Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 11. szám - „Benned róvom az erdélyi adómat” Németh László levelei Veress Dánielhez (A leveleket közreadja és a bevezetőt írta: Veress Dániel)
4 Kedves Dani! Ma korábban végeztem a penzumommal s nézegettem a küldött magyar folyóiratokat, benne főként a Maga írásait (sajnos, nem sok van). Sietek leírni egy-két gondolatomat, mert bizony az én fejem már olyan mint az elvarázsolt galambdúc, csak kifele szállnak a madarak belőle, lakásuk nincs benne. Ha írásait összevetem a leveleiben forgatott problémákkal, úgy hiszem, a műfaji kérdésektől ideje elindulni a művek felé. Minél nagyobb lélegzetű dologba fog, annál több minden jön ki - műveltsége, ízlése is jobban szóhoz jut. Az Igaz Szó-ban az esszéről írt tanulmány értékes írás. Engem egy kicsit zavart, hogy magam esszé és tanulmány közt sosem tettem különbséget. Elővettem a lexikont; ott azt olvastam, hogy az „essai” rokon műfaj az értekezéssel, de attól abban különbözik...” így, a tanulmány helyébe értekezést téve, rögtön meggyőzővé vált, amit mondott. S Illés Endre (bár mint emberben csalódtam) kitűnő példa a kívánt kristály-esszék írására. Érdekes volt a sepsiszentgyörgyi beszámoló is; én szinte elhűltem mit fejlődhetett, mióta nem láttam, az a város. A tökéletes Isten háta mögött volt akkoriban. Persze egy rövid beszámolóban a reményeinket tápláló „prok” s a csüggesztő „kontrák” (melyek az igazi érdeklődés s az ügyért való szorongás jelei) nem fémek el ilyen közel s ilyen sűrűn váltogatva. Ennek a kifejtéséhez legalább is egy kis regény kellene. Épp erről a kétoldalú magyar életről, mely egyszerre mutat az emelkedés (Emelkedő nemzet volt kritikus cikkem címe) s a mély hanyatlás felé. Egyik levelében volt egy sor: „Olyan családnak vagyok a tagja, melyben senki sincs rajtam kívül 65 évnél fiatalabb.” Nem egész így szólt, jobban - de ahogy olvastam, azt gondoltam: ez első sora lehetne egy regénynek. A vita indító cikkel perlő cikkében meg azt hallom - megint fejből idézek - hogy ha nem is társadalmi parancs, lehet írói szükséglet, egy pusztuló világ ritka emberpéldányainak a megmentése. Úgy hiszem: e két mondatban (-s Erdélyben mögötte -) egy írói élet programja lehetne bezárva. Ne higyje, hogy ha a leveleire ritkábban válaszolok (sőt Magát is hasonlóra kérem) magamat féltem vagy kímélem. Nekem igazán nem lehetne most már értelmesebb dolgom, minthogy néhány magányos, vergődő embert a munkájában segítsek. De vannak más szempontok is! Szeretettel: Németh László Sajkád, 1959. febr. 26-a 5 A címem: csak Aszófő, nem több. Tihanyt nem szabad mellé írni, mert a levél elkalandozik. A Peuser-villában sem lakom, abban csak a felvilágosítást adta az öreg néni, amikor kerestek. Barátja küldött néhány erdélyi könyvet, nagyon köszönöm, ezt is, s a többit is. Kedves Dani! Rossz elképzelése van helyzetemről ha azt hiszi, hogy április 18-án itt tolongtak a gratulálok. Alig két-három embernek jutott eszébe, hogy kárpótolni kellene egy kis szeretet-nyilvánítással az egykor érettük dolgozót. De annál filozófusabb vagyok már, hogy az ilyesmi fájjon. Ahhoz a berecki hegyek alatt kell élni, valami emberi rezervátumban, darabos de tiszta szívvel, hogy ezen a napon az én régi írásaim forgatásában valaki bánatos örömét találja. 38
