Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 2. szám - Legenda Tersánszky Józsi Jenőről (Összegyűjtötte: Albert Zsuzsa)

Bárány T.: Szóval ennek a generációnak, tehát a Krúdy, Kosztolányi, Móricz generáció után következő generációnak a Tersánszky Kakuk Marcija, az Aron Abele, ezek azok a csúcsok, és azok a kiemelkedő hegyek, amelyek ezt a 20. századi magyar irodalmat jellemzik, vagy hát meghatározó könyvei, nekem az a legszilárdabb meggyőződésem.

Kiss K.: Az emlékezetes Rákosi antológia, ez a vörös antológia, amely 1952-ben jelent meg a születésnapra. Tersánszkyt is fölkérték, az írószövetség. Fiatalokat is fölkértek, az enyém is megvan valahol. De most ez nem érdekes. Maradjunk Ter- sánszkynál. 0 mit csinált? Az ünnepi kiadvány számára beküldte A Nadrágtartó király című elbeszélését. Hát ne haragudjatok, 1952-ben ez a gesztus több volt mint civil kurázsi.

Berza L.: Ismeretségünk egyébként úgy kezdődött, hogy egy délután Féja Gézával kerestük. Kopogtatásunkra az ablaknyílásban két nagy fül, hatalmas orr jelent meg. Maradjunk csöndben - mondta Tersánszky -, mert Sári ideges. Sári akkor már talán tíz éve is feküdt, ágyhoz kötötte a súlyos szívbaja. Meg is szólalt belülről, hogy Jenő, ki van itt? Az író visszaszólt neki, hogy két jóbarátja jött. De Sári újra csak szólongatta, mígnem Tersánszky gorombán ráordított feleségére. Káromkodott, hogy hagyja békén, majd hozzánk fordult: Látjátok, így élek. És mi akkor már tudtuk, hogy soha, sem előtte, sem utána nem volt a magyar irodalomban olyan áldozatkész betegápoló, mint ő. És ilyen körülmények között is rendszeresen írt. Főleg reggel, mártogatós tollal. Papírjain alig volt áthúzás, legfeljebb egy-két szót javított. Minden kézirata egy gépírónőhöz vándorolt, aki legépelte az anyagot, a kéziratokat megtartotta. Valaki, aki a kiadónál dolgozott, időben értesítette Tersánszky kedvesét arról, hogy az író nagyobb összeget vesz fel. A hölgy már a pénztár előtt várta, s a honorárium vastagát elszedte. Ami maradt, azzal Jenő bácsi elindult, és amíg benne tartott, addig nem is ment haza. A pénz legfeljebb egy-két napig volt elég. Volt rá eset, hogy három napig nem találtam otthon, akkor 40 ezer forintot sikerült neki elvernie. Hogy merre járhatott, azt maga sem tudta, de elmesélte, hogy igen aranyos fiatalok közé keveredett. A lányok csókolgatták, ölelgették, a fixák becézgették. Igaz, ellopták a kabátját, de az nem tesz semmit.

Cseres T.: Adakozó volt, de bizonyos helyzetekben elvárta, hogy a szorult helyzetében kölcsönökkel kisegítsék. Volt neki egy bankárja, a Márvány utca végén, az Avar utcai hídnál egy koldus, aki ott üzletelt, a híd mellett és a Jenő pénzhiányos napjaiban odament hozzá. „Ferikém, jó vagyok nálad száz forintra?” „Jenőkém, nálam ezer forintra is jó vagy!” És adta az aprópénzt, száz forintot marokkal Jenőnek. És Jenő visszaadta neki megfelelő pillanatban.

Domokos M.: Amikor újra megjelent a Kakuk Marci, akkor bejött Jenő bácsi a szerkesztőségbe, és megkérdezte Illés Endrétől, hogy hogyan fizeti a Kiadó a honoráriumot. Illés elmagyarázta neki, hogyan fizet a Kiadó, mivel itt egy nagy összegről van szó, ezt nem lehet csak úgy fölvenni, hanem átutalják OTP-n keresztül stb. Erre az öreg elkezdte vakarni a fejét, és végül előrukkolt, hogy neki van egy elképzelése, egy terve: a Kiadó fizesse ki a honorárium felét egyösszegben, és írjanak egy hivatalos levelet neki, hogy ez a honorárium, a többit pedig titokban ő (leírhatatlan arckifejezéssel kísérte ezt az előadást) háromezer forintonként fól fogja személyesen venni a Kiadó pénztárában (akkor 3000 forint volt a legmagasabb összeg, amit ki lehetett fizetni), és ezért majd bejár. Mindig én telefonáltam neki, hogy ki van írva a pénz, jöhet. Nagyon gyakran előfordult, hogy a telefonban egy kattanást lehetett hallani, nem tudom, hogy ez mi volt, nem tételezem föl, hogy éppen Tersánszky Józsi Jenő telefonját hallgatják le, de ő feltételezte. „Hallod? Darvas József és bandája az írószövetségben lehallgatja a telefonomat, de

44