Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 2. szám - Borbándi Gyula: Fogalomzavar a populizmus körül
Ha nem tekinti is Antall Józsefet populistának Rajk László, összjátékot vél felfedezni közte és a populisták között. „Antall Józsefnek - mondja - szüksége van az MDF-en belüli komoly populista erőkre. Ezekre mutatva azt üzenheti az ilyen üzeneteken felnőtt nemzedékeknek: nektek is jobb, ha engem őriztek meg a hatalomban. .. Ez önmagában elég világos, s a jól átgondolt szereposztás bizonyítéka” (Kritika, 1992/6.). A Magyar Hírlap egy munkatársa a Debreczeni Józsefiéi készített interjú egyik kérdésében az MDF „jobboldali, populista indentitását” - emlegeti és azt mondja, hogy „az MDF jobbratorlódása annak a populizmusnak a térhódításával egyenlő, amely magához emelni, irányítani, vezetni akarja a népet és ehhez meglehetősen agresszív, a keresztény-nemzeti ideológián alapuló és hegemóniára törekvő hittérítő szerep párosul” (1992. márc. 28.). Hankiss Elemér az MDF „jobbszámyáról, populista és nemzetieskedő szárnyáról” beszél és ezt a csoportot, amely szerinte nem testesíti meg a nép-nemzeti kettős fogalom igazi értékeit, merőben TV-elnöki pozíciójából ítéli meg. Elpanaszolja, hogy az a televízió elfoglalásával fenyegetőzik, lemondását sürgeti, és az MDF-nek nagyobb befolyást követel (Magyar Hírlap, 1992. ápr. 13.). „Antall József, az MDF elnöke lehet ,foglya’ a populistáknak, de Antall a miniszterelnök nem - állapítja meg Martin Józsefa populistákkal kötött kompromisszum árthat az MDF-nek, a koalíciónak, s ami ennél fontosabb - az országnak” (Magyar Nemzet, 1992. jún. 27.). A Csurka-tanulmány ügyéről szólva Kőszeg Ferenc kijelentette, hogy „Antall József volt az, aki kiűzte a harmadik utas gondolatot az MDF-ből, de a populizmust nem tudta vagy nem akarta kiűzni, és ez most, amikor a párt leszálló ágban van, feltámad ellene” (Beszélő, 1992. aug. 29.). Ebből a fogalmazásból az derül ki, hogy a harmadik utas gondolkodás mintha veszedelmesebb lenne, mint a populizmus, hiszen különben Antall az utóbbit száműzné az MDF-ből. A Népszabadságban Pe- recz László kifejti, hogy Csurka tervezetének megvalósulása esetében a legnagyobb kormánypárt szélsőjobboldalivá és radikális erővé, az ország pedig „paternalista demokráciából populista diktatúrává” válnék (1992. szept. 2.). Eörsi István az SZDSZ lapjában azért aggódik, hogy „a ,rendszerváltás’, az egykor oly haladó jelszó lejáratódik, populista szólammá válik”, és bár a miniszterelnök szavakban elhatárolta magát, „tettleg mégis közösködni kénytelen Csurka Istvánnal és a többi hungaristával”. (Beszélő, 1992. szept. 5.). Bihari Mihály nem hiszi, hogy Csurka elvei beilleszthetők az MDF hármas kategóriáiba. Szerinte az MDF-en belül „egy negyedik csoportot kell létrehoznunk — nevezhetjük ezt populizmusnak. szélsőjobboldali nacionalizmusnak, van, aki - folytatja Bihari - a rasszizmus kifejezést használja. (Köztársaság, 1992. szept. 11.). Ezeket a megállapításokat és tételeket nem kívánom kommentálni, hiszen csak azért soroltam fel őket, hogy lássuk, mi mindent értenek manapság populizmuson, és milyen jelenségekre, tünetekre, véleményekre és törekvésekre húzzák rá a populista jelzőt. A nyilatkozatokban és cikkekben gyakran találkozunk a kormánynak, az MDF-nek, Antall Józsefnek címzett felszólítással, hogy ítélje el, határolja el magát mindattól, amit populizmusnak neveznek. Tehát a fogalom parttalansá- ga miatt talán a népi eszmekörtől vagy a nemzeti gondolattól is. Aki a populiz- mustól való elhatárolódást sürgeti, annak azt is meg kellene mondania, hogy mit ért alatta. Emlékezhetünk azokra a felszólításokra, amelyeket 1946-47-ben a Baloldali Blokk pártjai Nagy Ferenchez és a Kisgazdapárthoz intéztek. Ez volt a szalámi politika kezdete. Bármit tett is a Kisgazdapárt ebben az irányban, kiderült, nem elég, mert az akkori demokráciaellenesség fogalma oly tágra szabott, hogy minden belefért. A populizmusba is annyi minden beleszorítható, hogy félő, Antall 60
