Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 11. szám - „Benned róvom az erdélyi adómat” Németh László levelei Veress Dánielhez (A leveleket közreadja és a bevezetőt írta: Veress Dániel)
pár napon belül megyek Bukarestbe, s erősen hiszem, hogy az ősz folyamán írásod megjelenhet Veres Péter regényrészletével s más kéziratokkal együtt.” A szóban forgó tanulmány soha nem jelent meg. Viszont megjelent a Korunk azévi szeptemberi számában Békési Agnes recenziója az Égető Eszterről, némileg érthetetlenné téve a huzavonát az én dolgozatom körül. A sajtóigazgatóságon, vagy másutt nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal, vagy mégis? Említett könyvismertetés mértéktartóan higgadt. Eszter, „a csodálatos, monumentális nőalak” elbűvölte a cikkírót, aki alapálláspontjában a régi Korunk-tradícióhoz híven, Gaál Gábor értékeléseihez igazodott. Egykor a Gyász-1, aBűn-t, a Kocsik szeptemberben-t elemző Gaál Gábort ha nem is lehet elválasztani — végül is O volt a régi Korunk szerkesztője —, de bizonyos árnyalatokra vigyázva némileg el kell különíteni a folyóirat mélységesen dogmatikus marxista Németh-képének kialakítóitól. Persze a különbség végsősoron viszonylagos. Gaál, a kritikus, lényegében elismeri, sőt dicséri a regényíró Németh Lászlót, felállítván egy miben sem igazolható, de esetenként jól manipulálható tételt, mely szerint Németh szépirodalmi munkái cáfolják tanulmányai gondolatrendszerét. A művészt, a társadalom és emberábrázolót értékeli, nem titkolt elismeréssel női hőseit, a tanulmányírót, a gondolkodót káros, veszélyes, leleplezendőjelenségnek tartja. Az új Korunk recenzense tehát nyugodtan dicsérhette a regényt ennek a hagyománynak a vonalán. írása az első, s jó ideig az utolsó Németh Lászlóról szóló életjel a romániai magyar sajtóban. Következő lépésként, az Iszony-ról szóló ismertetésem — miután 1962 júliusában Romániában is megjelent a regény - ugyancsak a Korunk az évi szeptemberi számában jelent meg, a felelős szerkesztő által alaposan megnyirbálva. „Úgy írd a cikket, ahogyan azt Te már körvonalazod is leveledben — írta Balogh Edgár. Persze, vedd bele, ahogy a régi Korunk s Gaál Gábor a témához viszonyult. Terjedelme nem lehet több két gépelt lapnál. Szóval: tömören. Tudom, hogy Te most egyszerre mindent kivetítenél magadból, felgyülemlett a lávád, node a Korunk szerkesztősége már ilyen gonosz, s eleve fenyeget ollójával. Pár szót azért szólj általában Németh László pályájáról, hiszen átlagolvasónk esetleg semmit sem tud róla.” Ezt az „útmutatást” nem kommentálom. Ha van fából vaskarika, úgy ez volt az. Hosszú ideig nehéz, nagyon nehéz volt Németh Lászlónak helyet szorítani az erdélyi, a romániai nap alatt. Előreszáguldva két személyes — tehát minden pontjában írásosan igazolható - esetet gomolyítok le, rövidre fogva a szót. 1963 nyarán, a Kortárs júniusi és júliusi számaiban megjelenik a Ghánái halála. írok a drámáról. A. Korunk nem fogadja el. Augusztus 29-én kelt levelében Balogh Edgár ezt írja: „Úgy látszik, mégsem lehet a kérdést »jegyzetbe« gyömöszölni, írásod első, nagyobb fele túlzsúfolt (az általános rész Németh Lászlóról), ez a jó rész még így is, második része azonban, a tulajdonképpeni (hiszen ez szól a színdarabról), hogy úgy mondjam: nincs eltalálva. Persze, értem. Mégis arra kérünk, írj most már erről egy nagyobb Szemle-cikket, általában Németh László drámáiról, kihegyezve a Ghandira. Tudom, hogy ez szívügyed/’ Októberben jelzem a Kísérletező ember közeli megjelenését. írást ajánlok erről, a „műhelyről”, a „két kultúra” kérdéskörben: jobban illik a Korunk profiljába. Balogh Edgár postafordultával válaszol, ragaszkodván az eredeti javaslathoz: „...a közönségünk részéről ismert Németh László drámáiról írj, s főleg a legújabbakról, ezek a Mai Témákban foglalvák.” 1963 szeptembere és 1964 júniusa közt írom meg, és írom át többször a Németh László színpada című tanulmányomat. Kissé csakugyan hosszú, harminchét gépelt oldal. 32