Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 11. szám - Sándor Iván: A történelmi élmény rétegei
Sándor Iván A történelmi élmény rétegei A Forrás szerkesztőinek ajánlom Pogány Mária - Kardos László özvegye -, aki évek óta apró mozaikokból állítja össze 1956 októberének műegyetemi történetét, megkért arra, hogy a kiadványa. szórnám mondjam magnószalagra. emlékeimet. Ez a szöveg tehát szándékoltan nem irodalmi szöveg. Meghagytam benne a visszaemlékezés feszültségének nyelvi „szabálytalanságait”. Azt hiszem, az ilyen feszültség együtt utal a történelem újrafelfedezésének és magunkbaolvasz- tásának belső lélekjátékaira, s az idővel való szembesülés játszmájára. Hiszen minden múlt jelen is, azzal, hogy önmagunkban pillantjuk meg; és minden jelen múlt is, mert felfedezzük benne - részben? egészben?, s hogy ez szerencse-e vagy balsors, az maradjon létünk egyik talányaként jótékony homályban - azt, akik voltunk. Annak, hogy ezt a dokumentációt a Forrás szerkesztőinek ajánlom, van egy közvetlen oka. Fűzi László naplójában nemrégiben ezeket a■ sorokat tette közzé: „Egy évig ez a szöveg (Kapuscinski Lapidáriuma), és Sándor Ivánnak a nyolcvankilences esztendőről írott esszésorozata adott - hitem szerint - tartást a Forrásnak.” Ez a mondat felidézte bennem Laci egy másik mondatát, amit a Vízkereszttől Karácsonyig hajdani, 1989 februári fejezetének postabontása és nyomdába adása közötti órában írhatott: „...kézről-kézre adjuk a szerkesztőségben a kéziratot, úgy olvassuk...” Ennek három és fél esztendeje. Az itt következő, közel négy évtizedes emlékek a história tényei. De, azt hiszem, ma már ugyanennyire távol vannak tőlünk a három és fél év előtti napok is. A történelmi élmény rétegeinek egymásra csúszása, a születés és kioltódás drámája olyan közös élmény, amelyet nem szabad önmagunk passzív dimenzióiba visszaszorítani. Mert a- mozdíthatatlan rétegekben születnek a hamis mítoszok. Az oszló tetemet időben boncolni - mondanám nyersebben. Hogyan? Miért? Ez maradjon mindenkinek személyes viszonya az élményhez. kietlenül kerültem a Műegyetemre. Ennek története: 1948 őszén, érettségi után lettem a Magyar Diákok Nemzeti Szövetségének az egyik nagyon fiatal vezetője. Itt ismerkedtem meg Tánczos Gáborral és Hegedűs B. Andrással. A következő hónapokban fokozatosan szorultam vissza, 1949 őszére teljesen kegy- vesztett lettem, akkor már elkezdődtek a letartóztatások. 1950 elején távolítottak el. Utólag tudtam meg, örülhettem, hogy ennyivel megúsztam, mert sokakat a barátaim és ismerőseim közül letartóztattak. Én már akkor novellákat írtam, próbáltam elhelyezkedni, de utánam ment mindenhova a politikai megbízhatatlanságom híre, és sehová sem vettek fel. így aztán tulajdonképpen megváltásként fogadtam, hogy 1950 októberében, mint 20 éves fiatalembert a korosztályommal együtt behívtak kiskatonának. Ez azt jelentette, hogy lakásom van, élelmem van, tartozók valahova, és naivitásomban vala68
