Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 11. szám - „Benned róvom az erdélyi adómat” Németh László levelei Veress Dánielhez (A leveleket közreadja és a bevezetőt írta: Veress Dániel)
„Németh László-kéziratod beható elemzés alatt áll, s őszre tábláztatik be, esetleg két vagy három folytatásos részletben. Első benyomásra is látom, hogy főleg belső lelki fűzésekkel, magán-kibernetikailag dolgozol, nem gondolsz eléggé a jámbor olvasóközönségre... Nem baj, fejszével átverem magam a dzsungelén, s ha kijutok a tisztásra a túloldalon, akkor újra írok” - nyugtat meg Balogh Edgár augusztus 10-én. A szerkesztőknek terjedelmi, formai és tartalmi kifogásaik voltak: túl sűrű, zsúfolt, olvasása fárasztó, hiányzik belőle — mármint az írásból — az objektivitás disztanciája és leginkább a szerző kritikai hozzáállása tárgyához. Kántor Lajos Tömösről írja meg „szerkesztői kifogásait” és „baráti észrevételeit”: „...lenyűgözött a kézirat bámulatos adatgazdagságával, tárgyismeretével, amellyel - tudtommal — egyetlen megjelent Németh-elemzés sem tud vetekedni.” Jó érzékkel felfigyel arra, hogy „rejtetten az egész Németh László-i életművet taglalod.” Kezemben a Balogh Edgár által „átfésült” kézirat: stiláris javítások mellett tömérdek húzás. Ennyi neuralgikus kérdést sikerült belevinnem? A tartalmi változtatásokat nem vállaltam, a tanulmány eredeti alakjában és teijedelmében soha nem jelent meg. Evekkel később, 1969-ben az Utunk-ban közöltem ennek az írásnak alapján írt tizenötoldalnyi részletet, valamint néhány összevont oldalt A két Bolyai marosvásárhelyi előadásának műsorfüzetében. Másik példám derűsebb, mert egy végsősoron sikeres vállalkozásról szól. A romániai kiadók 1967-es tervében két Németh László-regény megjelentetése szerepelt. A Bűn a Tanulók Könyvtára nagy példányszámú sorozatban, valamint az Iszony román nyelvű kiadása. Ezek ürügyén lehetne írni Németh Lászlóról, jelzem a Korunk-nak. A szerkesztők a javaslatot elfogadják, jönnek-mennek a levelek. „Németh László-írásodat szorongva és idegesen várjuk” — írja április derekán Balogh Edgár. A hó végén asztalán a Műhely, modell, mű című új Németh-tanul- mányom. A kézirat gondozója „logikai karcsúsításra”, „okos és szükséges rövidítésekre” készül. Megjelenését szeptemberre ígérik. Kántor Lajost ezúttal a tanulmány „higgadtsága” lepte meg, „itt-ott talán még túlságosan kritikai.” Hónapokig tartó huzavona kezdődik, látszólag a terjedelem körül: „Minden pontosan, mint szem a szembe láncon, klappol. Ne féltsd lapunk közismert logikáját. A terjedelmen nem is annyira a lap miatt, mint inkább a Te kedvedért rövidítettünk, hiszen jobban jön ki a szöveg karcsúságában a mondanivaló.” így nyugtatgatták a szerzőt a kivett sorokért, passzusokért, oldalakért. Ingerült hangú, őszintén dühös és elkeseredett levelet írtam, belefáradva a sorozatos kudarcokba, pedig még hány volt hátra az elkövetkezendő évek során. „Németh László-cikked egyelőre elemzések, viták és egyezkedések tárgya” — nyugtattak. Egyezkedések? Nyilvánvaló, hogy nem a szerkesztőségen belül! Szeptember 8-án írt levelében Balogh Edgárból is kitör a düh és tehetetlenség keserűsége: „Senki úgy nem kívánja (évek óta) Németh László-cikked közlését, mint én, s szíwel-lélekkel mellette volt, van és lesz Ernő is, Kántor is. A gáncsok és akadályok kívülről adódnak, egy dogmatikus, letűnt, álmarxizmus bugyrából. Ha félreértetted öngúnyomat, levelem iróniáját, az némileg fáj is, hiszen rám haragudtál meg olyasmiért, amiben Veled vagyok szolidáris... Németh Lászlóért harcolunk tovább.” A küzdelem ezúttal nem volt eredménytelen. A tanulmány, sok apróbb korrekcióval a Korunk 1968. évi első számában megjelent, a szerkesztő magyarázkodó alcímével: Németh László regényeinek romániai megjelenése alkalmából. Honi sóit qui mai y pense... De lépjünk vissza egy évtizedet, a sokáig tartó okokhoz. 33 V
