Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 2. szám - Legenda Tersánszky Józsi Jenőről (Összegyűjtötte: Albert Zsuzsa)

is aludt ott, meg a kántor is, meg a Laci is aludt, meg a Csörsz utca 1-ből a ház­mester is, meg a sógorom is. Bárány T.: Az volt ebben az egészben a leginkább meglepő, legalábbis engem a legjobban az frappírozott, hogy az a drága Jenő, aki tényleg a napnak egy jelen­tékeny részében azért kicsit mindig, hogy úgy mondjam, nyomás alatt volt, illu- minált volt, beszélgetni vele nem volt könnyű feladat, mert borzasztóan ugráltak a gondolatai. Elkezdett egy mondatot, és más mondatot fejezett be. És neked ret­tenetesen kellett törni a fejed, hogy most voltaképpen melyikre kell figyelni: a mondat első vagy a második részére. Szóval borzasztó nagy szellemi összefogott­ságot igényelt az, hogy értsd és tudd vele a beszélgetést folytatni, ugyanakkor, amikor leült a papír elé, akkor kristálytiszta, logikus világossággal írt. Számomra ez volt a legmeglepőbb. Hogy hogy lehet az, hogy valaki, amikor beszél, amikor emberekkel „eszmét cserél”, akkor meglehetősen zavaros, és papíron pedig csodá­latos és kristálytiszta. Ez az ő csodája volt. Albert Zs.: Én éppen ezeket a gondolati ugrásait is szerettem, mert volt benne valami emberfeletti. De a stílusára visszatérve, akkor, amikor a Rádióban egy szí­nész kezébe adtam a Tersánszky-szöveget, aki nagyon nagyra becsülte, és tényleg a lehető legtöbbet képzelt róla, elkezdte olvasni, és azt mondta: Ez Tersánszky? Tudniillik felolvasva a mondatok hiányosak voltak. Nem voltak olyan egyszerűen logikusan felépített mondatok: Kiss K: Igaza van ebben, a kései szövegei pongyolák voltak egy kissé, de meg­álltak. Átéltem ezt A kegyelmes asszony portréja bemutatása előtti próbákon, ugyanis közreműködtem a darab színpadra igazításában. Egyszerűen ki kellett egészíteni, mivel a kézirat egyharmada elkallódott. A darabot valamikor a har­mincas években írhatta, s egyáltalán nem érdekelte, hogy hiányzik egyharmada. E példához kapcsolódik a Tersánszky-darabok szövege, a színpadi beszéd. A szí­nészek fanyalogtak, pofákat vágtak: ez Tersánszky? Albert Zs.: Én úgy gondoltam akkor, hogy ez Tersánszky egyéniségéhez hozzá­tartozik, és az ember nem veszi észre, amikor magában olvassa. Domokos M.: Szövege válogatja, de Tersánszkynál éppen az okozhat meglepe­tést, ha valaki a stílusát vizsgálja, hogy az élőbeszéd látszólagos pongyolaságáról kiderül, hogy nem az. Hallatlan szuggesztivitása van, amikor az ember magában olvassa, és van abban valamilyen ösztönös rafíméria, hogy miért egészíti ki az em­ber észrevétlenül magában ezeket az utalásszerű, félbemaradt mondatokat, vagy majdnem azt meg tudja csinálni, hogy írásban, szóképpel, szavak félbehagyásával rettenetes nyakatekert kifejezésekkel olykor, mintha saját testi mozgását is bele­vinné abba a szövegbe, amit előad, és ugyanakkor mégsem pongyola. Szóval, na­gyon megkomponált. Nem úgy, ahogy ezt általában elképzeljük, hanem valami itt diktál. Bárány T.: Matyi, ez minden leírt sorára áll, de amikor beszélgetni kezdtél vele, és akkor ő azt mondta, és akkor bementem a kiadóhoz, és akkor azt mondták, hogy négy mázsa tizenhat forint, akkor meghülyültél - a kiadóban voltál, de akkor ő már régen a Közértben volt, vagy a... Domokos M.: Igen, az más, ő meg azt nem értette. Bárány T.: Hogy hogy lehet nem érteni. Vagy amikor fólszállt az autóbuszba há­tul, én az elején voltam, a sofőrhöz egészen közel, ő hátul fölszólít, meglátott, és odaüvöltött 1950-ben: Meddig tart még ez a szörnyűség? Szóval borzasztó volt, életveszélyes. Albert Zs.: Egyébként azt mondják róla, hogy hallatlanul jólelkű volt. Például ha honoráriumot kapott... Mind: ... rögtön szétosztotta! 43

Next

/
Oldalképek
Tartalom