethe kapcsán Catullus, Szapphó, Eüripidész merül fel, több szonettjében Tu Fu mezében szól hozzánk, a másikban Buddha, Krisztus, Szókrátész, Plátó, Epiktétosz, Epikurosz. Három szonettet ír Rotterdami Erazmushoz, kitől többek közt azt tanulta, hogy „minden dogma nyálas, / s hogy úgy válassz torz eszmék / között, hogy sose válassz: / hogy nézni kell, figyelni / s olvasni, egyre többet...” S itt kell hivatkoznunk arra a bámulatos, életben tartó szellemi tevékenységre, mely a recski internáló táborban töltött időben valóban erőt is ad. A Pokolbéli víg napjaim című 89
